Március 29. Ebédnél a sors úgy hozta, hogy Magdy öt perccel utánam érkezett, így vele is tudtam beszélgetni. Neki nem lesz vizsgája, de neki is maradnia kell, noha értelme nincsen. A követségéről beszélt, hogy nem hagyják elmenni sehová, sőt vissza se köszöntek neki a két alkalommal, amikor el kellett oda mennie. Adíb és Kerím ugyan utazgatott „feketén” a követség tudta nélkül, de úgy láttam, ő nem nagyon merne. Visszahúzódó, hallgatag, pedig ha nagyobb lenne a szája, akkor lehet, a többiek is lázadnának, hogy ne Ibrahim tanítson minket, hanem Magdy, mert még tanulnánk is. Azt mondja, annyira nem szomorú, de biztos, hogy az. Bármennyire csendesek ezek a kínaiak, egy magyar mellett azért panaszkodnak egy kicsit, ha látják, hogy a magyarnál ez a "norma".