HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2008.06.20. 21:16 -md-

Kétszázharmincharmadik nap – Istenhozzád egy jó embernek

Június 19. Szimbiózisban élünk Ksaweryvel, és megállapodtunk, hogy nem eszünk a menzán, helyette igyekszünk főzni. Ő lett volna a soros, de csak nekem kellett elkészíteni az otthonról hozott virslijét reggel. Végre valami hazai hatású íz. Szerencsére megint nem tudok Yaqoobról mit írni, mert tanultunk, érthető volt. Ibrahim lengette meg tegnap egy nagy feleltetés zászlaját, hát ebből mára nem lett semmi. Engem többször is akart ma kérdezni, csak elfelejtette a nevemet, megkérdezni ciki, én meg nem törtem kezem-lábam, hogy segítsek neki, vagy észrevegyem, hogy nekem szól, és ne törje magát. Okosan néztem, mire ő olyasvalakit válaszott, akinek a nevében biztos. Aztán a lehető legszigorúbban felszólított mindenkit, órán ne használjuk a kuvaiti dialektust, nem lett volna röhögés, ha ezt a felszólítást ő sem kuvaiti dialektusban tette volna. Az osztály nyelvtanuló része hangosan kiröhögte mindenki előtt, de fel sem fogta, hogy miért nevetség tárgya, és mondta tovább a zöldségeit. Nagyon kell aggódnunk, mert vasárnap röpdolgozat lesz.

Felhívtam Joelt a minap, tudván, hamarosan hazautazik Ohioba, de előtte még találkozni szerettem volna vele. Meg akartam vendégelni, úgy, ahogy ő tette többször is velem, de azt mondta, nem, menjek hozzá, majd ő főz olaszt. A taxiút érdekes volt, ő mondta a telefonban a taxisnak, merre menjen, mert nem egyszerű hozzá eljutni. Egy könnyű salátával kezdtünk, aztán rizottó, és spagetti, valódi alapanyagokból, valódi parmezán sajttal. Most világosbarna haja van, és bajuszt növeszt, megmutatta legújabb flitteres (női) ruháját, és parókáját, illetve egy lángvörös magassarkú cipőt, ami az én lábamra is passzolt. Stacie, színházi hármasunk harmadik tagja az én szír utazásom alatt már hazautazott, nem volt alkalmunk elbúcsúzni. Utolsó emlékem róla, hogy meglát, sikít, és majdnem a nyakamba ugrik, úgy örül, hogy lát, és én is ugyanennyire neki, remélem, én is ugyanígy maradok meg számára. Joel Remek szakács, vacsora közben az iskolájában történő elmebajos dolgokról mesélt. 22-én hazamegy Ohioba, és augusztus végén jön vissza, közben egyszer utazik csak, Arizonába, hogy a feleségét meglátogassa. Leültünk vízipipát szívni, ő ennek a mestere, és egy gyenge amerikai vígjátékot néztünk, utána pedig Patrick Swayze-t, nőnek öltözve, egy másik filmben. Végül elbúcsúztunk, mert másvalakit is várt az estére, az a drága ember még nekem köszönte meg, hogy „elfogadtam a meghívását”. Még a desszert Tiramisut is becsomagolta, hogy hozzam haza, a barátaimmal együk meg. Joel volt az, aki kedvességével egy világot teremtett nekem kérés nélkül, ismeretlenül. Úgy gondolkodik, ha egyszer segítség kell, akkor nem mindegy, kinek? Most is kérdezte, hogy minden rendben van-e, ha igen, akkor jó, biztos nincs-e valamire szükségem. Néha igencsak extrém külseje dacára megtalálható benne mindaz, ami egy embert értékessé tesz. Az ajtóban nem tudtam mit mondani, pedig elég sok mindent terveztem (mint az As good as it gets c. filmben Helen Hunt a nyolcoldalas köszönőlevéllel); de talán jobb is, mert nem értette volna meg, miért teszem, ahogy azt sem, mit jelentett nekem az embersége. Azért a múltidő, mert gyakorlatilag egy életre vettünk búcsút, én nem jövök ide vissza, ő még pár évig biztosan marad, és nem jön Európa felé. Ő nem volt úgy megérintve, hozzászokott ezekhez a búcsúzásokhoz korábban, megedződött, de nekem nehéz. Egyszerűen nem tudom neki kellően viszonozni, a legtöbb, amit tehettem, hogy tisztáztam Közép-Európa térképét, Budapestet, Bukarestet a számára, és persze apróbb ajándékokat is adtam, de ez semmi, ezek csak tárgyak. Nem értette soha, miért érzem adósának magam, pedig bármit teszek, már mindig az maradok. Ég áldjon, Joel!

4 komment

Címkék: tanora joel


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr18531406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ecó 2008.06.20. 23:57:25

Szóval az ő tűsarkúját próbálgattad, amikor smseztünk! :)

Józsi 2008.06.21. 12:39:44

Pedig milyen izgalmas lehetne egy valódi nő ekkora talpakkal...

Ecó 2008.06.21. 15:01:32

Arra buknál, mi??? :D

Józsi 2008.06.22. 09:09:04

Most készülök váltani a taposógépekre, féluton belefér... (sorry, de erre az "IQ-Nobel Prize Winner"® hozzászólásra csak ennyit tudok mondani...)
süti beállítások módosítása