Április 14. Megint megbotránkoztam Klárán; vörös rúzst használt, de úgy sikerült a szája, mintha életében most próbálta volna ki először. Elcsúszott, mellément, néhol nem volt, és arról nem is beszélek, hogy nem is ment az egész látványához az égő száj. Az új Batman-előzetes ugrott be, a néhai Heath Ledger-Jokernek volt ilyen szája. Nem jelentünk meg sokan, nem is igazán tudtuk, hová megyünk, én azt hittem, a másik csoport is jön, de csak Bábá, Shahad, és Amiko jött el. Mint mindig, két külön busz, nemek szerint csoportosítva, Yaqoob a lányok erkölcsére vigyáz a buszukon. Rövid utazás után elvittek bennünket a kórházba, de nem is ez volt az igazi cél, hanem valamiféle szeretetotthon. Először végigjártuk az aggok házát, idős beteg emberek vizsgálatait mutogatták nekünk. Ők is meg voltak lepődve, mérik a vérnyomást, és becsörtetnek a külföldiek. Ekkor a lányokat kiválogatták, és őket elkísérték egy másik folyosóra, nem tudjuk, mit láttak, csak tippem, hogy a női betegeket. Ekkor átmentünk a szomszédos árvaházba-gondozóba. A főnökasszony nagyon kedves volt, először a csecsemőket mutatták meg, a „kétéves korig” -korosztálynak plazmatévéje van, az idősebbeknek csak hagyományos képcsöves. (A tévé a könnyebb, olcsóbb, de rosszabb megoldás a gyerekek szórakoztatására, mint a rendes játék, és a valódi emberi kapcsolatok.)

A török csajok keselyűként vetették rá magukat a csöppségekre, hogy babusgassák. Szegénykéim nagyon meg voltak illetődve, hogy ennyiféle színű-formájú ember betódult a játszószőnyegükre. A gondozók hoztak egy zacskó játékot, hogy oldják őket, biztos csak azért kapták, mert ott voltunk, lehet, egész évben nem kapnak mást. Yaqoob akart a kicsikkel játszani, de futottak előle, mint fehér mumus elől, akinek birizgál a szakálla, amikor csókolgat.

Hogy miért is jöttünk ide, azt nem kérdeztük, örültünk, hogy ma nincs óránk. Napom kifejezetten szerencsés fordulatot vett, elmentem az Internet-céghez, kifizették a kártyán nyert összeget, abból vettem is rögtön egy másik kártyát (amivel nem nyertem semmit). Kószáltam a városban, felfedeztem egy újabb piacot, isteni dolgokat vettem (dögös pólókat, amiknek van egy kis hibája: sajnálom hordani), el is felejtettem, mennyire szeretek vásárolgatni. A legnagyobb idiótaság, ami ma megfogott, és egyben legújabb szerzeményem, egy pakisztáni útlevélborító. Választhattam, volt bangladesi is, de a címer ezen jobban tetszett. Ráteszem az útlevelemre, hadd őrüljön meg a hivatalos közeg. Edzés ma volt, holnap nem lesz, mert kicepelik a másik hajót, ami „kötözött”-kategóriában indul. Az már korábban is feltűnt, hogy olajoshordókból épül fel a hajónk, de amivel eddig gyakoroltunk, az a „hegesztett” kategóriában indul. A kínai klikk hívott, hogy menjünk ma a tajvani-kínai étterembe, de úgy jött volna ki, hogy nem érek oda, így kedvesen vissazutasítottam. Jövök haza, megyek az átkozott menzára, kiket találok ott, ha nem őket. Azt mondták, ha én nem jövök, ők sem mennek. Hát most szólj.