Március 10. Hát, ma kiderült, hogy hétfőnként is tíztől van csak óránk, és ez is úgy, hogy kilencre mentem be hullaálmosan. Ad hoc kényelembe helyeztem magam, és szunyókáltam, vagyis félálomban forgolódtam tízig, amikor aztán megérkeztek a többiek. A titkárnő csak ekkor közölte, hogy Yaqoobnak ma valami létfontosságú találkozója van, így nem lesz óra, csak tizenegytől Badr. Túl álmos voltam, hogy dühöngjek, és meguntam a rökamiét is, hazaszaladtam aludni egy félórácskát. Közben erősítettem tudatomban a parancsot, hogy „menj vissza, mert megbeszélitek végre a lahdzsa-órát!”. Visszamentem, tíz perc várakozás után közölte Ibrahim, hogy se Badr nincs jelen, se Khálid a régi csoportból, de ő azonnal pattan órát tartani a két csoport elegyének, de nem sokáig, mert sajnos-sajnos-hálisten neki is el kell mennie. Azzal kezdte, hogy új anyag lesz, kac-kac, tény, hogy megpróbálta, de csak visszatért a dolog az igei-névszói mondat közti különbségre. Ezalatt kézől-kézre járt egy hirdetés, amit Klára talált a mai újságban, olyasmit írt (pontosan nem értettem, de a lényeget elcsíptem), hogy az Európai Unió ahogy van a gyehenna, vagy oda jut, és jaj lesz mindenkinek, de az illusztráció aztán magáért beszélt, mert Mohamed betűinek sormintájából kirakott keretben az Unió pirossal áthúzott zászlaja volt látható. Ezt az újságot egyébként Klára pofátlanul olvasgatta Ibrahim órája alatt, gondolom tüntetőleg. Hálisten, hamar vége lett az órának, kérdezem Yoshit, nincs-e kedve átruccanni Khalidiyába, amíg még dolgoznak, hogy utánanézzünk a február havi ösztöndíjunknak, mert március idusa erősen közeledik. Azt mondta, a koreai csajok tegnap voltak ott, és azt mondták, még pár nap. Így tehát hazajöttünk. A lahdzsa-óra Badrrel már megint el lett mismásolva, és nagyon komolyan gondolkodok rajta, kell-e ez nekem egyáltalán. Azt hiszem, inkább megyek majd Lameed órájára, Yoshi is mondta, holnap csatlakozna. Ahogy a délután aludtam rá egyet, bizonyossá vált, hogy így teszek. Badrnek megvolt a lehetősége, és ha ma, vagy tegnap befizettem volna, akkor Lameed azonnal kiesik, de így hagyott időt gondolkozni, és én átgondoltam, kell-e ez nekem. Nem. Ksawery mesélt egy aranyosat vacsoránál, a cseh Krisztinával várták a keifáni buszt, és egymás mellé ültek le a megállóban. A semmiből odalépett hozzájuk egy fickó, és kedvesen azt mondta, nekik nem szabad egymás mellé ülniük. Ezen nevettek, a fickó is nevetett, de nem csináltak semmit, mire a fickó nevetése hirtelen megszakadt, és ekkor rájöttek, hogy komolyan gondolja. Amikor megjött a busz, a fickó felszállt rá, csak azért, hogy kijelölje nekik a helyüket, az egyiknek a busz egyik végében, másiknak a másikban. Ahogy aztán a busz elindult, az egyik kuvaiti leányzó hátrafordult, és azt mondta: „Pszt! Ha egymás mellé akartok ülni, üljetek!”.

Az este aztán azon kaptam magam, hogy repülőjegyeket nézegetek az Interneten. Ibrahim kérdezte, ki marad itt a nyárra, és ki nem, én nem válaszoltam neki egyértelműen, de aztán úgy döntöttem, meg kell tapasztalnom (=szívnom) azt a nyári kuvaiti meleget, amire az itteniek leggyöngédebb kifejezése is az volt, hogy pokolbéli katlan. Elvileg így kapok valamiféle papírt is Ibrahimtól, és az isten szerelmére, legalább nem otthon vagyok. Félek, leszek még eleget. Igen ám, de a tavaszi félév május 27-én véget ér, a nyári pedig csak június 15-én kezdődik. Két hét szabadság vár, amit feltett szándékom utazással eltölteni, akár egyedül is, ha törik, ha szakad. A legolcsóbb repjegyeket nézve Szíria, Damaszkusz a legvalószinűbb, valamint az állam keresgéltem este tizenegykor a padlón, amikor láttam, hogy illetékkel együtt nem egész ötszáz forintnak megfelelő összegért utazhatok a szír légitársasággal Damaszkuszból Ciprusra. Úgy láttam, más huncutul rejtező díja nincs (holnap ki fog derülni, hogy az, amit én tizedesvesszőnek gondoltam, az bizony nem az, és tizenötezer fontba kerül…), de ha van is, hát piszok olcsó arrafelé minden, és ha szépen takarékoskodok, egész kis nyaralást össze tudok hozni magamnak. Ez most az új cél.