Április 27. Yaqoob a sokadik hetet kezdi videózással, a japán rajzfilmsorozat, a Sindbad kalandjai megy állandóan, szerintem nem én vagyok az egyetlen, akit baromira idegesít. A mai rész tartalmából: Sindbad barátaival a hegyekben császkál, majd jön egy óriás, és lenyeli a haverját, Ali babát. Nem marja szét a gyomorsav, és meglasszózza az óriás nyelvcsapját, végül addig üti az óriás gigáját belülről, amíg az ki nem hányja. Elszabadulnak bennem az indulatok, ha arra gondolok, ezt valahol gyerekek elé teszik, hogy nézzétek. Hát mi ez? Milyen debil lesz azokból? Szünetben a lányokkal korzóztam, Viktória megtanított a cirill betűs folyóírásra (ma volt az orthodox Húsvét állítólag), és pár bolgár túlélőszóra, majd felborult az egyensúlyom, amikor a beszélgetés ráterelődött az apás szülés témakörére. Hála istennek, ők is ellene vannak, de jól elcsámcsogtak a témakörön az időközben megérkezett Núrral is. Finoman mintha a társaságunk felé orientálódna, de kedves teremtés, szeretjük. Badr óráján (amennyire koncentrálni tudtam) kiderült, nem holnap írjuk a nagydolgozatot, hanem csütörtökön, tekintettel arra, hogy jaj, szegény Klára, akit most Szíriában esz a fene, is megírhassa. Visszatért a korábban megkezdett témájához, a szegénységhez, és minden második mondatához csatolt valami idézetet a Prófétától. Az egyik házifeladat holnapra az, hogy gyűjtsünk ötleteket, hogyan segíthetünk hazatértünk után országunk szegényein. Nagyon meleg van, az tény. Lameed órája előtt az egyik csaj mondogatta fűnek-fának, hogy kilövette a fülét a pereme mentén több helyen, de nem látja senki a kendője miatt. Új előadást kell készíteniük extra jópontért, ezúttal minden megengedett, kellék, jelmez, maszk, de a költséghatár 10 KD, nem több. Erre azért van szükség, mert a kreativitást akarja díjazni, nem pedig a pénztárca vastagságát, legutóbb ezt a kitételt kifelejtette, és 500 dínárt (600 a váltószám a forinthoz) fizetett az egyik csoport valami faragott asztalért, ami egyébként is csak állt a színpad sarkában, a szöveget nem tudták, csak álltak, és nézték, de szép. Megbuktak, nem vitás, a szülők nagy örömére, akik az egész törzsüket fellázították a tanárnő ellen. Elúsztunk az egész meghirdetett óratervvel, most kapkodás következik, Congrave The way of the world c. drámáját olvassuk most. Meg kellett hallgassunk egy kiselőadást a Restauráció színházáról Faváz, és a stréber Khálid (újabban ott lóg a nyakában egy belépő, hogy English Day –szervező vagyok, fontos ember!) előadásában, akikről kiderült, hogy rokonok. Ők persze tudták, csak én nem. Be kellett mennem a City Centre-be, mert a dvd-íróm felmondta a szolgálatot. Csodálkoztam is, hogy eddig bírta a lencse azt a rengeteg port, és homokot ami szétesz mindent. Kipucoltam, már jó. A drágulás, amiről tegnap beszéltem, viszont nyilvánvaló, főleg az alapvető, és kiegészítő élelmiszerek esetében. Egyes termékek ára a duplájára nőtt, az az indiai rágcsálnivaló, ami nem volt ötszáz forint, mostmár nyolcszáz, bár abból amúgy sem terveztem bevásárlást, mert vacak. Ksawery szereti. Másféle csemegét vettem, ami olcsó, de a gyomrom még beveszi, ez a jó márkának csak a felébe kerül, koppintás, ugye, de 2005-ben Superbrands-termékdíjban részesült Malajziában! Biztos nem az ízét díjazták, mert az nincs. Viszont „halál”, ami annyit tesz, kóser, nincs benne semmi tisztátalan dolog muszlim szempontból. Ha lenne benne efféle, talán íze is lenne.