Július 21. Reggelek reggelén keltem, nyílegyenesen Mohamed Sultanhoz mentem, töröltetni a tartózkodási engedélyt, hogy mielőbb megléphessek innen. Ehhez le kellett adni neki, illetve ott a titkársági főnöknek, Sayyid Alinak az útlevelet, és az év elején hosszas hivatali cívódás után kézhez kapott bitáqámat, a személyi igazolványomat 1 KD eljárási díj ölelésében. Ebben az a szép, hogy most itt állok hivatalos igazoló okmány nélkül, csak fénymásolatok vannak, éppúgy, mint mikor idejöttem. Azt mondták, csütörtökre kész lesz. Le vagyok égve, lassan hónap vége, kidöcögtem Khaldiyába, de még nem érkezett meg az ösztöndíj. A széttárt kéz arra is válasz volt, hogy kapunk-e augusztusra is, vagy arra már nem. Yaqoob boldogan újságolta, egy teljes pontszámos mid-term tesztet üdvözölhet a csoport, ez pedig nem másé, mint a tajvani Alié, akit utána még percekig hájjal kenegetett, pedig ilyesmi nem szokása. Én a középmezőnyben végeztem, de épp mondtam a múltkor a lengyelnek, hogy őt, és ezek szerint Alit sem menti meg már az Úristen sem attól, hogy orientalisták legyenek. Az én esetemben azért még van remény. Ibrahim egy SS Hauptbahnhofhoz illő tónusban érdeklődött tegnapi hollétünk felől, miközben még csak új anyagot sem magyarázott tegnap, a passzív mondatszerkezetet meg tanultam már párszor. Óra végén megint közölte, olyan nincs, hogy valaki valamit ne értsen, ha netalántán mégis, akkor itt a telefonszáma, egész nyugodtan hívhatjuk hajnali egyig, ő telefonban is meg tudja válaszolni kérdéseinket. Salah a Koránmagyarázatokkal boldogított minket. Vennem kellett egy arab billentyűzetet, hogy elkezdhessem írni neki a dolgozatot, úgyhogy, habár Ksawery már beharangozta, hogy találkozni akar velem a Szúk Mubárakiyyán este, elmentem a Jarir Bookstore-ba, és elhívtam Petit is. Ott könnyen el lehet csábulni, talált is magának egy jópárszáz oldalas orvosi szakkönyvet. A taxival vissza kellett fordulnunk, mert véletlenül ottmaradt a boltban, adni akartam a taxisnak egy negyeddínárost, mert visszavitt, de megsértődött, hogy vagy a teljes összeg kell neki, vagy semmi. Ha már ránk bízza a választást… A Mubárakiyán hatkor ott várt ránk Ksawery, Yoshihiro, Maryam, Viktória, Ali (nem a tajvani, ez egy kuvaiti óráról, aki azért érdekes, mert egyáltalán nem olyan, mint egy kuvaiti, tudja, hogy Pedro Almodovar nem egy konzervparadicsom-márkanév, és alapos amerikai irodalmi műveltsége van. Megérkezett körünkbe a híres-hírhedt Agnieszka is, a lengyel medika. Abban mindenki egyetértett, hogy ha elkezd beszélni, nem fogja a golyó sem, de nem mond hülyeséget, inkább csak elragadtatja magát. Filmről, európai filmekről beszélt sokat Alinak, és az is kiderült, látta Varsóban Az Operaház fantomját. Én is meg szerettem volna ott nézni, de erre esélyem már nincs, mindenesetre amennyit láttam belőle, a díszlet és jelmez elég egyszerű, és látványban a Madáché veri. Mondjuk azt meg a londoni, és a tengerentúliak alázzák le. Leültünk a kiülős éttermi fertályon, és cseverésztünk. Agnieszkának bajban vannak a nevével, és Miss Polish-nak szólítják a kórházban. Viktória egyik kalligráfiáját versenyre nevezték. Aztán odajött Ksawery, és közölte, mai névnapomat cakumpakk elfelejtették, kora délután jutott az eszükbe, ezért nem a szokásos a program, mint torta, üdvözlőkártya. Pontosan erre számítottam, de jó volt, hogy a lányok is eljöttek, ha csak rámtörnek az este, akkor se Agnieszkát nem látom, és Viktóriával sem beszélgetek egy jót. Ő késni akart a sakanból, mert már nem marad sokáig, és még egy késett aláírása sincsen, de végül elmentek időben, mi is haza. Egy betűt nem írtam ma, úgyhogy bele kell húznom, Peti jött fel este, egy kis ajándékot kaptam tőle, műtősmaszkot lopott nekem a kórházból a homokvihar ellen. Hát nem kedves tőle? Az utolsó üdvözletet hajnali egykor kaptam, amikor Yoshihiko ugrott be, gyorsan boldog névnapot kívánt, aztán szaladt is, mert végzett a mosógép.