Május 4. Mivel négykor feküdtem le, édes álmom közepén fel kellett kelnem, hogy bebotorkáljak a suliba, de előbb Haddzsi tegnapi kérésének eleget téve addig csörgettem, míg le nem nyomott, mert ő is nehezen ébredős típus. Hogy felébredjek, bementem Ibrahimhoz, informálni az utazásunkról, és hogy előbb vizsgáznánk (vagyis ellógnánk a vizsgát). Először gondosan körbekérdeztem, milyen hangulatban van, azt mondták, látták fütyörészni. Első szava az volt, hogy ez képtelenség. A vizsga nagyon fontos, év vége van, muszáj, ez nem így működik. Kiviharzott az irodából, két perc múlva visszajött, hogy tulajdonképpen ez nem is az ő ügye, beszéljem meg a tanárokkal személyesen, hogy csináljuk, ha ők azt mondják, rendben, akkor őt nem érdekli. (Yaqoob azt fogja mondani, jó utat, Badr meg fel sem fogja fogni) Kérdezi, kilépőcédula, vagy efféle kell, mondom tőlem múltkor nem kérték, de a lányoktól igen, így jó az, ha van. Oké, akkor lesz. Kérdezem most én, hogy elkerüljük a múltkori helyzeteket, hogy szükséges-e magyar nagykövetségi visszaigazolás az utazásomról, amiből a múltkor volt egy kis probléma. Kristálytisztán emlékezett rá, így természetesen erre nincs szükségem. El kéne mennünk a szír követségre vízumot intézni. Haddzsi befutott, a kis herceg viszont lógott Sindbad mesés kalandjairól, de beért a szövegolvasásra. Ezután egy óra szünet, beugrottam a könyvtárba, kimásolni a Bartók-anyagot (egyik európai diák sem hallott róla egyébként). Természetesen óra előtt derült csak ki, hogy Badr ma nem jött be, így az óránk elmarad. Úgy volt, ma megyek Annáékhoz tévét nézni, de Viktória odaállt elém, hogy ma szülinapja van, és ma este valami összejövetel lesz, és mondjam, hogy igen, mert nagyon szeretne ott tudni. Nem tehettem meg, hogy visszautasítom. Ksawery is mondott aztán valami programot estére, hogy a cseh nagykövetségen vonósnégyes koncertezik, és ingyen van (Krisztina erre invitált embereket egész nap, de valahogy engem kihagyott), és ezek jók szoktak lenni (a lengyel követségen is volt efféle kultúrélet korábban, azért tudja), de a lányok, Viktória és Paulina nem tervezik, hogy elmennek oda, helyette le akarnak huppanni egy kávéházi kanapéra. Pedig ott máskor is ülhetnek, érthetetlen.

                Elmentem drámaórára. Majd kifúrta az oldalam a kíváncsiság, mi lett az English Day végeredménye, de aggódtam is, mi lesz, ha a véleményemet kérdik, és valamiért nem tudom palástolni. Az osztályban volt hangulat, az egyik lány barátnője élménybeszámolt, és megjegyezte, hogy nagyon sértette a fülét az a sok akcentus, amit a színpadon hallott, de mindenkinek gratulált az estéért, ami „olyan csodálatosra sikerült”. Én nem bírtam tovább, betettem egy műanyag mosolyt, és odafordultam Khálidhoz, mi lett a végeredmény. Azt mondja: „Hát a legjobb színész díját én kaptam…”. Ekkor mondtam valamit, a sokktól már nem tudom, mit, de valami gratulációféle lehetett, mert folytatta tovább (Ksawery is nagyon kíváncsi volt, amikor meghallotta a hírt, közép-európai fejjel gondolkodva annyit mondott: „biztos rokona az emírnek, másként mire kapta?”). Tényleg, kapta volna bárki, csak ő ne, mert ezzel tovább hisz tehetségének illúziójában. A javára lehet írni, hogy törekszik, de biztos, hogy hiába. Tehát a legjobb darab a Kleopátra lett (gondolom, amiatt, amit én is kiemeltem, más okát nem látom) a legjobb színésznő meg a címszereplő, aki végigsopánkodta a darabot. A legjobb jelmezt a pszeudo-divatbemutató Korok ruhái produkció nyerte, micsoda meglepetés. Lameed elmondta, nem tetszett neki a Médea (nagyot csalódtam volna, ha igen), a pantomimesnek nagyon lapos volt az eleje (a többi része is), neki is a hisztériás egyiptomi nőszemély tetszett. Rákérdezett a pocsék technikai szervezettségre, kiderült, az volt a baj, hogy hiába mondták el, mit akarnak, naponta cserélték le a technikusokat, akik így nem tudtak semmit. Rátérve az óra tárgyára (The way of the world Congrave-től), Lameed elkezdett sztorizni, hogy egyik ismerősének bátyja férjet keresett a húgának, és talált is valami katolikus fickót (pedig jó muszlim muszlimot választ), de odáig ment, hogy kikalkulálta, számszerűsítve mennyit örököl a vőlegény az apja halála esetén, mert a vagyon, az fontos. A következő tárgytól való eltérése, hogy Valentin napra egy csomóan hatalmas csokor virágokat, vagy egy egész bozótost küldenek magunknak, nem derült ki, hogy csak a kuvaitiakra vonatkozott, vagy általában mondta. A kuvaitiakból kinézem. Húsz percet ültünk a pohár félig tele, vagy félig üres-problémakörén, majd a párválasztásra terelődött a szó. A lányok mind egyetértettek abban, hogy a férfi az legyen férfi, akit tisztelni lehet, punktum. A második legfontosabb dolog a pénz, mert a Korán is mondja, hogy olyat válassz magad mellé, akivel azonos szinten vagy. Ekkor elkezdtek össze-vissza idézni belőle, muris volt, Lameed belesült, mert gimiben tanulta utoljára. Megkérdezte, melyik fontosabb, a szerelem, vagy a biztos háttér, ez nagy vihart kavart. Először azt mondta a többség, hogy mindkettő, de a (hangos) végeredmény az lett, hogy a szerelem veszít, mert ha megvan a lóvé, és adott egy férj, akkor a nő szül egy-két gyereket, lehetőleg fiút ugye, de ha más van, az se baj, ezzel letudván kötelezettségeit, éli szépen a maga világát, és életét a férj pénzével. Lameed summázta egy közhelyben, hogy nem a külső a fontos, hanem a belső. A következő beadandó esszéjük témája, hogy a darab két főszereplőjének világa mennyire tükre a mai világuknak. Ez nagyon érdekelne engem is, megpróbálok megkaparintani néhányat.

                Paulina és Peter jöttek értem, és Ksaweryért, a tengerpartra mentünk, nem messze a Kuwait Towerstől, de előtte megálltunk a belvárosban, hogy egy csokor virágot vegyünk a szülinaposnak. Kuvaitban vagyunk, tehát ez nem olyan egyszerű, mint az ember elképzeli. A bolt teljesen üres, ki van téve néhány randa kompozíció, meg katalógusok. Rákérdeztek, hogy a tulipán, mert az Viktória kedvence, tíz szál 6 KD. Hát, khmm… ezt egy csöppet soknak találtam, de muszáj ugye. Ekkor az eladó kiment a kamra méretű boltból, és csak húsz perc múlva jött vissza. Gondoltam, biztos átugrott a szomszédos légitársasághoz, hogy megvegye a repjegyet Amszterdamba. Amikor előkerült, egy szánnivalóan csúf csokrot szorongatott, egyszerűen ronda volt, ebben mindenki egyetértett, ja, és a tulipán sem volt valami fényes, mondhatni, még hagymaállapotban került átadásra. Ha nem mondják, hogy tulipán, én nem jövök rá. Egy nem szép, és nem is olcsó keleti helyre mentünk a tengerparton, mi négyen ugye, Viktória, Shaban, a bolgár barátja, a francia Maryam, és Mitch, aki még mindig Tony-nak szólít, pedig már rég nem vicces. Jól tettem, hogy elmentem, többeket hívott Viki, de nem jöttek, inkább máshová mentek, pl. a koncertre, mint a paraszt Venci is, akinek bolgár lévén illő lett volna jelen lennie. Klikkesedtünk, amint az várható volt, ezáltal az este unalmas volt, Ksawery meg belerúgott egyet a haldokló hangulatba, elkezdett monetáris politikáról, meg Sárközy szerepéről vitatkozni Maryammal. Mindenki megígérte, hogy eljönnek szurkolótábornak -  pompomlánynak a pénteki evezősversenyre. Kíváncsi leszek.