Március 4. Nem mintha ezzel bármit is kompenzálnék, de ma én értem oda először az órára. Yaqoob kiosztott egy papírt a végső értékelés szempontjairól, majd számonkérte a kis cikkelemző beszámolókat. Ez nemcsak nekem hiányzott, mások sem írták meg, nem is lett belőle semmi baj. Szövegértés következett, én komolyan azt hittem, ott süllyedek el, mert a kötőszavakon kívül semmit nem értettem belőle. Szerencsére Yaqoob nem Salah, kérdezte, hogy nehéz? Mondom igen, erre no nem baj, és csak mosolygott. Holnapra megint a magazinból adott fel egy cikket, valami egyiptomi író novellája, szerencsére ez nem tűnik bonyolultnak. Badr ma utoljára leellenőrizte a kérdőívek szövegét, majd 25 fénymásolat, és a holnap azzal telik, hogy kitöltetjük. A helyinyelv-kurzusról egy szó sem esett. Tegnap este hazajött Adnán, Aida, és Krisztina Szíriából, Ibrahim vizsla tekintete vadászott rájuk, órán vannak-e. Órák után derült csak ki, hogy nem csak én szenvedtem meg azzal az Ibn Khaldúnos szöveggel, és a többiek közül sem olyan jó mindenki, mint azt én képzelem, vagy mint az tűnik. Ez egy kicsit helyrebillentett, hogy ne csüggedjek, de ebben a csoportban igenis erőltetem magam, hogy értsem, amit a többiek értenek, mert dühít, hogy egyedül én vagyok gyenge. Kibújt a szög a zsákból, mert mások is pontosan ugyanígy tesznek, a török lányok, és a távol-keletiek is. De mit látni az órán? Lazaság, folyékony arab, és semmi nem nehezebb az egyszeregynél. Ma egyébként Klára beszámolója a cikkből… szóval az történt, hogy bejelentette, hogy ő nem írta meg előre, viszont kész improvizálni valamit a szöveg alapján, Yaqoob bólint, miért ne. Erre teljes filozófiai fejtegetést nyomott le Arisztotelészről (itt csak Arisztó), majd mintha csak azt kérdezte volna, milyen az új Dolce&Gabbana táskája, a többiek véleménye felől érdeklődött. Csak egyszer jussak el oda, hogy magyarul tudjak rendesen Arisztóról beszélni! Egyébként halálos csend honolt, majd Yaqoob ugrott a következő beszámolóra, Klára meg bizonyára megjegyezte magában, micsoda paraszt banda ez. Tényleg nagy megnyugvás volt hallani, hogy az „átlag” sem értett sokkal többet belőle, mint én.

Yoshi bár beharangozta, mégsem kísért el a drámaórára, mondjuk nem lepett meg. Keifánban megint találkoztam azzal a szír lánnyal, Leylával, aki a múltkor azt hitte, ismer. A drámaóra Lameeddal megint elég eredeti volt. Engem baromira zavart, hogy nem vette le a napszemüvegét, másokat nem. Tippekkel kezdte, mármint a többieknek, akik vizsgáznak, és teszeket írnak, hogy a kérdésre válaszoljanak, ne mindent ömlesztve terítsenek elé, hogy majd kiválassza belőle a helyes megoldást, ha van benne. Rousseau-ról mesélt, hogy élt egyszer egy olyan, és olyasmiket mondott, hogy szabadnak születtünk, mégis rabok vagyunk, na, ez iránt volt érdeklődés az osztályban, hogyan is kell ezt érteni. Ami a többieket illeti, egyszer kiakasztottak, amikor az „angol, mint közös nyelv” témakörben szóltak hozzá. Mindenki, kivétel nélkül azon a véleményen volt, hogy az angolnak kellene hivatalosan is az egyetemes világnyelvnek lennie, és egyikőjük sem gondolt bele a dolog másik szemszögébe, sőt, még saját nyelvük, az arab sem jutott eszükbe. Ültem csendben, és mélyeket lélegeztem, hogy ne háborodjak fel. Lameed sztorizik, és ez nagyon tetszik, ma például az anyjáról, aki ha temetésről jön, soha nem megy egyenesen haza, nehogy hazavigye a halált a házba (Lameed húga is így tesz általában, a nő meg tépi a haját, mert nem képes megérteni). Soha nem haza, előbb bárhová máshová, pl. beugrik a zöldségeshez, vagy valami. Egyszer szóvátette: „-De most akkor odavitte a halált, anyuka! Ezzel mi van? –Ó, nem, hát ez nem számít!„ Másik ilyen sztori –ez valamivel komolyabb- egy barátnőjével esett meg, soká nem ment férjhez, aztán talált végül valakit, el is jegyezték egymást, de az illető úr „rangon aluli” volt. Az eljegyzés másnapján 10 házassági ajánlatot kapott a tágabb család még szabad férfitagjaitól, hogy ne tegye tönkre a család becsületét. A továbbiakban moralizáltunk, az is az óra része, hogy megkérdez ilyeneket, mint: „attól, hogy papírt szerez valaki valamilyen tudományból, jobb ember is lesz?”. A kérdésre adott válaszok egy negyedikes osztályfőnöki óra színvonalát idézik. Az egyetemes drámatörténet az órán befejeződött „Bertolt Brech”-nél (Lameed így, „t” nélkül írta le…), csütörtökön írnak felmérőt az eddig tanultakból, illetve drámai fogalmakból, pl. mi az a felvonás, monológ, stb. így nem kell jelen lennem az órán. Vasárnap kezdjük el insalla Oidipusz királyt.”Olvassátok el vasárnapra az Oidipusz királyt! De legalább az első felvonást…”. Délutáni bulvár: Adnán levágatta a haját, most olyan „típuskínais”. Tajvani, na, de akkor is.