Június 17. Sötétben élek. A függönyök behúzva, mert valamivel kevesebb por száll be így a zárt ablakon.Yoshi szerint már két hete zsinórban dúl a homokviar, és a kuvaitiak szerint július közepéig gyakorlatilag nem fog változni az idő. Ég nincs, mindenütt szürkeség, és por. Reggel elmentünk a könyvesboltba, megvenni a hisztérika Ibrahim nyelvtankönyvét. Találkoztunk egyik új kuvaiti osztálytársunkkal, aki egészen kedves volt, ma beszélgettem egy másikkal is, angol irodalmat hallgat, és lehet vele beszélgetni. Yaqoob óráján egy qasídát kóstolgattunk, ő sokkal elviselhetőbben tanítja, mint Badr tette, de az attól még csak vers marad. Ahogy elnéztem a többieket, a hátuk közepére sem kívánják az irodalmi terminusokat. És Ibrahim. Irritál az az ember, mégis, ha meglátom, hogy fontoskodik, nem bírom ki nevetés nélkül, mert minden bolhából elefántot csinál. Még mindig tombol bennem a düh, hogy ez az ember ezért a teljesítményért pénzt kap, de nem is igazán, hogy pénzt kap, ez csak a ráadás, egyszerűen, hogy hagyják, hogy tanítson. Ma a (félig kuvaiti, arab anyanyelvű) társaságnak azt adta fel leckének, írjunk öt igét múlt időben, és ötöt jelenben. Amiről órán beszélgetünk, nekem már öt alkalommal tanították, a távol-keletieknek csak kétszer életük folyamán. Ha netán kérdez tőlem, úgy hangozhat, pikírten válaszolok, és olyan vagyok, mint egy sündisznó, pedig választ adok a kérdésére, csak a lehető legtárgyilagosabban, és a legszűkszavúbban. Egyszerűen szánalmas, ahogy mindenkivel kötözködik a semmiről, miközben meg nem írt vizsgákat is megírtnak tünteti fel. A többiek kérdezték a szünetben, mégis, mi lelte, mert tegnap patália volt, mondtuk, á, semmi, szokj hozzá, ilyen lesz félév végéig. Elfecsérelt idő, és köteleznek rá. Yoshi diszkréten aludt ma Salah óráján, megunta, hogy nem ért semmit, ez elképzelhetetlen Ibrahimnál, tajtékzana. Az a fő baj, hogy én is fogok, mert egyelőre nehezen, nagyon nehezen, de még tolerálom, de ha bármelyik pillanatban túllépi azt a cérnavékony határt, ahol mindennap táncol, én elveszítem a fejem, és a logika nevében kérdőre vonom, hogy mer ő megsértődni, amikor nekem lenne jogom megsértődni, hogy nem tanulok semmit. (Hozzá kell tenni, az én jogalapom sem feltétlen tiszta, mert ők fizetnek mindent, ily módon milyen jogon kérem én számon a színvonalat) Mondom mindezt úgy, hogy még csak a harmadik nap telt el. Bizonyos vagyok benne, hogy július végéig össze fogunk mi veszni, mert elfogy a türelmem. Salah ma megint tényként kezelte a mitológiát, lassan hozzászokunk, aztán stílusra mintha csak a Bibliából idézne (1Krón 2.9 Hecron fiai, akik tőle születtek: Jerachmeel, Rám és Kelubáj. Rámtól származott Aminadab, Aminadabtól származott Nachson, Júda fiainak a feje. Nachsontól származott Szalma, Szalmától származott Boász, Boásztól származott Obed, Obedtől származott Izáj; stb, stb.), elkezdett családfákat sorolni, el lehet képzelni a hatást. Legközelebb felcsapjuk a telefonkönyvet is. Izgalmas dolog még az évszámok lesznek, ha lesznek, mert a mi időszámításunk szerint semmiség, de ha át kell számolni mindent a muszlim szerint, az elég kellemetlen lesz. Ehetetlen ebéddel volt dolgunk, így estére elhatároztam összeütöm azt az instant császármorzsa-valamit, amit még a hazai segélycsomagban találtam. Gyakorlatilag nem kell hozzá semmi, mégis macerás itt elkészíteni. A probléma gyökere a 10 gramm vaj volt. Jó, elmegyek a közértbe, hát lekvár is kell hozzá, újranyitása előtt most voltam először a campuson a Sultan Centerben. Lecsippentettek a területéből, jól tették, mert nem volt sok árujuk, természetesen minden drágább lett, mint volt, de a személyzet maradt, nagyon kedvesek, és mindig tudják, kell-e, és mennyit beszélgetni a vásárlóval. Ez a jó eladó egyik legfontosabb tulajdonsága, és hogy ellenpéldát hozzak, odahaza a Röltexes hölgyikék mindig túllépnek a célon. Az árukészlet is maradt pontosan ugyanaz, mint volt. Kérdezem a filippínót, testvérem, vaj kéne, nem látom, merre? Nem értette a kérdést sem, mondom vaj, elsoroltam még három nyelven, hátha, aztán rákérdeztem a friss tejre, ugye hátha mellette, először konzervtejet mutatott, aztán tejport, aztán jött a hűtőpult. A szomszédságában kizárólag joghurt, és tejszínszerű készítmény állt, se vaj, se margarin, időm meg nincs, hogy köpüljek. Olvasom Márai világháborús naplóját, tudom mivel kell pótolni a citrompótlót, meg valamennyire otthon vagyok a konyhában, el is szoktam szakadni a recepttől, de semmi alternatíva nem volt olajon kívül, ami meg nem ugyanaz, még akkor sem, ha csak egy vacak műanyag instant porkeverékről van szó. Energiaital az van, tízféle márka (!), rózsavíz háromféle márka. Mustár sincs egyébként, nem tartják. Ekkor eszembejutott kedves segítőtársam, aki ott él a campuson; felhívtam Elenát, a szlovák színházi világosítót-angol nyelvtanárt, és ő, mert tündér, adott kölcsön vajat. Kölcsön, hát nyilván nem kéri vissza. Este aztán kialakult, hogy ketten a lengyellel (igaz, egy lengyel könyv szerint) francialeckéket fogunk venni Maryamtól, aki boldogan oktat minket.