Május 24. Ksaweryvel leutaztunk Fahaheelbe, Annáékhoz, náluk töltöttük a napot, megünnepeltük Anna férjének, Josephnek a születésnapját. Elbúcsúztunk tőlük is, mert hazautaznak a nyárra, augusztusban találkozunk, insalla. Az egyre gyakoribb búcsúzásokból látszik, hogy a nyárra mindenki elmenekül Kuvaitból, még a kuvaitiak is. Én maradok, jó buli lesz. Közben vadul sms-eztünk Adnánnal, aki Yoshi születésnapi bulijának kellékeit intézte. Mi akartuk, de egyszerűen lehetetlen lett volna, nem volt rá időnk, így úgy alakult, hogy Adnánra szakadt a szervezés része. Úgy volt, szülinapjának utolsó tíz percében törünk rá, de végül Adnánra rájött az ötperc, és úgy döntött, nem várnak, majd mi is beérünk valamikor, csók. A buli nem sikerült olyan jól, mint elterveztük, egyrészt mert mindenki hullafáradt volt, mi a hétvége, a japánok a hétvégi focimeccsük miatt (az argentínokat megverték, de az ukránoktól kikaptak), másrészt meg a szervezés milyensége miatt. Én sem voltam aktív, mert elviselhetetlenül büdös van Yoshi szobájában, és a lélegzés lekötötte a figyelmemet. Van rossz hír is, éspedig Yoshi megsérült, az egyik lábujja oda, lehet, hogy eltört, meg kell röntgenezni, és ha eltört, akkor azt mondta, egyedül kell menjek Szíriába. Még csak nem is holnap megy a kórházuba, mert holnap beszél a tanárokkal, hogy elengedjék, gyogyó, de mit tudok tenni, ráadásul vennem kell egy útikönyvet (mert ha nem jön, még az ő japán Panoráma zsebkönyve sem lesz), és még útiterv sincs. Hogy mikor lesz, azt sem tudom, mert utolsó három nap nagyon kacifántos lesz. A tajvani Ali dobott fel egy matematikai problémát, leírhatatlan, de jobb is, annyira fárasztó, és egyértelmű, de egy hülyeséggel kötötte az ebet a karóhoz, és már mindenki fogta a fejét, hogy úgy látszik, a tajvani számtanoktatás ma nem a tudomány horizontja.  A kérdés kb. melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás, a válasz meg az, hogy az ebédjegy.