HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2008.02.17. 22:41 -md-

Százhuszonötödik nap – Fun Day

Február 16. Joel, ahogy ígérte, fél tizenegyre jött értem, ma van a nagy rendezvény, amire felkért, hogy szerepeljek. Annyi információt sikerült előzőleg kisajtolnom, hogy valami iskolai buli, és egy rakás pénzt fizetnek. Mivel Joel kért meg, az ő kedvéért ingyen is megcsináltam volna, de aztán az iskola úgy döntött, magától fizet egy összeget. Először hozzá mentünk, mert mikor az öltözőre kérdeztem, mondta, hogy a vidámparkban, ahol ez az egész lesz, nincs semmi efféle. Már megint én dimenzionáltam túl a dolgokat. Nála tettem fel a sminket, és öltöztem át, hát, érdekes egy menetünk volt aztán a kocsival, velem az anyósülésen. Mesélt addig a színházról, milyen rossz darabot mutatnak most be, Timiáda még mindig, mindenbe belelóg a keze, meg tervez egy musicalt az év végére, de élőzene nélkül, csak alapra, lökött az az ember. A következőt elvileg Joseph fogja rendezni, hahaha, bár ő mindig is odavolt Timért. Hagyjuk. Az egész vidámparkot kibérelte szombatra a főként kuvaiti diákok által látogatott Al-Bayan Iskola, ez az úgy nevezett Fun Day, ezen még Joel sem vett részt eddig. Mesélte, hogy Valentin-napon a gyerekeknek rendeletileg tiltva volt a piros szín viselése, de a tanárok mind piros holmiban jöttek aznap. Joel figyelmeztetett, hogy a komikus jóslást inkább mellőzzem, mert ha bejön, ha nem, letartóztatnak boszorkányság vádjával. Igyekeztem lehetőségeimhez képest alaposan tájékozódni arról, mit szabad, és mit nem, mi van megengedve, puszit például nem dobhatok senkinek. A közös fotók alkalmával nagyon sokan voltak zavarban, hogy akkor engem minek kel l tekinteni, és hogyan kell velem viselkedni. Ha mint hím egyedet néznek, akkor szó sem lehet arról, hogy a vállára tegyem a kezem, ha mint bohócot, akkor már inkább, de sok nő még ettől is elzárkózott. Hogy ölelsz át valakit bohócban, ha muszlim? A gyerekeket lehet, de azok nem akarnak annyira, csak szülői erőszakra. Ugyanígy az emberhez hozzányúlni sem lehet, tehát csak olyan walkaround gagek jöhettek szóba, amiben nincs közvetlen kontaktus. A kezemben lévő virágtól is ódzkodtak egyesek, és nem a tréfa miatt aggódtak, hogy esetleg valami trükk van benne, hanem hogy netán komolyan udvarlok. Olyanok is voltak viszont, akik direkte arra kértek, hogy csücsörítsek a fotón, vagy hajoljak sokkal közelebb, (itt lányokról beszélek) mert nekem „szabad”. Tehát az volt a dolgom, hogy a parkban sétálva szakszóval walkaround gagekkel, tehát kis mókákkal (legnagyobb sikere a mimikának, és a nem túl intelligens ijesztgetéseknek volt) boldogítsam a gyerekeket, barátaikat, szüleiket, filippínó nevelőiket, és az indiai körhintakezelőket. A nemek egyáltalán nem keverednek, viszont bandáznak, és ösztönösen nem nézik a másikat. Nem kell bonyolult dolgokat csinálni ahhoz, hogy kitörjön a nevetés, hamar rá lehet érezni, mi az, amit megértenek, mi az amit nem, és persze, mi az ami illik, vagy ami már épp nem illik, de én megtehetem, ezért vicces. Meginvitáltak mindenféle gyomorforgató centrifugára, még bungee jumpingra is, amiktől amúgy is halálfélelmem van, és nem mintha nem bíznék a kuvaiti biztósítóberendezésekben, de nem bízok. Vegyes korosztályok voltak, egy kicsit tartottam a suhancoktól, az egyik megkérdezte, szerintem hány éves, mondom tizennyolc, ehhez képest csak tizennégy volt, de már két éve borotválkozik. Kérdezgették honnét jövök, aztán rácsodálkoztak, hogy Magyarország ország, egy srác volt, egy ötévesforma, aki rögvest folytatta, hogy és Budapesten laksz? Annak biztos valami rokona van.

Ismerősök is voltak, Sophie, a színházból, valamint Joseph a színházból (az Aladdinban a Császár szerepét játszotta), és volt még egy érdekes lány, akinek első kérdése az volt, emlékszek-e még rá, mondom persze, valójában lövésem nem volt, hol találkoztunk, biztos vagyok benne, hogy ott láttam őt először, de ő és a barátnője feltűnően közvetlenek voltak. Ja, és ott volt még a tizenötéves „akarszvelempornórólbeszélgetni” Khálid is. Joel bemutatta a kivonult tanári kart, mindenki odáig volt értem, illetve a főszervezőt, aki a miniszterelnök unokahúga, (a miniszterelnök mellesleg a helyi melegbulik koronázatlan királya, és a fiatal fiúkra bukik) tehát elég közeli rokon, nyilván adok neki lufit, meg névjegykártyát, bár ez utóbbit ő előbb kérte el, mint adtam volna. Szeretem a dúsgazdag megrendelőket. Kint volt a sajtó is, legalább száz képet csináltak rólam a gyerekekkel. Kb. három órát járkáltam, más-más felszereléssel, Joel hozta utánam a táskát, mert nem volt hová tenni. Lufikat hajtogattam, jöttek a gyerekek rá, mint cukorra a legyek, a fele eldurrant a nyavalyásoknak, mindenki azt hitte, szándékosan durrogtatok, pedig csak a lufik minősége ilyen trágya. Amikor varázspálcával közlekedtem, az indiaiakra jellemző volt, hogy hátrébb húzódtak, mert velem vigyázni kell. A végén, ja, ugye nem volt vége, de Joel hálistennek gondoskodott erről egy kis hazugsággal, hogy háromra vissza kell jönnöm az egyetemre, és ebbe senki nem kötött bele. Hát, a fizetés része megint elég érdekesen alakult, megkerestük Latífa nénit, a „kasszást”, Joel hintette, hogy valami beszélgetesében azt csípte el, hogy a bejelentettnek csak a felét fogom megkapni. Hát, ehhez képest még annyit sem kaptam. Annyira rosszul így sem jártam azért, és Joel rátelefonált pár emberre, hogy ez milyen módi, akik erre szintúgy rácsodálkoztak, hogy Latífa így kizsebelt, de lerendezték annyival, hogy a teljes eredeti összeget megkapom, csak biztos nem volt annyi éppen Latífánál. A vén ribanc. Na persze. Nem baj, Joel ígéretet tett, hogy bevasalja az összeget, ha törik, ha szakad, és benne meg lehet bízni. Hazavitt, átvedlettem civilbe, holnap a sok lufitól tuti izomlázam lesz az arcomban, majd elvitt ebédelni, első éttermünkbe, a Chili’s -be. Degeszre ettük magunkat, és persze ő fizetett, közben mesélt, hogy végre zenét fog tanítani, nem csak tudományt, és szerződése van a következő öt évre. Volt ugyan mostanság egy kis afférja, hogy az osztályában valaki Dávid-csillagos rajzot készített, valami osztálydekorációnak, aztán benézett az egyik palesztin tanár, aki erre elkezdett nyávogni, és hisztizni, hogy azt ott nem, azonnal le, gyalázat, és monnyon le, mire Joel bedühödött, és máglyát rakott (!) az osztály közepén a z összes rajzból. Erre a palesztin is hirtelen megemberelte magát. Joel is meghívott engem, meg a haverjaimat magához, filmet nézni, meg enni, nagyon kedves, most jön az a nemzeti ünnep, azt mondja, ilyenkor egyszerűen mindenki megtébolyul az utcán, tavaly még valami nyilvános erőszakra is sor került, úgyhogy ő lelép erre az időre Bahreinbe, élvezni az életet.

3 komment

Címkék: szinhaz fotok elmentem joel


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr16343448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ecó 2008.02.17. 22:55:55

Vicces egy ország ez... És úgy látom nagyon megy ama rituális égetés

Józsi 2008.02.18. 21:45:16

Biztos ez valami helyi szokás, amit elvárnak a külföldiektől... Ha egyszer eljutok egyébként ebbe az országba, tuti felavatom az Ecó-bulis emós gúnyámat!!!

Ecó 2008.02.18. 21:47:17

...hátha megégetnek téged is!
süti beállítások módosítása