HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2007.12.27. 19:15 -md-

Kilencvennegyedik nap – Meleg Karácsony

Yoshi kopogtatott, hogy nem kellett ma hazudnia, mert Yaqoob tartott csak órát, Ibrahimnak jobb dolga akadt, aztán jön elvileg egy óra szünet, amiből így két óra lett, mejd megint egy Ibrahim, de arra már ő sem ment vissza. Jól tette, mit várjon a hülyére? Indulás előtt elkapott a buszsofőr, akivel a személyit kell majd intézni, és egyetlen nyelven sem bírta elmagyarázni, mi az isten a teendő, majd hogy hová megyek, közöd, merthogy vitessem már el magamat a barátaimmal a minisztériumba, most azonnal. Hát hülye ez az ember? Végre sikerült leráznom, elindultunk Joellel Tim bulijába. Megálltunk egy KFC-nél, hogy egy rakás csirkét vigyünk a buliba, nagyon kedves volt az eladó, dumálgattunk, mondta, lelép, mert havi 80-90 KD a fizetése, ez nem sok, hogy majdnem mindennap dolgozik. Összhasonlításképp Joel megemlítette egy ismerősét valamelyik állami hivatalban, aki egész nap ül az újságja felett, issza a kávét, és ezerötszázat keres havonta, majd poénkodott, hogy ha a külföldiek hirtelen mind elmennének innen, Kuvait kihalna, mert a helyiek már hozzászoktak ahhoz, hogy nem csinálnak semmit, és dől a pénz. Ha meg bármi történne, ott van Amerika (ezt Khálid, a tanár mondta). A nagy hedonizmus közepette persze arra nem gondolnak, ha az olajnak konyec, Amerika köszöni szépen. Joel felhívta Robertet, Tim férjét\feleségét, nem gonoszságból, de tényleg nem tudom, hogy hívjam, a házastársát, na, hogy úton van, és visz valakit, nem gond? Őőő, nem. Ki az? Daniel. Daniel? Igen, tudod, a pantomimes. Óóó, jóóó, jóóó, jöjjön, helyes! Joel mondta, hogy Robert a múltkor már megjegyezte, hogy nagyon csinosnak talál. Izé… köszi. Fahaheelben laknak, gyakorlatilag Kuvait Sunset Boulevard-ján, egy villában.

Robert fogadott minket, és kísért be. Páran már ültek odabent, Tim is közöttük, játszottak, látni kellett volna Tim arcát, amikor meglátott, mert senki nem tájékoztatta (figyelmeztette?) érkezésemről. Ott volt Kirsty, és még pár ismeretlen, akik engem azért ismertek a színpadról, nem lepett meg, hogy egyedül Tim nem üdvözölt. A két kutyájuk, ez a nagyon kicsi, nagyon buta fejű (ezek aztán nem leplezik le az olajszőkítőbrigádot, mint Lassie), de tündibündire fürdetett és fésült állatka viszont nagy örömmel nyalogatott. Robert nagyon kedves, (egy újabb indok Timnek, hogy utáljon, mert a neje nagyon kedvel engem) beinvitált a „Jekyll & Hyde” szobába, a bárszobába, és elém tette az alkoholkínálatukat, higy válasszak. Mondtam, én anti, nem baj, akkor csak tonik, majd mesélni kezdett, hogy csak egy évre jött ide, és ez már a nyolcadik neki, az első showja a 2001-es Mamma Mia! volt (Tim lelopta az egész eredeti rendezést, ahogy van, mindenestül, egyszerűsített, de ugyanazzal a díszlettel, és akkor még csak két éve mutatták be), ahol a kórusban ugrált, majd egy év múlva hopp, főszerepeket játszott. Nem kérdeztem meg, van-e köze ennek ahhoz, hogy összejött Timmel, aki akkor már vezette a színházat. Josef is megjelent, aki a kínai császárt játszotta az Aladdinban, benne van az ötvenben, mégis kékesfeketére festette a haját, és valami olyan fülbevalót tett fel magának, hogy megfordult a fejemben, hogy van felesége, vagy nem ebben a csapatban játszik? Bólét, jaj, azt midndenféleképpen kósoltjam meg, kezembe nyomtak egy pohárral valami híg dologból, félve ízleltem, mert bizony meglódult az a borosüveg, brrr. Robert körbevezetett a lakásban. A konyhájuk akkora, mint Cynthia egész lakása. TV-jük nincs, mozijuk van. Az emeleteken nyolc (!) különböző stílusban berendezett hálószoba, mindhez külön fürdőszoba. Újabb nappalik, dolgozószobák (odafent a kutyáknak is külön szobájuk van), és a földszint alatt a bálterem. Minden egyes szoba (amit használnak) gyönyörűen fel volt díszítve karácsonyi elemekkel (amiket az itteni City Centre-ben vásároltak), mindegyikben állt egy feldíszített fenyő is, és karácsonyi muzsika szólt (utálom, de itt hangulatos volt). Kíváncsi vagyok, mibe kerülhet csak befűteni ezt a villát. Mondta, hogy kettejüknek igen nagy ez a ház, így igyekeznek mindig vendégeket fogadni. Közben megérkezett a többi meghívott, egy csomó ismeretlen, de eljöttek a kellékes-istenasszonyok a családjukkal (dícsérték, milyen sokat fejlődött az angolom, hehh), Jake, Haya, Dana, Sarah a kórusból. Mindenki ötcsillagos éttermekből, és hasonló helyekről hozott nassolnivalókat, Cynthia is eljött, pedig pihennie kellene, ő volt az egyetlen, aki házikészítésű étkeket hozott. Az egyik család például japán étteremből hozatott egy halom szusit, végigkóstoltam mindet, el is csaptam a hasam a végére. Jessicával játszottam aztán, Jessica Robert főnökének a kislánya, olyan három-négy év közé saccolom, az elején rám sem mert nézni, mert háromszor olyan magas vagyok, mint ő, aztán összeszedte a bátorságát, és együtt gyűjtögettük, és dobáltuk a levegőbe a földre hullt konfettiket.

Nagyon kedves kép volt, és mikor végszakadt, ismét elvetődtem a bárba, ahol nagy volt a kacagás, mert a fiókból előkerült egy pénisz alakú cumi, sokkoló öngyújtó, és más érdekességek, majd a játék, „keresd meg a jégkockát a ruhádban”. Vagy más ruhájában. Az első találkozás, a meghallgatás után írtam azt még októberben, hogy ez a színház egy családi vállalkozás. Ez így is van, ugyan messze vagyok még a teljes jogú tagságtól, de a délután után úgy tűnt, legalább már nem vagyok idegen. Nem mintha annyira vágynék arra, hogy a „családjukhoz” tartozzak, főleg, ha a családfő (Tim) utál, úgyhogy amikor nyolc felé el kellett köszönjünk, mert Joelnek dolga van az este, a többieken kívül csak Robert köszönt el tőlem azzal, hogy örült, hogy kicsit jobban megismerhetett, és a ház mindig nyitva áll előttem. Ő kedves. Hazafelé a kocsiban Joel kérdezte, nem baj-e, hogy előbb el kellett jönnünk, dehogy, nem mondtam, de nem élveztem annyira, mint a tegnap estét, és amúgy sem akartam volna megvárni, hogy az épp megérkezett Peter (az Aladdinból a félhülye öccs) bemenjen, és Mr. Hyde-dá változzon a bárban. Joel kérdezte a Language Center telefonszámát, ha esetleg igazolnom kellene, hol voltam, ő, Joel atya tanúsítja, hogy Tim atyával áldoztam a templomban Karácsony másnapján. A visszaúton aztán a saját poénján nevetett torkaszakadtából, hogy Tim Melegország (Gayia) pápája, és ő az egyik érseke. Idén már nem találkozunk, úgyhogy megköszöntem neki az utóbbi napokat, és búék. Yoshi jött este, pletykáztunk, mondta, Yermeket, a kazah srácot feldobták az első gépre, és hazaküldték, meg hogy holnap kilenckor megy busz a minisztériumba, végre elintézzük a személyit, aminek igénylőlapja már két hete hever tehetetlenül az asztalomon.

Szólj hozzá!

Címkék: elmentem japanok


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr13276610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.