Július 2. Holnap szörnyűségesen nagy dolgozat lesz Ibrahimmal, nagyobb lesz, mint a bajusza. A lányoknak büszkélkedtem, hogy tudom mondani lengyelül, hogy „egy orosz népdalt énekelek”, a dolog aztán váratlan fordulatot vett, mert Viktóriának a fejében ragadt a Kalinka. A Katyusát, meg a mozgalmi nótákat sajnos nem ismerték, de az Amúri partizánok dallama rémlett nekik. Holnap mennek a kínaiak, ma búcsúest, illetve Ksawery kérdezte Adnánékat, hogy csinálunk-e valamit, mire tegnap a tajvaniak elmentek tegnap a kínaiakkal, érdekes, Klárát pl. hívták, mint utóbb kiderült, minket nem. Tíz felé mentünk át a másik sakanba, a kínaiak új lakhelyére, melyet hamarosan elhagynak. Úgy volt, rendelünk valamit, én a kínai konyha mellett ágáltam, de a többiek mind ellene voltak, de mire odaértünk, kiderült, hogy Cserímék már rendeltek, és épp kínait, és épp Gung-bao csirkét, a kedvencemet, hehe. Eljött Venci is, aki két nap múlva utazik, és egy ománi srác is csatlakozott, sose láttam, biztos jött az ételszagra. Alig találkoztunk, mióta visszajöttem, mégsem beszélgettünk sokat egyetlen megtanult kínai a szavam a „caó”, amit a menzán mondogattunk mindig, azt jelenti, szar. Adíb telerakta a bőröndjét nagykereskedelmi mennyiségű keleti ruhadarabbal. Eszegettünk, klikkesedtünk, Cserím mutatott néhány képet „Cserímáról”, a barátnőjéről, be van zsongva, hogy hamarosan látja. Yoshihiko is bezsongott, mert szokás szerint halálosan szerelmes lett belé. Újra elköszöntem mindhármójuktól a legjobbakat kívánva, ekkor Cserím félrehívott, és a kezembe nyomott egy kis kulcstartóféleséget, az idei olimpia egyik kabalája van rajta. Azért hívott félre, mert nem volt mindenkinek, de nekem adni akart. Aztán adott egy másikat is, holnap át kell adnom Yaqoobnak hármójuk nevében, mert „ő tényleg tanár volt”.