Június 18. A kínaiak nem járnak órára, tehát mégis eltökélt szándékuk hazamenni. Jól teszik. Ibrahim beharangozta, hogy holnap a névszói-igei mondatot fogja magyarázni. Ha már nem tette volna meg a félév során százszor, egyszer sem. Mindig siratja, hogy nem vagyunk aktívak az órán, hát ja, amikor olyan kérdéseket tesz fel, hogy az „elment” ige milyen idejű. Ha tőlem találna ilyen baromságot temetési menethez illő komolysággal kérdezni, ugyanolyan komoly arccal válaszolnám, hogy jövő, és őt leszámítva mindenki röhögne, mert ő elkezdene győzködni arról, hogy nem az, de majdnem, na, mi lehet még? Még azt sem mondhatjuk, hogy tanítson mást, mert a kuvaitiak nem értik, és kérdezni is elég sokat szoktak. A kuvaitiak. Az, hogy Bábá nem tud szabályos többesszámba tenni egy nőnemű szót nyolc hónap itteni, és ki tudja mennyi máshol eltöltött tanóra után, az megint nem beszédtéma. A lányok mesélték, hogy az egyik csaj megkérdezte, „shunu damma?” amit lefordítani le lehet, de nem sok értelme lenne, csak sok magyarázattal; nehéz ekvivalenst találni, magyar környezetbe talán úgy ültetném át, hogy kb. azt kérdezte „Felkiáltójel? Az mi?”. Salahnál változás állt be, egyáltalán nem foglalkozik velünk, kuvaiti dialektusban beszél (tehát Yoshi alszik, mert egy szavát sem érti), és gyakorlatilag csak a kuvaitiakhoz beszél, őket kérdezi, és dolgoztatja, mi hallgatunk. Ezt sokan unják, főleg, hogy további mitológikus elemek vegyülnek a történelemoktatásba, aminek középkori módszere abból áll, hogy Salah olvas a könyvből egy kicsit hangosan, aztán a kuvaitiak egy másik passzust, és így tovább. Két kis színes: A grúz Salome leborotválta a haját, Sinead O’ Connorra hasonlít éppen, illetve Nekoszama, az Internet place kandúra összejött egy macskamacával, aki megfialt a lépcső alatt, és most három ennivaló sárga kiscica apukája.