Június 6. Nem tudom, mit ettem össze (miközben egyre csak fogyok), de rakoncátlankodik a gyomrom, ráadásul alig aludtam az éjjel. Az út Lattakiába majd’ három óra volt, egyszer megálltunk pihenni. Általában társalgok a mellettemülővel, ezzel most nem ment, mert teljesen ki volt ütve, a feje a kanyarok ritmusára himbálózott. Nem vetítettek semmit, nézni maradt a táj. Keresztül a hegyeken, szerpentineken, az út egy idő után megint elfogyott, de találtunk egy másikat, egy épülőt, aminek megelőlegeztük, hogy egyszer majd nagyon jó kis út lesz. A sokadik hegy után végre nem következett újabb, és megérkeztünk a városba. Az útikönyv a Hotel Lattakiát ajánlotta (a lépcsőház nem sok jóval kecsegtetett), és a szobaárak igencsak megugrottak időközben. Hétszázért akart kiadni a fazon egy kétágyasat, és még alkudni sem engedett, de szerencsére az előttem itt lakó aleppói fazon lenyúlta a légkondi távirányítóját, és mivel anélkül használhatatlan, ezért lement hatszázra. Viszont működik a ventillátor, és az nekem elég, a tévén három csatorna fogható, egy arab, amin egy Gyurcsók József kvalitású ürge osztogatja nyakra-főre a kéretlen muszlim ideológiát, elég rossz minőségben, a másikon nincs hang, felirat még nem volt, így azt sem tudom, milyen nyelvű, a harmadik, ami rendesen be is jön, az Aljazeera angol kiadása. A meteorológia szerint Kuvaitban most 44°C fok van, itt, a Földközi-tenger keleti partján csak harminc. Nyugtáztam az ágyam alatt rejlő újabb pár papucsot, felmerült bennem, hogy ezt talán használatra adják, de mind olyan retkes, hogy én abba bele nem bújok, és a másik ágy alatt most nincs is. De mondjuk ez nem érdekes, nézzük a gyakorlati oldalát, nem tudok vele mit kezdeni, mert negyvenes, azaz a húgom Hamupipőke lábaira pont illene, de én mit csinálok a kilógó maradék nyolc számmal? Péntek, és minden zárva, de kimennék sétálni, ha a gyomrom engedné. Remélem, holnapra rendbejövök, mert Ugaritra, és nem a hasamra akarok koncentrálni.

Háromszáz méterre van a tenger, csakhogy a Nagyaszad családi kapcsolatai révén nagy fejlesztések indultak meg, így esett, hogy a város kellős közepén most egy órmótlan kikötő van. Élvezhető tengerpart elvileg csak kilométerekkel feljebb van, de ott boltolni kell a szállodákkal, hogy kiengedjenek a strandra. Az este kellemes meglepetés ért: az egyik közeli kisboltban lehet kapni Fayrouzt, egy egyiptomi üdítőt, ami nagyon ízlett anno, és Kuvaitba nem hozzák. A helyi kedvencem egyébként a Sada, afféle keserűvíz, de ilyet sem láttam az öbölben.