Július 27. Tegnap a hajnali ima után tértem nyugovóra, aludtam pár órát, aztán keltem máris, bementem a Kuwait Airwayshez, hogy papírom is legyen a foglalásról. Az ügyintéző hölgy ennivalóan kedves és segítőkész volt, kicsit bűvölte a billentyűzetet, és már nem várólistás voltam, hanem rendes foglalás volt a kezemben. Az egyetlen bökkenő a foglalás lejárta, mert ötödikénél előbb kizárt, hogy megkapjuk az elengedő papírt, és a visszaigazolást arról, hogy kifizeti a minisztérium, mert ezt csak az utolsó vizsga után állítják ki, aztán szaladhatunk az irodába. Felvettem volna az útlevelemet Sayyid Alitól reggel, de mondta, csak délre lesz meg, aztán el is lett felejtve, majd holnap, mert hazaértem fél tízre, és egyből elvágódtam aludni. Délután keltett Peti, aki csak az ittlétét igazoló papírért ment be ma a kórházba, de azt sem kapta meg, mert kuvaiti kollégái mindent elfelejtettek. Sokadjára is betelt nála a pohár, és nagyon örül, hogy hamarosan kiszabadul innen. Az utóbbi időben elég sokat mesélt arról, hogy elfelejtettek értejönni, tőle kérdezgettek olyan dolgokat, amiket nekik kellene tudni, illetve az egy órás késés már megszokott dolognak számít, ha találkoznak. Nekem rengeteg cuccom lesz, de ő hazavisz nekem egy csomagot szerencsére, hogy annyival is kevesebb legyen. Holnap lesz még egy Yaqoob-teszt, ami nem várható fényesre. Tegnap Mitch sem értette a kocsiban, minek törjük magunkat, amikor úgyis megkapjuk a papírt, bárhogy végzünk is. Hát, elvileg mind tanulni jöttünk.