Április 1. A „Yoshi kavar”-problémát nem oldottam meg, nem kérdeztem rá, indítványoztam viszont, hogy keressünk újra repülőjegyet. Bár mindenki ismeri a bolondok napja-hagyományt, senki nem vett részt benne különösebben, az egyetlen kilengő cselekedet az volt, hogy Núr, Salome, Krisztina, és még páran (engem is beleértve) anyanyelvi altatódalokat énekeltünk a másiknak. Nekem a török nagyon tetszett, viszont elszomorító, hogy nagyon kevés magyart tudok felidézni, és amit ismerek, sem tudom szépen elénekelni. Jeleskedett viszont Kerím, hát ő a csalogány a csapatban.  Említettem, hogy a kínaiak odavannak, mert nem mehetnek haza. Nyilván semmi értelme nincs, hogy maradjanak, de ha abból indulok ki, hogy „mindenki hazudik” (mint én), akkor nemcsak a vizsgájuk bosszantja őket, hanem az is, hogy lemaradhatnak az Olimpiáról. Ami engem illet, én tuti ezzel az indokkal bombáznám Ibrahimot, meg a kínai követséget, mert ilyen esemény normális esetben egy emberöltőben egyszer van, és noha messzire szaladok, ha valaki sportot említ, egy ilyet még én sem hagynék ki. Igaz, engem jobban érdekel a nyitó-záróünnepség koreográfiája, valamint a szervezése, mint az, hány másodperc alatt izzadják le a százat, de akkor is. Mekkora szívás, Olimpiát rendez az ország, pont akkor, amikor nem vagy otthon, és nem is mehetsz haza. Annak viszont nagyon örülök, hogy engem ilyen veszély nem fenyeget.

Yaqoobbal megnéztük a japán Aladdin folytatását, most szeretett bele a vakondarcú főhős a mókusarcú királylányba. Szép pár lesznek. Kibekkeltem a tegnapi leckét, halleluja, megint 10 demagóg mondat volt a feladat arról, mi a feladata egy kormányzatnak, kínomban improvizáltam, és bejött. Az altatódalos társasággal elmentünk kávézni. Ez nem a múltkori Starbucks, de nemileg ez is ugyanúgy el van választva. A paravánon észrevettem egy lukat, és láttam, a másik oldalon épp Saloméék állnak, így közmegrökönyödésre integettem a túloldalra, meg fel-felugráltam, hogy lássak valamit. Krisztina nagyon örült nekem, és kezembe nyomott egy egydínárost, hogy vegyek neki egy cappuccinot, mert hosszú sor áll a lányoknál, minálunk meg kongott az üzlet. Kiültünk a teraszra elfogyasztani, majd Takumi arról mesélt, hogy már kétszer volt letartóztatva, ebből egyszer Kuvaitban, mert a reptéren azt mondta valami hülyének, hogy „szamár”. Ez itt nagyon erős dolog, két fogdmeg azonnal el is kapta, és bármi gyengédség nélkül elcibálták, és bezárták egy szobába másfél órára. Itt kezdene a történet izgalmas lenni, de ekkor elengedték. A török „come on, dostum” Ali ma délelőtt hazarepült végleg Törökországba. Egyedi figura volt, az biztos. Badr órájára benéztek páran a másik csoportból, és megjegyezték, hogy ők is pontosan ugyanazt a papírt, szöveget, és feladatokat kapják, mint mi ezen az órán. Szép. Levelet kellett mára írni egy barátnak, akinek régen pénzt adtunk kölcsön, de nem fizette vissza a sumák. Rövid, de frappáns levelt fogalmaztam, jövő hétre feladat erre a levélre egy választ írni. Hm. Hazafelé Haddzsival bandukoltam, finoman céloztam rá, hogy a múltkor nem akartam megbontani a kis kettősüket, mire mondta, hogy nem, nem, semmi nincs közte és Klára között, bár amiket ezután mondott, ezt nem támasztotta alá (tegnap volt moziban, de moziba nem egyedül megy az ember, megnéztek valami hülye horrort; meg ma azért késett, mert bár hat ébresztőhívást kapott Klárától, nem tudott felkelni). Meglepetés a javából, mert egy lyukas garast nem adtam volna arra, hogy összejönnek, ha két hete ilyet mond valaki.  Lameed óráján nem történt semmi izgalmas, nem mondták fel a monológokat, pedig vártam, úgy volt ma befejezzük a darabot, de csak nem sikerült, úgyhogy monológok csak vasárnap. Hazafelé valamelyik barom állat megint türelmetlen volt, hogy a villám csapna bele, és három perccel előbb indította el a buszt a menetrendhez képest, amit én ilyenkor pont látok elmenni. Még futni is megpróbáltam, de szandálban hasztalan, fél óra múlva jön a következő, és én azon tűnődök, Robinson hogy nem őrült meg azon a szigeten? Este Kerím jött át, hogy megmutassa a hagyományos kínai operát. Televíziós felvétel a pekingi Operából. Nem európaiaknak van kitalálva az biztos, hosszasan beszélgettünk a díszletről, figurákról, történetről, jelmezekről, hangszerekről, és más színpadtechnikákról, hogy is megy ez ott, elképesztő, az biztos, és nagyon érdekes, de valami kegyetlen hallgatni. Majd hoz még másikat is, abban harci jelentek is lesznek, kíváncsi vagyok.