Április 22. Csak a kis bírósági jelenet miatt kellett ma órára mennem, tőlünk mindenki jelen volt, Ksawery csapatából csak ő hiányzott egyedül, illetve Kláráék adtak elő, de előbb a miénkről. Mondhatni, sikerem volt a kuvaiti szerepében, de hozzá kell tenni, hogy sokat dobott Yoshihiko kendője, napszemüveggel. Olvastuk, rossz ugyan nem volt, sőt, mivel mi voltunk az elsők, a többiek még figyeltek is. Badr a végén megjegyezte, hogy a mi kreálmányunkban ugyan az apánál marad a gyerek, de ez itt sem tendencia, ha jól értettem, akkor kaphatja az apuka, ha anyuka külföldre megy, vagy az életvitele nem megfelelő (iszik, hapsizik, etc.). Kláráék jelenete igen-igen bárgyú volt, és kétszer olyan hosszú, mint a miénk. Az irodalmi nyelv, és a dialektus pereskedett egymással, egy extra tanúval, Núrral, aki végül mindkettő mellett érvelt. A szerepek nem voltak egynesúlyban, Klára megállás nélkül csak beszélt, időnként vihogtak, de belső poénok voltak, nem a hallgatóságnak szóltak. Egy jópont van, ha Klára ötlete volt, akkor is tetszett, mert egy csöppnyi fantáziát tett ebbe az amúgy fintorogva szemlélhető alaphelyzetbe, mégpedig, bíró lévén, azzal indított, hogy bekötötte saját szemét, merthogy ő az igazság, és az vak. Aztán hamar levette, mert viszketett neki, vagy mi a szösz. Ennyi volt az óra, holnapra maradnak a többiek. Lameed órája előtt az egyik lányzó odajött, és „spontán” megszólított félénken, hogy kérdezhet-e valamit. Azt akarta tudni, honnan jöttem, és a válasz csalódást okozott neki. Ő abban a hitben élt eddig, hogy francia vagyok, mert szerinte úgy nézek ki, mint egy francia. Hogy ezt miből szűrte le, nem tudom (csak nem abból, hogy raccsolok?), de nem maradt csevegni, én meg megköszöntem, ez afféle bók, nem? Megjött Lameed, pénteken elvileg nagy teszt lesz a többieknek, ezért megadta az MSN Messenger elérhetőségét, hogy szerdán kilenctől fél tízig ott lehet kérdéseket feltenni, ha valaki valamiről lemaradt, ott tisztázzák (mikor lesz hazai egyetemen ilyesmi?) Befejeztük Everymant, végigmentünk a hét szentségen ismét, majd maghallgattuk a megtanult monológokat. Ez már nem kötelező, csak ajánlott, mert jobb jegyet lehet vele szerezni. Rettenetesek voltak, messze alulmúlták múltkori önmagukat, Khálid előadását, jaj, de sajnálom, nem várhattam meg, mert szaladtam a háromórás buszhoz, hogy hazaérjek időben, mert edzés lesz. A parton katicabogárinvázió volt. Nem a hétpettyes „óvodás”-típusú katica, hanem sárga mutáns, ami még csíp is. Letettem a táskámat, pár perc múlva már nyolc-tíz ült rajta. Hajnali háromnegyed kettőkor a balszomszédom kopogtatott be hozzám, hogy egy gyors kérdőíve lenne a „Nyelv elsajátítása” órájára. Hogyne. A tíz kérdés arról szólt, egy gyermek, újszülött kortól ötéves koráig milyen lépéseken keresztül sajátítja el az angol nyelvet. Ez tényleg kérdőívtéma. Hány éves korban milyen szavakat, szótagokat használ tagadáskor, kérdezéskor, stb. A magyar gyermeknyelvet megérteni sem piskóta, de amikor az angol gyermeknyelvvel először találkoztam, a legapróbb megértett foszlánynak is nagyon örültem. Szerencsére abban is lett gyakorlatom, de minden nyelven öröm nézni a szülők arcát, ha én fordítok, mit akar a kölök. Ettől még az angol leíró nyelvtanról vajmi kevés fogalmam van, tapasztalataimra, és kellemetlen pszichológiai tanulmányaimra hagyatkoztam. El nem tudom képzelni, miért kell az arab fiúkollégiumban angol nyelvészeti témában kérdőívet kitöltenem gyermekekről éjnek évadján. Ez is csak Kuvaitban eshet meg, pedig az egész marhaság, könyvtárnyi szakirodalom van erről, ez nem véleménykérdés, mint szerinted jól áll a sárga, hanem tudomány. Megcsináltuk, félig angolul, félig arabul, egyébként angol szakos a srác, egész normális. Igaz, fogalma sincsen mi az a dolog, hogy villamos, sose látta, el sem tudja képzelni. Próbáltam rávezetni a vonatról, hogy kicsiben döcög az utcán, az sem ment ám nagyon, dehát végtére is, hol van a sivatagban kötöttpálya? Hogy ez hogy merült fel egyáltalán? Hagyjuk…