Február 20. Adnán, Aida, és Krisztina elutaztak Szíriába. Mellesleg úgy tűnt, én voltam ma az egyetlen, aki készült Salah órájára, pedig én ott sem voltam tegnap. Khálid a két órájában aztán kitalálta, hogy legyen páros munka, dolgozzunk fel egy szöveget dialóg formájában. Yoshihiro szökkent mellém, hogy ő majd velem lesz, na, neki még szövege sem volt, és az ő tudása a bemutatkozó kötelezőn nem igazán terjed túl, úgyhogy rám maradt az egész, ő meg a szótárba burkolózott. Baromi égő volt, ott szenvedtem egyedül, a többiek már rég kész voltak, én meg még mindig csak a felénél, ráadásul nem tanulok semmit, mert hogy tudnám az egészet elmagyarázni neki a nulláról, és még akkor sem ismeri a szavakat, tehát reménytelen volt, és én égtem Khálidnál. Óra végén Yoshi „bűnbánóan” annyit mondott, hogy sajnálja. Ez már a második sajnálom két napon belül, és kezd már elegem lenni. A következő órában kicsit sikerült feloldódnom, csapatverseny volt, idióta, és céltalan, de jó móka, igaz, itt megkaptuk a csapatba Bábát is… a feladat az volt, hogy kérdéseket kellett feltenni a másik csapatnak, és ha az nem tudja, egyvalaki kiesik, csókolom. Témakör nincs meghatározva, így az értelmét ott veszíti el a dolog, hogy a tajvaniak megkérdezik a másik csapatot, hogy ki volt Tajvan előző miniszterelnöke, azok meg fejjel mennek a falnak. Khálid viszont csak nézett, honnan van ekkora tárgyi tudásom, mert ő még azt sem tudja, mikor esett el Jeruzsálem. Lényegtelen, a közepén aztán félbemaradt, majd holnap folytatjuk. Joel felhívott, hogy megvan a pénz, odaadná. Megszerezte a hiányzó összeget, így az előre beígért gázsit kapom meg végre. Nagyon remélem azért, hogy nem ő pótolta ki. Óra után szerencsére el kellett mennem szemeteszsákot venni. Azért szerencse, mert Burcuékkal utaztam együtt Keifánba, és tudomást szereztem egy kis kirándulásról a szünetben a Failaka-szigetre. Mindez persze nagyban függ az időtől, mert még mindig homokvihar van. Idehaza új pacsirta van a mecsetünkben, nagyon koncentrál, és elég gyenge a hangja, de majd belejön. Larey üzent a színházból, hogy a suliban, ahol tanít, az Oklahoma! c. western-musicalnek lesz három előadása, van-e kedvem jönni. Hát kék az ég? Vacsoránál, figyelj, világ, újítottak a fényűző koszton. Egy új fogás volt látható a köreteknél (két üst rizs között), és nagyon gusztán nézett ki. Az is volt, egészen addig, míg ki nem szedték. Zöld. Nem vagyok rasszista, nem a színe után ítélek, szeretem a zöld színű ételeket (kivéve a hínárlevest). Ez darált-aprított zöld volt, passzírozott, bukfencező barnákkal. Ismerem a konyhát, általában nem okoz gondot az azonosítás, fűszerek esetén sem, de itt kimerül a tudomány. Szégyenszemre nem mertem megkóstolni. Mégiscsak valami egytálétel-féleség, mert csirke nem járt hozzá, de hát az akkor is gyom! Nem volt teljesen száraz sem, épp csak nyirkos, de így is megállt benne a villa. Szereztem mellé egy kis natúr rósejbnit, de azt sem bírtam megenni. Ilyen még nem volt, hogy a vacsora elvette volna az étvágyamat.