Április 10. A kapott csomagomból bevittem egy tábla Boci csokoládét a többieknek, mutogatandó echte ungarische termék, gyártotta a Danone Csehországban. Mindnekinek ízlett, még Ibrahimnak is (gondoltam puhítom, míg elszánjuk magunkat, hogy közöljük utazásunk tényét), aki nyammogva kérdezte tőlem, milyen most az idő odahaza? Mondtam fogalmam sincs, nem követem, kinézek az ablakon, és úgy öltözök. Nagyanyám az, aki hallgatja a híreket, meg Kossuthon gyakran bemondják, így az egész család tőle tájékozódik. Itt is úgy csinálom, kinézek az ablakon, hozzáadok plusz négy fokot a sacchoz a koszos szúnyogháló miatt, és még plusz öt fok kuvaiti sztenderdet, mert mindig sokkal melegebb van, mint tűnik. Haddzsi, az azeri orosz srác volt még ilyen hőmérő szerepben korábban, de hozzá nem lehetett igazodni, mert ő tíz fokban is vígan szaladgált gatyában-pólóban, az neki kánikula az orosz telekhez képest. Visszatérve Ibrahimhoz, páran lázadtak, hogy az egyetem nem fizeti ki nekik a hazautat, ha előbb mennek haza, Ibrahim szúrós szemekkel nézett, mert kártyavár-érveit elsodorta a diákok habkönnyű véleménye. Yaqoob folytatta Klára szövegének olvasását, amit még mindig nem fejeztünk be, az utolsó három oldal vasárnapra marad, utána visszatér a régi rendszer, hogy ő hoz majd szöveget. Halleluja. Csúnya dolog, de Badr óráját megint ellógtam, úgyis csak befejezték az öngyilkosos témát, amiről én nem kívánok nyilatkozni. Elmentem Keifánba, Lameed órájára, nézem, a tanterem ajtajára rótt ákombákomot, majd kikiabálnak az ismerős csajok belülről, hogy ennyi volt, nincs óra, majd vasárnap. Puff neki. Ma is eveztem, öt körből ötöt mentem, meglepődtem, hogy egyáltalán bírom.