Február 12. Reggel telefon, hogy megbeszéljük a magyar családnál történő látogatás részleteit, nyilván a telefon közepén toppannak be az indiaiak is, hogy ajtót javítsanak. Kérés nélkül kicserélték a csúf álmennyezet tábláit is szebbekre, közben Anna, a család feje mondta, ha vannak még magyarok, hát hívjam el őket… mondom egy szem legény vagyok, de van egy lengyel, ha az jó… igen, az jó! Már csak Ksawery (ma volt a vizsgája, bement, találkozott három tanárral, mindtől kérdezte, hogy most akkor mi, mind vállat vont, és mással foglalkozott, úgyhogy egyszerűen hazajött) beleegyezése kellett, átmentem hozzá, épp valami grúz népdal ritmusára pucolta a szobáját (az enyémet látva vérszemet kapott), és boldogan mutogatta a retkes viledát, hogy mennyi kosz gyűlt össze, és ez csak az asztal gyűjteménye. (Egyébként ismeri a Domestos márkát) Nála azért a magyaros kaja volt a kulcsszó, és onnantól nem érdekelte, hogy busszal kell lemenjünk Fahaheelbe. Ez az út, ami kocsival a színházba kb. húsz perc autópályán, legkevesebb a duplája volt busszal. Arra viszont kiváló alkalmat adott, hogy gyorstalpaló magyar túlélőcsomagot állítsak össze nyelvünkből a számára, a végére már egészen felismerhető volt, hogy „Az én nevem Ksawery, és lengyel vagyok.”. Mégis, amikor az al-Kout bevásárlóközpont előtt sor került a találkozásunkra (nézzétek, hoztam valakit, be van idomítva), alaposan felsült szegény a nagy nyomás alatt, ahogy ez már csak lenni szokott, de később példásan elszavalta egymondatos versikéjét. Krumplipürét ettünk, és karajt, mennyei volt, és mind nagyon jól éreztük magunkat. Egész nap csak játszottunk, szórakoztunk Alex-szel, egy tizenöt éves sráccal, meg Annával, aztán előkerült egy Playstation, meg a Mortal Kombat, amivel én is, Ksawery is, tíz éve az iskolai gépteremben játszottunk utoljára, a srác egyébként laposra vert minket, de nem számít, mert aztán Anna őt verte laposra, szóval senki nem unatkozott, nagyon örültek, hogy ott vagyunk, és ez az érzés kölcsönös volt. Az idő is elröppent, még éjszakára is marasztaltak, de Ksawery holnap írni akar, meg befejezni a takarítást, végül hívtak egy ismerős taxist, aki olcsón (azaz rendes áron) hazahozott minket, éjfélre kerültünk vissza. Elbűvölő emberek, Ksawery is odavan értük.