Ebédnél Haddzsival találkoztam, örültem is neki, mesélte, hogy ő nyolcadikán utazna Moszkvába, és február tizenvalahanyadikán jönne vissza, mire Ibrahim kiakadt, és közölte, erről szó sem lehet, mert akkor már két napja zajlik a tanítás. De hát mit tud csinálni, mondta, mert a Qatar Airways-nél csak arra a napra van jegy, és már meg is van véve. Hát akkor menjen, de majd nem kap ösztöndíjat! Ezért a két napért…? Erre Ibrahim már nem mondott semmit. A másik vége a dolognak, hogy ők nyolcadikán vizsgáznak, nyolcadikán utazna. Három nappal előtte kell Mohamed Sultannak a papír, hogy vizsgázott, de hogy kapja meg, ha csak vizsga után állítja ki Ibrahim? Ó, nem probléma, azt bezzeg kiállítja neki előre. Ebéd után lejött hozzám a nyolcadikról, hogy lementse a tréfás képösszeállításaimat a többiekről. Nagyon hálás, egész odaszokott a City Centre-be, mióta először járt ott, nagyon megkedvelte. Egy hirtelen váltással megemlítette, hogy nincs mit innia, tudnék-e neki adni valamit, hát persze, még válogathat is. Hóna alá csaptam három üveg vizet, meg dobozos üdítőket, a liftgombot sem tudta benyomni. Úgyis el kell ajándékoznom az egész kollekciómat, mikor hazamegyek. Az a csúf kelet-európai szellem fogta a kezemet a válogatásnál, biztos ami biztos, a régiekből adtam neki.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.