Június 16. Hajnali kilenc órakor (nekem hajnal, ha egyszer tegnap fél négykor feküdtem le) dörömbölnek az ajtón, nem lehet fontos, alszok tovább. Kitartó, kitartó, ajtót nyitok, Ksawery áll fancsali képpel, hogy van két rossz híre. Essünk túl rajta, aztán feküdjünk vissza. Az első, hogy segítenem kell neki a költözésben. Jó, de most? Most. A másik hír az, hogy gyakorlatilag szomszédok lettünk. Beköltözött a velem szemben lévő szobába, mert az épp üres volt. Erre valami olyat nyögtem félálomban, hogy „te nem vagy normális”, mire csak vigyorgott, és mehettünk pakolni. Régi szobája mint egy háborúsújtotta övezet, semmit nem pakolt el, mindent belepett a homok. Kétszer fordultunk egy ródliszerű taligával, de még így is maradt egy adag szemét a szobájában. Az újban az előszoba lámpája szakadatlan világít, lestük az áramkört, szétszereltük, de nincs kapcsoló, úgymond az örök világosság fényeskedik neki, ha alszik is. Órára jönni nem akart, én igen, de a hatékonyságán még van csiszolivaló, így késtem tíz percet Yaqoob órájáról. Megint. Mondjuk utánam még érkezett öt kuvaiti is, és Yaqoob nem annyira háklis. Ugyanazt mondta el, mint tegnap, majdhogynem szóról-szóra. Ibrahim olyan volt, mint egy hisztérika primadonna, aki a tapsrendben csak nyolc koszorút kapott, pedig kilencet rendelt a virágüzletben. Mi az, hogy senkinek nincs még könyve, hol vannak a többiek, és a szokásos retardált hakniműsorok. Apropó, retardált, a másik Ibrahim, az orosz srác, Haddzsi neandervölgyi haverja is az osztályunkban tanul. Az óra nagyon fájdalmas volt, a határozott névelőről beszéltünk, meg a birtokos esetről, ha csak az ösztöndíjas tanulmányokat nézzük, nyolc hónap arabtanulás után. Közben fel-feltörnek a tragikus sirámok, és a vérben forgó szemek, ha hiányozni mertek, nagyon nagy baj lesz, én meg nem bírom ki röhögés nélkül. Ja, Viktória és Paulina mesélték, hogy múlt félévben Ibrahimnak is volt vizsgája. Ez, ez egy nagyon érdekes dolog, mert senki nem tudott erről, és ő sem mondta, még az utolsó órán sem, hogy lenne. Néhány utazó jött rá véletlenül, és ők megírták, de a kollegialitás jegyében nem szóltak senkinek, hogy esetleg be kéne jönni, vagy valami. Igazából nem a vizsgát siratják, hanem azt, hogy ilyenek egyes lányok, osztálytársaik, hogy ezt a minimális infót sem juttatták el. A vizsgán -és itt a nevetséges része- mindenki átment, még azok is, akik nem írták meg. Még eredmények is születtek, Viktóriának, aki nem írta meg a vizsgát, tízből kilenc pontja van a hivatalos papíron. Hogy melyik feladatnál veszített egy pontot, nem tudni. Kísérteties. Az egyik kuvaiti srácot faggata aztán, hogy miért késett, mire az kapásból angolul (!) válaszolt neki, azon megint kiakadt. (A lányok mesélték, náluk is toronyugró a színvonal, az egyik kuvaiti szöszi bedobta, hogy nem lehetne inkább kuvaiti dialektusban tartani az órát irodalmi nyelv helyett, mert nem nagyon érti, és nagyon leköti a figyelmét, hogy gondolkodik, mit is mondott a tanár) Ibrahim után Salah, ő is lamentált, hogy könyvünk még nincsen, és belekezdett mondandójába. Izgalmas egy óra lesz, már most látni, mert történelmi tényként kezeltük, hogy az arabok mind Noé fiától származnak.