Március 15. Hajnali kilenckor keltem fel (izomlázam egyedül a fenekemben van a kosárpálya kispadjától), visszavittem az álmosságtól félzombi Adíbnak a fertőtlenítőjét, majd ha már úgyis a másik épületben jártam, beugrottam Ksaweryhez Ihsan fotójáért. Tegnap ugye kezébe nyomtam egy dínárt, meg az USB-t, hogy nyomtasd ki színesben rendes papírra, de ő erősködött, hogy tud egy jó helyet, ami olcsó, és miért nem fotópapírra nyomtatok, az szebb. Mondom azért, mert az annyira nem olcsó, és teljesen mindegy Ihsannak. Váltig csak mondta, mire beadtam a derekam, próbálja meg, ehhez képest egy és egy negyed dínárba került, amire a kis herceg nagyon rácsodálkozott, hogy jé, nem is gondolta volna, hogy ez ilyen drága. Most már mindegy, legalább mutat. Ihsan bőrszíne barna, ezt automatikusan kifehérítik mindenkinek Photoshoppal (még engem is ki szoktak a fotóboltban, őrület), no nem annyira, hogy Michael Jacksonnak tessék, hanem „javítanak” az árnyalaton. Igaz, kifelejtették a lábujjait, de nem vészes. Biztos aludt, így becsúsztattam a képet az ajtaja alatt, remélem, ő nem cserélt szobát, különben lesz meglepetés. Ezeket a dolgaimat intéztem, ezalatt tízkor leléptek Ksaweryék a sivatagba, én olyan fél tizenegy fele kezdtem el bicegni a City Centre felé, nadrágért. Kivel találkozok a sakan előtt, ha nem Ksaweryvel, még mindig nem indultak el. Csak ketten vannak, ő, meg Venci, és várják azt a fazont, Ksawery valami kuvaiti ismerősét, aki kiviszi őket. Mondták, úgyis Keifán felé mennek a lányokért, engem kidobnak az áruháznál. Akkor negyedórát én is vártam velük, majd meguntam, és mondtam, bicegve is előbb megjárom, mint a te kuvaiti ismerősöd ideér, aztán kiderült, nem is ismeri, csak egyszer találkoztak, és felajánlotta neki, hogy kiviszi, vagy mit tudom én, szóval megint hozta a formáját a herceg. Soká tartott, míg visszaértem, mert csak félútig visz a tömegközlekedés, onnét séta, de vettem egy nadrágot. Négy dínárba került, mert nem volt akció, meg vettem magamnak az útra valami abszintzöld löttyöt, három deci vegyianyagkeverék (ezek bolondulnak a műanyagokért, E-betűsökért, és minden adalékért, borzalom), az volt ráírva, kiwi ízű, hát nem tudom, ezt az aromát egy másik cég almának adja el. Legalább hűtött volt.

                Robi, egyik magyar ismerősöm segített eljutnom a követségre, mert közlekedni ugyebár lehetelen Kuvaitban, de hála neki, részt vehettem a mulatságon. Előtte találkoztam Joellel, az a drága ember elhozta nekem a fizetésem nagyobbik részét, mehetek repjegyet venni a jövő héten. Sajnos el is szaladt, mert próbája volt. Legalább neki van próbája… A követségen a gyerekek megismertek, hogy én vagyok a bohóc, mulattattam őket az este folyamán. Találkoztam azzal a magyar családdal, aki látott a pantomimben még decemberben, most megtaláltuk egymást, és nagyon jót beszélgettünk, mert régebben bizony ők is megfordultak a kórusban. Kiderült, egész ismert ez a blog errefelé, nem is gondoltam volna. Levezetésképpen aztán cseverésztem egy keveset az indiai pincérekkel, azok is nagyon kedves figurák.