Június 4. Az utolsó pillanatokban változtatok a terveimen, mert ez a két hét semmire sem elég, annyi az érdekes látnivaló Szíriában. Csak Aleppóig utaztam végül, (és innen még választanom kell, hogy jobbra, vagy balra megyek, balra Lattakia, Ugarit, és Szaladin vára, meg Tartus, jobbra Deir ez-Zor, Mári, Dora Europos, és az Eufrátesz. Innét könnyebb Palmyrát is megközelíteni, de oda mindenképp elmegyek) a buszon egy arab romantikus vígjátékot néztünk, néhol altesti humorral, egy playboyról szólt, de a végén összejött a jócsajjal, és összeházasodtak. Tulajdonképpen jó volt, egyedül az újdonsült menyasszony esküvői ruháját emelném ki, mint elrettentő példát, mert rá volt hímezve hatalmas ezüst betűkkel az abroncsos szoknyára, hogy „I love u”. A buszállomás megint nem ott volt, ahol a térkép írta, így keresztülgyalogoltam Aleppón, hogy találjak egy szállodát. Amit a könyv a legjobb megoldásnak írt, az szemérmetlen drága lett a könyv írása óta, most négyszázért fekszek egy kissé nyomasztó Hotel Syria nevű helyen, ami az autógumijavító-műhelyek fölé települt (mi más kell nekem, ha kilépek az utcára, mint egy bébielefánt méretű kerék), és a szobám ablaka egy szemétdombra néz. Kis mosdó azért van, de a WC megint kritikus dolog. A mindenes rendesen összebagózta ezt a kis lukat is, úgyhogy első a szellőztetés, az itteni ventillátor ötös fokozata az előző szobámban kb. hármas lehetett. Ah, és megint találtam egy papucsot, ez már a negyedik pár. A tévén nincs sok adás, az egyik adón ősöreg arab filmek mennek, azt nézem, van Al-Arabiya, ahol csak a hírek mennek, meg az észt osztják, és bejön egy török kereskedelmi csatorna is, ahol szakadatlan folynak a talkshow-k, náluk még megy a „könnyek között kinyitom a táskát, az nem lehet, hogy nincs benne pénz, az a szerencseszámom”- műsor is. A mosógépes fazon itt is sajnáltatja a fűtőszálat, ugyanazzal a szöveggel, hogy „Törökország nagy részén kemény a víz” (de a kórházas sorozatukhoz rendes díszletet építettek, nem piros kartonpapírokat ragasztottak össze fal gyanánt).  Amit eddig láttam a városból, az mesés, a piacról azt tartják, nem a turistáknak készült, majd szemügyre veszem. Mivel két sarokra lakok az Aleppói Nemzeti Múzeumtól, első utam oda vezetett. Sacc alapján az épület a hatvanas években épült, és azóta hozzá sem nyúltak. Belül is igencsak szegényes a felhozatal, elindulunk a neolitikus kultúráktól, jó, az még rendben, de az ókori kulturák termeiben nagyon sok az üres vitrin, és a kitöltetlen hely. Egy-két látogató volt még rajtam kívül, az egyiknek magyarázta épp tört angollal az egyik teremőr, hogy nagy, igen, alabástrom, igen, eredeti, nem, az Berlinben van, a Pergamon Múzeumban, ez a másik is, de ennek az eredetije elpusztult, amikor Berlint bombázták, szóval nyugodtan csodálja ezt. Ami szép volt, és lényeges, azt innét messze elvitték, itt maradt a reszli, meg a replika. A nyelvi része úgy fest, hogy itt angolul áll minden részletesen, arabul meg a zanza, de ez nem minden teremre igaz, néhol ez olasszal, franciával keveredik, de három tabló a földszinten csak angolul, és japánul volt feliratozva.

Kerestem egy bankot, hogy beváltsak pár dínárt, de Aleppóban, még ha ki is van írva, ezt nem lehet. Nem élnek ezzel a valutával, kilenc bankot jártam végig, ebből hat a Szír Kereskedelmi Bank kirendeltsége volt; egyikből a másikba küldtek, nem az, hogy zárva, mert szieszta van, nem, ott kaszinózik egy tea mellett az egész kompánia, és valamelyik odaszól, hogy nem, majd másutt, vagy majd később, insalla. A harmadik helyen volt, hogy a tag -talán kárpótlásképpen?- megkínált cigarettával. Sokra mentem ezzel, a többi bank valami ipari akármi, meg egy szaúdi-francia volt, aztán találtam egy pénzváltót is, ami zárva volt, kérdezem a főtörzset, hol lehet váltani, ha itt nem, erre széttette nekem két kis kacsóját a levegőben, hogy kopjak le, nem tudja, mire megindult a szembeforgalom, amit nem tervezett. Ha fehéren nem megy, megoldjuk feketén: visszamentem a szállodába, és a portás beváltotta nekem. Örömmel bolyongtam ezután a szúkban, ami tényleg csodás, turistáknak nyoma sincs, főleg a helyi kereskedelem kielégítésére szakosodott a terület. Nem maradok itt sokáig, és közeledik a fenyegető péntek, amikor minden zárva, így holnap kell vásárolnom, ha akarok valamit, aztán cipelhetem még egy hétig. Bementem az itteni Omajjád-mecsetbe, az megint egy csoda. Kisebb, és meghittebb, mint a damaszkuszi, két fő nevezetessége van, az egyik a minaret, ami 1090 óta áll ott, azon a helyen, és ugyanabban a formában, ez cirka kilencszáz év, gondoljunk bele! A másik lényeges dolog odabent van, ez egy szentély, mely Keresztelő Szent János apjának, Zakariásnak a fejét őrzi. Hogy az ő feje hogyan esett le, őszintén szólva nem tudom, de bárki feje is, nagy népszerűségnek örvend. Este nézegettem a naptárt, és a térképet, látnivaló sok, az idő kevés. Eldöntöttem, ha lehet, holnap befejezem aleppói látogatásom, és megérdeklődöm, mikor mennek pénteken buszok nyugat felé.