Március 17. Ma reggel utánam kiáltott a mushrif, hogy van vezetéknélküli Internet a négyes sakanban (én a hármasban lakok). Ez a hét híre, ma este ki is próbálom, remélem, azért a többi épületet is lefedik, nemcsak a főnökség, és Mohamed Sultan irodáit. Yaqoobnál most kiélhetjük minden demagóg hajlamunkat, azt a leckét adta fel holnapra, hogy írjunk tíz mondatban fogalmazást, mi kell ahhoz, hogy egy ország sikeres legyen. Erre egyszavas választ is lehet adni, mégpedig „olaj”, de az az ország biztos nem tartozik álmaim lakhelyei közé. Badr holnap könyvtári órát tart majd, meglepő módon már tavaly is csinált velünk ilyet. Ebédnél meséljük Yoshival Ksawerynek az eszperantó ciprusi ötletét, erre mondott valami bődületes ökörséget Zamenhofról, meg a cionizmusról, először csak néztük Yoshival, majd elkezdtem vele vitatkozni, hogy esetleg ha bizonyítaná valahogy az a szamárságot, amit állít. A végén mindkettőnk felemelte a hangját, tőlüng zengett az ebédlő, végül, a tetőponton, vagy amikor felfogta, hogy elég kritikusan állok hozzá (Yoshival együtt) ebben a témában alkotott véleményéhez, és csöppet sem közeledünk a másikhoz, akkor felállt, és elsietett. Jól tette, mert én is felidegesítettem magam, és elkezdtem magyarul beszélni. Bementünk Yoshival a városba, hogy megvegyük a repjegyeket a nyaraláshoz. Pontosabban először a Fasttelcóhoz mentünk, hogy megkapjam a nyereményem, hát ez ma se jött össze, megint el akartak küldeni Jabriyába, majd adtak egy telefonszámot, hogy egy hét múlva hívjam őket, insalla. A szír légitársaság irodája is ott van nem messze, de mi nem találtuk. Akkor visszamentünk, hogy biztos-é, biztos, aztán még vagy tucatnyi embert megkérdeztünk, mind azt mondták, hogy az épület háta mögött, de ott nem volt semmi. Akkor feladtuk, találtunk egy nyitvatartó utazási irodát, ott megmondták, hogy egy vagyon Ciprusról Damaszkuszba repülni, akkor ezt ejtettük. Yoshi már korábban ejtette Ciprust, és én is rájöttem, hogy a gatyám rá fog menni, ezért már csak pár napban gondolkozok. Keresztülbuszoztunk a nyomorult városon ki a reptérre, mert ott a diszkont légitársaság, a Jazeera Airways irodája. Vagyis pultja, mert nem több az egész, és tömegek szoktak ott állni. Most szerencsére nem, de kiderült, hogy ami az Interneten tisztán, és világosan olcsó, és van, az a valóságban drága, és nincs. Az egész terv ahogy van zátonyra futott jelen pillanatban, azt mondta az ügyintéző, hogy várjunk áprilisig, mert van, hogy félnaponta változnak az árak. Így jöttünk haza, dolgavégezetlenül, és hullafáradtan. Kipróbáltam az Internetet, hát vacak. Ugyanaz a hálózat, mint ami az egyetem bizonyos részein is fut, amihez jelszó kell, és azonosító, hogy csak a diákok használhassák. De ugye mi, akik a nyelvi központban tanulunk, nem vagyunk diákok, mi izék vagyunk, így Yoshin keresztül megszereztem valakinek a kódját, és azzal mentem fel, de szakadozik, és az egyetemen az ingyenes Zajil hálózat sokkal gyorsabb. A szobámba menet végre észrevett Ihsan, megköszönte a képet, majd megkérdezte, hogy miért csak egy van. „És anyukád hogy van?” –kérdeztem vissza magamban, bár sejthettem volna, hisz’ keleti ember. Adíb ugrott fel sebtapaszért, én meg olvasom egy magyar oldalon, hogy lemondott az összes kuvaiti miniszter. Ja, és cigarettafüst jön a légkondiból, ami be sincs kapcsolva. Ki érti ezt mind, így hirtelen?