Május 19. Reggel Yoshival eldöngettünk a szír nagykövetségre, felvenni elkészült vízumunkat. Hatalmas sor állt, már ahhoz is, hogy számot kaphasson az ember, háromnegyed órát kellett sorbanállni, ráadásul az épület terasz része az ügyfélfogadás ajtaja előtt be sincs fedve rendesen, így marad a tűző nap. A sorban aztán ismerősökkel is találkoztunk (név szerint Shahad, Sária, és Amiko), úgy fest ők hármasban mennek, valamint Takumi, Salome, Yoshihiko, és Krisztina, akik meg egy érdekes formációban.  Akció volt a légitársaságnál, hogy két „szerelmespár” jegye együtt olcsóbb, így Takumi beszervezte Yoshihikot, aki szegény volt olyan balek, hogy belement, és bár azonos géppel utaznak 29-én, Yoshihiko egyedül veszi nyakába az várost, és az országot. Mint minden lányba, Salomébe is bele volt esve, és nem akarja tartani a gyertyát Takuminak. Yoshihiro vízumát elnézték, két és fél dínárt fizetett, pedig a rendes ár hét és valamennyi, de minden stimmel, csak kevesebbet fizetett a kancsal ügyintéző miatt. Mázlista. Az az aprócska tény, hogy Krisztina is jön, rávilágít egy másik dolog nyitjára. Januárban ők már voltak Szíriában, csak épp Adnánékkal, Adnán meg odaadta nekem olvasgatni a Lonely Planet útikönyvet, amit ott szereztek. Később visszakérte, mert Klára, az a zombi céda cseh lány utazott oda pár napra. Eztán úgy volt, visszakapom az utazástervezéshez, és Adnán háromszor is rákérdezett, hogy megkaptam-e, mondom még nem, és ezek szerint már nem is fogom, mert Klára inkább megtartja magának, illetve odaadja Krisztinának, és finoman elereszti a füle mellett az én kérésemet. Lehetne ezt kulturáltabban is csinálni, civilizáltan elmondani, de az nem lenne Klára stílusa. Este Ksawerynél megnéztünk egy filmet, nem volt rossz, legalábbis nem nehéz ennél rosszabb filmet találni, ami Amerikából jön, „Crash” volt a címe. Az az én bajom vele (amellett, hogy rémesen hatásvadász), hogy ha a film mondanivalója egy giliszta, mondjuk, akkor a mamamadár rendező megrágja jó előre, és a csőrünkbe is becsúsztatja. Miért nem hagy inkább rágódni rajta, ahogy egy jobb (európai) rendező tenné?