Június 29. Nem múlt el a fejfájás, nem mentem órára. Nem maradtam le semmiről, minden a megszokott ritmusban történt. Ibrahim halálpontos igyekszik lenni, de hamvába holt vállalkozás, hiszen keleti ember. „Nem mozdul senki, még van egy perc az órából, az nektek jár, de azonnal szóljatok, ha vége, mert az már nem jár!” Ekkor még képes új anyagba kezdeni, így ha van egy perc hátra az órából, és mindenki látja a fényt az alagút végén, azt is tudja, hogy az a vonat késik, csak tíz perc múlva érjük el. Salah természetesen megfeledkezett arról, hogy feladott volna olvasnivalót, kérdeztem Adnánékat, mi volt ma a téma, hát, ő abban biztos, hogy a tanár beszélt valamiről egy órát, de gőze nincsen, miről. Vencislav, a bolgár srác utazik haza a héten; eljött az új tanév első órájára, és azt mondta, köszöni szépen, de inkább hazamegy. Olyan ez, mint a Tíz kicsi néger, szépen egyesével elfogyunk. Francia holnap lesz, a lengyelnek megint ugrott, majd kedden.

Éjfél után kopogtat Ksawery, az ágyból ugrottam ki, mert kiderült, van egy kérdéssora Yaqoob holnapi kis dolgozatához. A papír Krisztináé, a cseh lányé, de Takumin keresztül kapta, mert ő meg most a grúz Salomével jár ugye, és ők ketten nagyon jóban vannak, de igazán nem is érdekes a láncolat, a lényeg az, hogy Krisztina már múlt félévben bejárt ezekre az órákra, így megvan neki a dolgozat. Persze csak reméljük, hogy ez lesz a miénk is, mert minden kérdés nőnemben van, de hogy a mi csoportunk számára csak az egyeztetésen változtattak, semmi máson. Mindössze egy negyed pontot veszített az egészből, reméljük a többin is ilyen jó eredménye volt, mert ha pocsékul sikerült neki, bizonyára nem adja tovább. Az viszont biztos, hogy a másik cseh, Klára, az a halálmadár csaj sose tenne ilyet. Még egy utolsó apróság ezzel kapcsolatban: észrevettem egy helyesírási hibát a válaszában, amit Yaqoob nem. Mutatom Ksawerynek, az köti az ebet a karóhoz, hogy az nem az, de, mondom, biztos vagyok benne, annak ellenére, hogy mindketten bőven jobban tudtok nálam arabul, hogy a kuvaiti Yaqoobot már ne is említsük; addig rágtam a fülét, amíg végül megnézte a könyvben, és kiderült, nekem volt igazam. Tulajdonképpen egy kis lényegtelen semmiség az, de olyan jólesett.