Június 11. Hát a kanadaiak végül nem jöttek velünk, de a bretagne-i Philippe-pel való kettősünkhöz csatlakozott egy kínai lányzó. A hotel valami embere, vagy csak ismerőse elvitt minket a sírokhoz, az egyik enteriőrt már volt szerencsém látni a Damaszkuszi Nemzeti Múzeumban. Nincsenek állandóan nyitva, van egy kulcsos ember, és délelőttönként háromszor belépőjegy ellenében be lehet menni körülnézni. A Három Fivér sírkamrájában humorizált a kínai csaj, hogy pont az ő mérete, mi viszont Philippe-pel bajban leszünk, ha eljön az idő, és esetleg ide akarnak temetni.

Talán kétrét hajtva. Róla nem derült ki semmi, tegnap este láttam vacsoránál, gondosan lefényképezte, aztán ma elutazott. Visszafelé kidobattuk magunkat a görög-római romvárosban, mindent megnéztem, ami csak látható, közben tízesével hajtottam el a fejkendővel házaló beduinokat. A tursitacsoportokat elnézve jól ment nekik a bolt. Visszamentem délután egész a sírokig, amatőr sírrabló vagyok csak, még az új Indiana Jones-t sem láttam, de mivel a terület bármikor bárkinek szabadon látogatható, bizonyára bőven gondoskodtak róla, hogy még véletlenül se találjon senki semmit a szétszórt szeméten kívül.

Ha valaki mégis zsebretesz valamit, arra a határon nagyon megharagusznak. Az oszloperdőben az agorától nem messze a színházban volt egy kis érdekesség; a pénztáros minden erejét lekötötte a szuvenírmágnesek átrendezése, rám sem bagózott. Mondom, én azért vennék belépőt, ha nem gond, odavetette, majd megveszem kifelé, most hagyjam békén, menjek be. Csodaszép, leszámítva, hogy gy párocska, valami idióták, előadást imitáltak ahhoz hasonló mozgáskombinációkkal, mint amikor az ember szögbe lép. Kijöttem, még zajlott a fontos rámolás, vártam, mondom fizetnék, erre odaszólt megint, hogy ez most nem érdekes, menjél el innét, ég áldjon. Nem voltam biztos benne, jó ötlet-e megköszönni, így vállat vontam, és eljöttem. Bekukkantottam a Palmyra Múzeumba, azok közül, amiket láttam, ez volt az, ami leginkább hasonlított egy igazi múzeumra, esztétikus elrendezés, gazdag leletanyag, gondos magyarázatok. Ez múzeum. Este a szállodába menet leszólongattak a főutcán, ketten is meghívtak teára, egyet el is fogadtam (rengeteg teát iszok ebben az országban!). Egyvalaki még azt is felajánlotta nekem, hogy vehetek tőle nemzetközi diákigazolványt. A gyomrom (és pénztárcám) békéjének kedvéért nem kértem a beduinanyu főztjéből, de azért tizenegyig cseverésztem Philippe-pel, elláttam őt jótanácsokkal, az útja még csak most kezdődik, adtam szállás-utazási tippeket is, amiért nagyon hálás volt, mert ő nem jutott hozzá a Lonely Planethez. A többiek közül én jártam a legjobban, mint kiderült, én 750-et fizettem egy éjszakára, a kínai csaj, a francia srác, és a kanadai pár 900-at. A mai nappal vége a nomadizálásnak, holnap visszatérek Damaszkuszba.