Február 14. Mikor sokadjára végre sikerült elcsípnem Ihsant, a sofőrt, azt mondta, ma reggel fél nyolckor megyünk a minisztériumba. Egy kis bökkenő is akadt, mert a papírok, amiket a múltkor adtak a minisztériumban, véletlenül Yoshinál maradtak. Az még nem is lett volna olyan nagy baj, hogy ez hajnali kettőkor jutott eszembe, az viszont igen, hogy Yoshi valahol házon kívül volt, telefonja kikapcsolva, úgyhogy elhatároztam, majd kiállíttatok egy másikat, ha már úgyis annyira szeretnek itt aláírni, és fontosnak tűnni. Egy másik srác is jött, Nigerből, ő nógatott, mert én képes lettem volna végigvárni a sorokat, míg ő azzal az indokkal, hogy tanulók vagyunk, mindent elintézett nekem. Meglett a papír, mentem a másik ablakhoz, adnak számot, leültem szépen várni. A 478-ast kaptam, kiszámoltam, százharmincöten vannak előttem. Ültem, de nem fogtam fel, vagy nem is tudom, mire számítottam. Ekkor a nigeri srác odaugrott, hogy ezt nem, hát tanulók vagyunk, és lám, kis rábeszélésre beengedtek soron kívül. (Egyszerűen nem megy nekem ez az… egész. Nem a kiskapun kezdek először gondolkodni) Ez egyébként tényleg így van, tehát tanulók soron kívül, most már el is hiszem, amikor korábban az indiai sofőr mondta, azért az ő szavának más súlya van. Odabent, az üvegajtó mögött meg mindig van legalább három ügyintéző, akinek semmi dolga (maratott üveg, hogy ezt ne lássák a civilek). Az én hölgyikém nem volt valami gyors, (jobban haladt volna, ha elveszi a monitor elől azt a bálnaméretű zebramintás retiküljét, zoológiai őrület), de legalább elintézte. Szükségem volt egy másik igénylőre is, még szerencse, hogy volt nálam, és mindent bepakoltam induláskor, lassan egy egész nagy paksamétám van tele fényképekkel, útlevél-, és vízumfénymásolatokkal, mint egy szerszámosláda, sosem tudni, most melyik fog kelleni. Érdeklődjek telefonon, jövő hétre insalla elkészül a személyim. Ksawery hívott, hogy szedjem össze a Yoshik bandáját, mert étterembe megyünk. Ők még mindig kis japán tanítványuknál időztek, Ksawery meg elmesélte, milyen szuper Bálint-napja volt, kiment az Internet place-re, és kis szerelmes locsi-fecsije volt barátnőjével a bankjogokról. Mielőtt a romantika parázsló tüze jobban megégette volna, találkozott egy thai sráccal, aki épp ma szerezte meg a jogosítványt, ezért az ő ötlete volt az egész étterem (így Ksawery a beígért takarításnak még mindig nem jutott a végére). Hármasban indultunk el, azzal az insallás ígérettel, hogy néhány lány is eljön. Hát, egyedük Krisztina, a normálisabb cseh lány jött, de vele jól szórakoztam, mert ő meg Prágában kalauzolta Adnánt, és családját egy hétig, volt közös témánk. Elmondta, hogy őt sikeresen átverte Ibrahim, hogy tizedikén kezdődik a tanév, frászkarikát, viszont azt hallotta, hogy idén teljesen felcserélik a tanárokat, és az időrendet, mi megkapjuk a középsősöket, ők meg a kezdősöket. Remek lesz, mondhatom. Tehát elmentünk együtt ebbe a kis étterembe a belvárosban, thai étterem, nem sokkal nagyobb, mint az én szobám, összesen három asztal van, így odakint kellett várnunk, hogy felszabaduljon egy hely. A koszt viszont jó. Valami ismeretlen zöldséglevest ettem, és nem ám, hogy a zöldséget a lubickoló két szem borsó jelenti, hanem dugig volt hatalmas méretű zöldségekkel, félig mind nyers volt, így csak a levét kanalaztam ki, de az nagyon jól sikerült. Utána zöldcitromos csirkét rendeltem, ez is jó volt, igaz, megédesítették a zsiványok a mártást, pedig savanyúan izgalmasabb lett volna, de majd kikísérletezek rá egy receptet. Ehhez én, mint a lime nagy rajongója, kifacsart lime-levet kértem, egy kis mentával. Ez valamelyest helyrebillentette a kombinációt. Egyedül Ksawery nem tud még mindig választani, otthagyta a felét. A kiszolgálás is rendben volt, a sorrend nem, de a tálalás kifejezetten szépre sikerült. Hazafelé elkísértük Krisztinát, aki hangos játékba kezdett Ksaweryvel, ki érti meg jobban a másik nyelvét, és ki röhög rajta jobban.  Ugyanaz a dolog lengyelül szynka, csehül šunka, magyarul sonka (nézzétek el, hát ha ennyire nem tudunk mással foglalkozni…). A thai srác nagyon aranyos, nagyon kedves, nagyon alacsony, és nagyon muszlim, sokat fotózott minket, de nem az a kullancs. Ezt értékelem.