Február 17.

09:00. Megkezdődik az új félév első tanítási napja.

11:30. Felébredek (először). Mivel már nem volt mit tenni, visszaaludtam pár órácskára, fél ötkor keltem végül, átaludva ezt a nevezetes napot. Sokkal fáradtabb voltam, mint azt tegnap munka után gondoltam, így esett. Rögvest hívtam Yoshihirot, a ma eseményeiről, nem vette fel. Ekkor Joel hívott, hogy nem sokat sikerült kipaszíroznia a hazug iskolától, és ha felhívna az a lotyó Latífa, akkor mondjam azt, hogy alaposan megszenvedtem a gyerekekkel tegnap, mert rúgtak, haraptak az átkozottak, ő ezt mondta, így szerzett még pénzt, de hátha leellenőrzik. Ilyenről szerencsére szó sem volt, pedig erre készültem, ha kell, akkor helyre tudjam tenni a bolondokat. Latífa végül nem hívott, és átmentem Ksaweryhez, hogy tőle szerezzek infót a mai napról, miről maradtam le. Hát, semmiről (ahogy vártam), a kezdő csoport, amit a szebb hangzás kedvéért, már Középső I. – nek hívnak, átvette a tavalyi középső tanmenetét, ők meg, a Középső II. a miénket. Senki nem megy egyből a haladóba, hiába tettek vizsgát, viszont Ibrahim azon gondolkodik, hogy pár embert áttesz az egyes csoportból a kettesbe. Ksawery mondta, bemegy a városba, fotókat csináltat, mert megkapta az iqámáját, a tartózkodási engedélyt, és most hajt a személyire. Megyek vele, megnézzük a ma nyílt kiállítást is. Az úton elkezdtük tervezni, hogy jövő héten, amikor hétfő-kedden a felszabadulási ünnepüket ülik a kuvaitiak, utazunk. Biztos persze csak akkor lesz, ha már visszajöttünk, az viszont lassan kikristályosodni látszott, hogy csak ketten megyünk, mert Yoshi korábban jelezte Ksawerynek, hogy ő nem, indokát nem tudom. Megcsinálta a képeit, beültünk egy kis étterembe vacsorázni, közben lassacskán kialakult, hogy Ománba megyünk. Illetve ő buzgólkodik Jemen mellett is, de mondom az úgy nem lesz jó, valami ott nem kóser, úgy tudom, azok nagyon nem komálják egymást (és így is lett, nincs repülőgép egyik ország fővárosából a másikba). Közben telefon, Anna hívott, hogy már nagyon várnak, lehet, hogy a héten még el tudunk menni hozzájuk egy délutánra, de jövő héten ugye nem, majd meglátjuk. Újabb telefon (ja, Ksawerynek is van már telefonja, Paulina, a lengyel lány mostanság jött vissza, és hozott neki pakkot, tele ótvar édességgel, meg a SIM-kártyával, amit otthonhagyott), a Mikulás-bulin megismert egyik konduktor hívott, hogy jövő hét szerdán lenne egy kis bohócos munka, de ha utazok, sajnos nem tudom vállalni. Elindultunk a Nagymecset felé, itt még Ksawery nem járt, én vezetgettem, a kiállítás nem nagy szám. Igazából a rendszert sem értem, melyik ország van ott, és melyik nem, turistainfókkal, és prospektusokkal. A hallott 53-mal szemben csupán ha harmincan voltak, közel-keletiek, afrikaiak, illetve Ukrajna, és Oroszország, egy hatalmas Putyin-képpel. Majdnem minden kiállító ország fő turistalátványossága, és vonzereje az ország bölcs vezetője, akit szigorúan centrális helyen, nemzeti színekkel körülvéve kell megjeleníteni.

Egy ismerősünk volt, Mudzsib, az afgán srác, ő hatalmas átéléssel, kézzel-lábbal magyarázgatott a gazdag afgán standról, egy-két tárgyat meg is lehetett venni, nagyon míves munkákat láttunk. Az iráni három csaj volt még jófej, azokkal vagy húsz percet röhögtünk, mi csak arabul beszéltünk, ők meg mindig váltottak angolra, annak ellenére, hogy nem tudnak, valamint megkínáltak pisztáciával, és útikönyvvel is. Hazajöttünk, kimentünk az Internet place-re, és elkezdtünk repülőjegyre vadászni. Nehéz ügy, mert pénteken már utaznánk, és már előre elkeltek a jegyek. Amíg mi utazunk, az itteniek a felszabadulás ünnepét ülik meg, minden második házfalat beborít karácsonyfaégőkből kirakva a nemzeti zászló, ami egyébként ott lobog mindenütt, mindenféle ruhában, sapkában, kendőben meg lehet kapni viselni, zászlók, kitűzők, szalagok, még fejre húzható sörény is van. Az élmény másik fontos kelléke a szerpentinspray, ami már most kartonszámra fogy.

Levetkőzik gátlásaikat, és tudományos nyelven szólva elmegy az eszük. Állítólag azt csinálják, hogy kimennek a három toronyhoz, és nagyon hangosan, nagyon arab módon eleresztik magukat, forgalmat akadályoznak, fel-alá vonulnak, ordibálnak, egyesek lövöldöznek a levegőbe, örömködnek. Ha minden jól megy, mi ezt nem látjuk, Maszkatot viszont igen.