Ma négykor keltem, az előző nap, napok után ez szerintem érthető. Este nyolc felé éj-mélyből fölzengő csinglinling telefon, a magyar számom az. Ismeretlen számsor, felkapom, halló. Angol hang, szia, Mohamed vagyok (na jó, de melyik?). Kairóból, emlékszel? Ajjaj, nagyon is, ő volt az egyik, aki segített nekünk ott túlélni, amikor sűrűsödtek a dolgok. Lassan másfél éve nem beszéltünk, mindegy, miért, és most csak úgy gondolta, felhív, a húgomat kereste először (naná, hogy őt). Ember legyen a talpán, aki kikalkulálja, mennyibe fog kerülni az a tizenöt másodperc beszélgetésünk, ha felhív Egyiptomból, a magyar számomon, Kuvaitban. Mondtam, hadartam neki, írjál inkább emailt, de mostanság ne hívj! Yoshi elnevezte az Internet place kandúrját, amibe én is azonnal beleegyeztem. A neve Nekoszama, amit „Sir Kitten”-nek fordított angolra, de előkelőbbet is jelent, valami olyasmi lehet, mint Cicakirály, vagy őfelsége, I. Cicus, minden szemétdombok ura. Azért ezt választotta, úgy viselkedik, mint egy király, ő járul elejbe, és hoz neki kaját (vesz neki chipset, az meg befalja), és még le is kell térdeljen előtte, ha oda akarja adni.