Február 29. Mára virradóra a török Ali (véletlenül, vagy szándékosan) leborotválta a fejét. Nem teljesen kopasz, olyan, mintha egy rakoncátlan gyerek fekete filctollal jól összefirkálta volna. Ebédnél szembesültem ezzel, meg azzal, hogy a rejtélyes németek még mindig itt vannak, érdeklődtem, mindenki tud már róluk, Ali szerint látogatók, hogy kié, mié, ki tudja. Alitól többet vártam volna, ő híres pióca. Kettőre volt megbeszélve a találkozó Ksaweryvel a sakan elé, meglepő módon pontos volt. Egy csomó ománi, és egyéb srác állt és várt még ott, beszélgettünk, a következő pillanatban meg Chaplint improvizáltattak velem. Húsz percet várakoztunk, mert Ayman, meg valami Gamal hiányzott, és mikor megjöttek vált csak világossá, hogy csak velük megyünk, a többiek nem jönnek. Ja, és Venci. szokás szerint bő fél órát késtünk a találkozónkról a Marina Mallban. A lányok részéről, bár mindenkinek lett meghirdetve, kevés képviselő jött el, Maryam, Paulina, Viktória, Salome, Ászia, és a cseh Klára. Kérdeztem Viktóriát, milyen volt tegnap a kalligráfiaóra, csak vigyorgott. Akkor biztos jó. Leültünk a tengerparton homokozni, mert vízbe menni ugye nem lehet. Körbeültünk az elképzelt tábortűz köré, és néma csend. Senki nem mert megszólalni, mindenki nézett maga elé, mert senki nem tudta, mit mondjon, mit mondhat, ami mindenkit érdekel (és amit mindenki meg is ért). Nevetséges. Ásziára, a stuttgarti kendős lányra rájött valami muszlim hiszti, vagy nem is tudom, mi, hogy ő nem akar szerepelni a fotókon, sőt, bár kiáll, nem hajlandó fotózni sem. Jó. Akkor menjünk el valami étterembe, amit Ksawery már régebben is meg akart nekünk mutatni (közben csatlakozott hozzánk Yoshihiro, eddig ült a japán étteremben). Ott már volt valamiféle oldódás. Paulinával lábrugdosós-hajhúzogatós piszkálásba kezdtünk, óvoda, középső csoport. Az asztalnál ülve valamiért szóba került a mulatósnóta (otthon a hideg ráz tőle), először a lengyeleknél, majd, mint a csoport bevált „funny thing”-je, rágyújtottam valami affélére, hogy „tizenhat éves vagyok, szeretni még nem tudok, gyere babám, tanítsál meg szeretni”. Már ez nagy siker volt, de a fordításon könny is folyt. Bíztattam a lengyeleket is valamire, hát ők nem mertek. Kihozták az ételeket, szép nagy adagokat, majd feltettek egy Celine Dion lemezt. Ezen mindenki kiakadt, hogy ezt nem, hát ez embertelen, nem érdekel, hogy kettétört a hajó, hideg az óceán, és szegény Leo odafagy egy deszkához, Kate Winslet nyelve meg a síphoz, ezt ne. Tíz percig mindenki szórta a poénokat erről, és az énekesnőről, mire a pincérek is észrevették, hogy ez nem fekszik az egyetlen vendégeknek, így levették. (Kaptunk helyette arab popot, habibi, habibi) Klára figyelt engem ma nagyon. Fura volt, lehet, titkon bukik a hülyékre. Ha így is lenne, az nem lenne jó, mert én nagyon nem bukok rá. Ma is új, márkás, nem ám kétfilléres, az ötvenes évek stílusában készült napszemüveg volt rajta, olyan volt, mint egy mutáns cecelégy. Szerepcsere történt, Viktória elment, érkezett helyette Peter, Paulina kedvese. Ő mindig jófej, most is az volt. Kis kávé, másoknak vízipipa, leeresztés, Ksawery mesél a tőzsdéről Peternek, stb., majd a lányok haza, mert zárják őket. Mi is buszra szálltunk, állunk a dugóban, hirtelen felugrik egy fazon, megáll a vezető mellett, és beszédet intéz a busz népéhez, hogy ilyenolyan baja van, kigombolja az ingét, mutat egy tizenötcentis forradást, vagy vágást, hátul ültem, nem láttam, meg hogy műteni kéne, adjunk aprót. Aztán leszállt, és felugrott egy másik buszra. Hazafelé felugrottam Ksaweryhez, mert a lecke vasárnapra egy cikk lefordítása, és ez nekem nincs meg. Nagyon csodálatos, a krumplibogarak életéről szól. Utálom őket, erre a képen párosodnak. Ott tapizza a csápjával. De ez nem pornográfia, á, nem, csak a pucér pufók angyalka a Vivaldi cd-n. Bolondok. Ja, és egy kis bulvár a nap végén: Ksawery kidobta a csaját (milyen tapintatos 3000 km-ről), és összejött (idézem: „végre”) élete szerelmével. Gonosz véleményem három hónapnál többet nem ad nekik (és ne feledjük, hogy augusztusig marad), vagy valami olyan pillanatban fognak szétmenni\drámázni, amikor Ksawery szétesését valamilyen módon én fogom megszívni. Node félre a pesszimizmussal, hátha nem lesz igazam, és most boldog, örüljünk vele.