Felkeltem, szaladtam Mohamed Sultánhoz. Kopogok, kedves vagyok, felnéz, pofát vág, mondom a személyim, meg az útlevelem hogyléte felől érdeklődnék. Nincs, hát hogy lenne, múlt héten küldte el őket, ezen a héten lesznek meg, vagy a következőn. Mondom neki, épp tegnap járt le a tartózkodási engedélyem, nem lesz ez probléma? Erre se szó se beszéd, elkezd velem ordítozni, hogy kit érdekel, tűnjek el innen. Ősbunkó. Ősz van odakint, reggel egész hideg, délre aztán beindul a kazán, de a szél még mindig fúj. Ez persze nem akadályozza meg a nyelviskolát, hogy maximumon hajtsa a légkondit, kabaré, hogy kabátban ülünk órán, míg kint hétágra süt a nap. Fulla nyomta kezembe az egyetemi lapot, hát ő volt benne az úszócsapattal, második helyezett lett, gratulációim közepette mondta, nyert egy sütőt, meg porszívót, meg más cuccokat. A szünetben a bolgár Viktóriával csevegtem, már nem tudom, mit magyaráztam neki akkora hévvel, de ahogy gesztikuláltam, véletlenül pofáncsaptam a török Alit. Tényleg véletlen volt, de ahogy a székely ember mondja a viccben, mikor mellémegy a füles, „ott es jó helyt van!”. Ez nem reváns azért a százötven évért, de ahogy Yoshihiroval megállapítottuk, Ali egy szellemi környezetszennyező. A lányok mondták, hogy jönnek ők színházba, megnézni engemet, csak van egy kis bibi. Hét körül kezdődik az előadás, mint a rétes, két felvonás, húsz perc az út Ahmadiba innét, és fél tízre már várják vissza őket a börtönbe. Hát hogy lehet így művelődni, ha még színházba se engedik el őket? Majd valamit próbálnak ügyeskedni, vagy a második felvonás közepén tüntetőleg felállnak és eljönnek, nem tudom. Folytatódott a kérdőíves hajcihő, Badr kijavította az első eredményvázlatokat. A mienkre, amit jórész Yoshi csinált meg végül, hogy ő is azért valamit, no nagy dolog volt, le kellett csak másolnia, amit írtam, meg pár diagramot csinálni, Badr azt mondta, olyan mint egy thaiföldi kincses térkép, nem lehet kiigazodni rajta, és bokrokban van minden feltüntetve. Csak egyszer hagyok magára valamit, egyszer vagyok fáradt, és tessék. Nem baj, szerencsére eltolta a keddi határidőt, csütörtökre kijavítjuk, nyelvtani hiba nem is volt benne. Aznap Badr még tesztet is akar velünk íratni, hirtelen rákérdezett, hogy „most utáltok?” majd elmondta a szokásos levezető mondatát, „ha van kérdésed, tedd fel, ha nincs, hagyj békén!”. Ebédnél Yoshiék beavattak valami Bábát szívató kis japán dalocskába, Yoshihiko csinálja vele a kérdőívet, és kissé elege van belőle. Kasszandraként mondtam én már korábban, hogy nem százas az a gambiai, és ha valakit már a japánoknak is nehéz tolerálni, az azért színvonal.