Minden jónak vége szakad egyszer, az Aladdin utolsó két előadása volt hátra a mai nap. Elena hozott el, kedves pletykafészek, és jól elbeszélgettünk a szlovák-magyar kapcsolatokról, egyvalami volt csak, amiben nem értettünk egyet, ez pedig a Selye János egyetem, szerinte minek az a magyaroknak, amikor úgyis mindent szlovákul intéznek, és hogy a magyar állam nem engedélyez egy szlovák nyelvű egyetemet cserébe. Mondjuk a népességi arányok azért mások ugye, meg miegyéb, de ebbe nem mentünk bele, így is boldog volt, hogy normálisan tudott erről valakivel beszélni, mert eddig kizárólag rossz tapasztalatai voltak. Néhány kérdésben ő is simán lehülyézte a szlovákokat, és ő is azért van itt, mert nem bírja az otthoni cirkuszokat. Míg otthon újságot olvasva az ilyesmi csak kínoz, innen teljesen más súllyal bír, csináljon mindenki amit akar, én itt vagyok. A színházban találkoztam Joellel, mondta, nagyon hiányoztam (jótanács, a bulin ne kóstold meg a puncsot), ő is nekem, majd odaszaladt Stacie is, ő is megjegyezte ugyanezt, rosszul esett neki hátratolni az ülést, mert megszokta, hogy ott vagyok, és kommentálok. Mondta, olyan, mintha a fiuk lennék, azt mondtam, ők az én két anyám, Stacie erre elkezdett szívből nevetni, belém is csimpaszkodott, ugye aki egyszer látta Joelt, az tudja, miről van szó. Olyan boldog voltam, hogy sikerült végre belőle is kifakasztani egy kis nevetőgörcsöt. Két előadás, az egyik a fél hármas matiné. Százötven gyerek a nézőtéren, a műsorból mégsem lettek húzva az erősen szexuális töltetű poénok. A mosodás jelenetben szétesett a mosógép a színpadon, előtte a mosandó Pamela Anderson- melltartó szakadt szét. Megint veszekedni kellett Ahmeddel, a második felvonás elején, a nyitószám koreográfiáját akarta az utolsó utáni pillanatban megváltoztatni a kis hiperaktív, George-dzsal van párban, aki meg szegény falábú, és már ment a felvonásnyitány, amikor valami lehetetlen ugráskombinációt akart betenni, a sötétben mind némán ordítottunk vele, hogy nem vagy komplett. A mime scene-ben aztán odajön nekem előtte, hogy ásíthat-e egyet, amikor elhalad mellettem. Természetesen nem, csináld azt, ami a dolgod, egyenesen menj, és tapadj rá az igazi lufira, és rám ügyet se vess. Erre bejött, és megpróbált szemmelverni a színpadon, úgy nézett. Az esti előadáson meg jól csinálta, de végül nyelvet öltött rám, ami megint baromság, és nem a nyelv miatt, hanem egyszerűen nem logikus. Utolsó előadás után is oda akartam menni, hogy ne csinálja többször, de nem értette volna meg, miért abuzálom már megint, mert nem játsszuk többet. A saját érdeke, hogy megtanulja. Mondjuk kuvaiti, tehát makacs, és azt hiszi a világon bármit megtehet csak ezért, miközben a kitartó gyakorlás nem erőssége (Joel mesélte, jött hozzá egy helyi, hogy szaxofonon akar játszani, de úgy, mint Kenny G. Mennyi ideig tart megtanulni? Hát, szerinted mennyi? Három-négy óra, jött a válasz, majd nem értette, miért tartott mindez Kenny G-nek 15 évig. Tudod, táncolj úgy, mint Fred Astaire.). Tim gegje a tapsrendben, hogy beszalad a legterebályesebb, legtarkább ruhájában meghajolni, megbotlik, és majdnem beesik a zenekari árokba. A matinén tényleg beesett. Az estit videóra vette Robert, Tim férje, (hivatalosan is házasok) na, az volt az egyetlen elfogadható előadás szerintem, semmi nagyobb baki nem történt, ekkorra lett begyakorolva, most kellett volna premiert tartani. A videóra mindenki összeszedte magát. (A videót Tim fogja vágni, így isten tudja, mikorra lesz meg.) A két előadás közt rohangáltam, és próbáltam áttölteni mások fényképezőgépeiről a képeket a laptopra (Larey a képei alapján ipari kém), majd Joel játszott nekem egy Kabarét, és együtt vonyítottuk a Willkomment. Minden szép és jó volt, amíg ki nem jött Tim az öltözőjéből félmeztelenül neccharisnyában, és női bugyiban. Az első ilyen élményem. Kimentünk az előtérbe ebédelni, ott megnevettettem Timet, pedig igyekezett visszatartani, nyugodt lehet, ez velem is előfordult néha az ő esetében. Az esti előadás végén elköszöntünk a nézőktől, eljött Cynthia is, rögtön a nyakamba ugrott, pedig én akartam az övébe, a küldött szatyor kaja miatt. Gyors öltözés, majd ki a nézőtérre, ahol társulati gyűlés volt. Lavinia vezette, és egyesével átadott mindenkinek egy oklevelet. Tim szerkesztette, „a produkcióban tanúsított kemény munkáért”, messziről egész jó, de a kezedben kiderül, nagyon dilettáns a szereksztés. A nevem –biztosra mentek- ékezet nélkül szerepel rajta. Még a díszletmunkások, Shiraz, és teamje is kaptak, de a legröhejesebb az volt, amikor Tim is átvette a magáét, ováció közepette, „fáradhatatlan szervezőmunkájáért”. Itt ő a fétis, mert „honnét van ennyi energiája”, meg mindig szaladgál, mindent próbál elrendezni, igaz, a maga módján, de tényleg megszállottan csinálja. Irigylem, mert őt ezért itt mindenki csodálja, engem otthon ugyanezért egyszerűen hülyének néznek, már ha egyáltalán feltűnik valakinek. Az oklevelet egyedül Lavinia írta alá, hogy mi történt Anne-nel, csak találgatni lehet. Szám szerint 18 kép szerepel rajta, ebből három Tim premierplánban, a mime scene-ből egy kép van, az is Aladdint, Wishee Washee-t, és Twankeyt mutatja, amint bemutatnak nekem, de a pantomimes figurámat ahogy van levágták a képről. Nem volt sok időnk, összeszedte mindenki a kis motyóját, és sminkben, vagy anélkül (ebben a sminkben egyébként a Miss Saigont is csinálhatnánk…), esetleg félig elmosva, mint én, indultunk Gerry házához. Ahhoz képest, elvileg milyen gazdag, egyszerű háza van, amerikai stílusú, a könyvek számából látszik, hogy nem olvasással tölti ideje jó részét. Bérelt egy trambulint, ezen szórakozott egész este a társaság ha csak lélekben is, de fiatalabb fele, volt tábortűz, indiai kaját rendeltek, rizst, és csirkét. Lassan szállingózott haza mindenki, mert volt ám klikkesedés, a dohányosok közt például, van az a tizenöt ember, aki mint a gőzgép, na azok most is megmaradtak maguknak. Larey, és a kellékesek is egyedül maradtak (Elena el sem jött, nem véletlenül), én se voltam sokat társaságban amíg el nem mentek, így velük trécseltem. Mi, fekete bárányok. A zenét illetően a hetvenes-nyolcvanas évek amerikai slágerei mentek, és nem is a jobb, hanem a laposabbik fele. Ettől még beleállt a bugi a lábamba, és mint egyetlen táncoló hím, minden lányt megtáncoltattam, különös tekintettel a kellékes-istenasszonyokra, Cynthiára, aki nagyon élvezte a helyzetet. A lólányt is, akire mindenki azt mondja, táncos, mert elvileg tanult, vagy tanul, de köze nincs a tánchoz, az egy lötyi izé, amit művel, Larey például igazi táncos, csak rájuk kell nézni (a két előadás között keringőztünk, tangóztunk, és salsáztunk, mellesleg ő az egyetlen, aki ismeri a bécsi keringőt, még tapsot is kaptunk!). Nawallal táncoltam sokat (kitaláltuk az olajfúró figurát), de a főszereplőt is elkaptam az egyetlen Ricky Martin számnál, hogy „Shake it, Aladdin!”. Mielőtt Tim elment, odajött hozzám, mondta, szép munka volt, és most hazamegyek? Év végén jár le az ösztöndíjad, nem? Nem, csak júniusban. (szegényen látszott, hogy nem ezt a választ várta) Ó. Hát… akkor… jöhetsz a következő előadásokra is… Köszi. Odamentem Gerryhez, a házigazdához, hogy poharat kérjek, kérdezte, élveztem-e. Mondom persze. Aztán finoman értésemre adta, hogy menjek táncolni. Én csak egy senki vagyok, hasznom itt senkinek nincs, se kapcsolat, se pénz, amiért bárkinek érdemes lenne barátkoznia velem. A kórus, és a stáb (azok, akik nem „politikusok”), még Tim öltöztetője is, Sally is egyszerűen imád, és tényleg visszavár, nagyon fognak nekem hiányozni. Joel előbb elment haza, legközelebb a karácsonyi buliján találkozunk. Nincs még egy olyan, mint ő. Vagy mint Cynthia, aki kijelentette, hogy ő táplálni fog, és csak olyan ételt fog adni, és küldeni, amihez nem kell hűtő, de tápláló, és bármi van, azonnal rendelkezésemre áll, először őt keressem, mert ő anyámul szegődött. Tudja milyen az a helyzet, amiben én vagyok, és anno neki is volt egy ilyen mentőangyala, és tudja, hogy ezek után én is ugyanígy fogok egyszer viselkedni. Mindenki öleléssel búcsúzott el, és azzal, hogy mielőbb találkozzunk újra, Nawal háromszor szaladt vissza újabb ölelésért. Minden gonoszság ellenére, amit leírtam, és gondoltam, minden perc csodálatos volt ezek az önzetlen és szeretetreméltó emberek között. Sean hozott haza Maryammal, bár nem vagyok a kedvence, mégis volt ilyen kedves. Épp az utolsó pillanatban, mert a szomszédok kihívták a rendőrséget a hangos zene miatt. Ez főleg azért probléma, mert ha megérzik az alkoholszagot, válogatás nélkül mindenkit lecsuknak, és nem kell ahhoz diploma, hogy rájöjjön a rendőr, ahol buli van, ott pia is. És tényleg, Gerry elővett valami kis pálinkát, amit körbekínált, de engem valahogy megint elfelejtettek (vagy csak az én rigolyám, hogy azért legalább illik, főleg, ha nem is tudják, hogy nem iszok, ellenkező esetben azt jelenti, „fulladj bele a mocsárba, és sétáljon át rajtad a tevecsorda”?). Sean azért ivott egy kupicával, és ha a rendőrök kiszúrják, akkor gáz van. Szóval meleg volt a helyzet, a piát eldugták, Gerry vette a kezébe az ügyet mialatt eljöttünk, majd hallottunk két puskalövést is, de Sean már rég a gázra taposott. Ahogy Maryam és Sean az első ülésen erről beszélgetett, mondták, csak nem lesz gond, mert Gerrynek rengeteg wastája van. Ez a protekció, ami többet ér a pénznél is, befolyásos barátok, ésatöbbi. Hajnali kettőre értem haza, holtfáradtan, a mushrif kérdezte, „ayna kunta Danial?”, azaz hol kujtorgok én éjnek évadján, mondtam, színházban voltam. Színházban? Igen. Rendben. Nem tudom, mit várt, mit mondok, kurvázni voltam, és ajánlom Lejlát a figyelmedbe? Most olyan fáradt vagyok, mint mikor a pályázatom írtam egész éjjel. Kipihenem magam, aztán meglátjuk, mihez kezdek. Ne tessék azt gondolni, nem arabozok, dehogynem, és a többieknek is ugyanennyi elfoglaltsága van, mint nekem, nem vagyok kirívó eset. Nem lehet elégszer elmondani, és hangsúlyozni, hogy ennyi kedvességgel, jókedvvel, és segítőkészséggel még soha nem találkoztam, és ez feledhetetlen élmény számomra.