Április 7. Yaqoob ma nagy tesztet íratott, meglátjuk hogyan sikerül, annyira nem éreztem nehéznek. Ismerve a tanárokat, nem biztos, hogy kijavítják. Badr tegnap motyogott valamit arról, hogy „arab értelmező szótár”, valamint „könyvtár”, de senki nem értette, mit is akar tulajdonképpen. Ma nem jött órára, pedig kettő is lett volna vele, ezt jó tanulók módjára úgy értettük, ma kell a könyvtárba mennünk. Másfél órát töltöttünk el hatféle egynyelvű szótár böngészésével, csekélyke eredménnyel. Ja, Viktória ma ég tudja, milyen megfontolásból kijelentette, hogy én a férje vagyok mától. Miért is ellenkeznék ugye, minden baráti körömben van valaki, akivel efféle „rokoni” kötelék fűz össze. Sok poént lehet vele csinálni. A könyvtári kilátástalan csoportmunka után (ötször kiáltott fel öt különböző ember, hogy szinkronizáljuk egymás eredményeit, vagy dolgozzunk össze, hasztalan) hazajöttem enni, kell az energia az edzésre. A koszt ma még a szokottnál is sokkal rosszabb volt, a desszertet megettem, de egy képviselőfánknyi energiától én beleájulok az óceánba. Visszabandukoltam az egyetemre valami ételért, közben azon morfondíroztam, hazaérek-e este időben, hogy a kínaiakkal elmenjek egy kínai étterembe. Az edzés egyre jobban megy, bár ma az alattunk lévő vízhez felülről is kaptunk pár cseppet, mert az idő nagyon elromlott az utóbbi napokban. Annyira persze nem, hogy ezért pulóvert kelljen venni, de kuvaiti viszonylatban ez rossz idő. Vagyis jó, mert enyhe. Bővült a társaság, hazajöttek azok, akik Bahreinbe utaztak a Forma1-es futamra. Apály van, így a kétszázkilós hajónkat külön művészet beemelni, tízen kellünk hozzá, és a végén még rosszabb, mert akkor sokkal nehezebb. Pont úgy végeztünk szerencsére, hogy odaértem a kínaiakkal, és a tajvani Alival megbeszélt találkozómra, ők kísértek el az étterembe, farkaséhes voltam. Nemrég nyílt, és maga a tökély az a hely. A pincérnő nagyon kedves volt, és rengeteg mulatságos helyzet született abból, hogy öten beszélgetnek kínaiul, én meg lesek. Az étel hibátlan, ízletes, zamatos, a limonádé is pompás, se túl édes, se túl savanyú. Itt is ettünk olyan Yoshi-féle gombócot, de az övék nyomába sem érhet az étterem költeményének. Forgóasztal-rendszerű volt, így több fogást is megkóstolhattam. Itt álljunk meg egy pillanatra, és figyeljük meg Kerím eszközhasználatát. Csakúgy, mint a menzán, minden fogáshoz kanalat használ, és némi nyelvi segítséggel helyezi fel rá a falatokat, oda se neki, hogy a tányér körött széles választékban hever az ezüstnemű, és az evőpálcika. Megköszöntem a kedves hölgyikének az ötszavas kínai szókíncsemmel a remek vacsorát, ő tapsikolt, majd hogy a gyönyört fokozza, adott néhány fénymásolt étlapot rajta azzal a két gyönyörű szóval, hogy „ingyenes házhozszállítás”. Rajtunk kívül nem volt vendég az étteremben, ami nagy hiba, mert nem tudják, mit veszítenek. Egyetlen dologba tudnék belekötni, ha nagyon akarnék (de nem akarok), hogy vacsorámat nem a Time to say goodbye, és ilyen kaliberű muzsika ritmusára szeretem elkölteni. A többiek mondták, hogy gyűjtsek, mert legközelebb egy másik étterembe megyünk, egy tajvaniba. Büféebédes rendszer, annyit eszel, amennyit bírsz, de 7,50 KD. Összehasonlításul a KFC-ben ugyanez 1,750 KD, az amerikai álolasz pizzeriában meg csak 1,450 KD. De azt mondják, jó, és én nem vagyok azon gasztro-filozófia híve, hogy mindegy, mi megy be, ugyanúgy jön ki. Muszáj leírnom, milyen remek volt még az édes chili –szósz. Javasoltam a többieknek, akik kicsit megrémültek, de megígérték kipróbálják (ígérni mindent lehet) a chilis csokoládét. Az jó. A tajvani Ali mondta, hogy ő a csokoládés csirkét próbálta, és nekem is muszáj, ha odajutok. Megígértem. Yoshi jött este a szobámba, mert ma sem voltunk a reptéren, hogy megvegyük a repülőjegyet; holnap megint nem tudok menni, mert edzésre sem megyek, de holnap az egyik kuvaiti barátja kiviszi, és insalla megveszi. Odaadtam a pénzt, meg az útlevelemet, de a japán azt mondta, most nem jönne közelebb, mert valami gondja van a jobb szemével, csak félig tudja kinyitni, és talán fertőz. Nem kell aggódnia, nem veszi észre senki, hogy csak félig van nyitva a szeme.