Megígértem a lányoknak, hogy a múltkor vásárolt extravagáns (=giccses) ingemben megyek ma órára. Hát, mindkét csoportból a csodájára jártak, mindenki gratulált a jó vételhez, de hozzátették, a saját érdekemben egyikőjük országában se járjak benne az utcán. Még egyszer fogom felvenni, holnap éjjel, a „premierfogadáson”, ami az utolsó előadás után lesz, Gerry házában. Gerry elvileg még gazdagabb, mint Tim, tagja az olajvállalat színházfelügyelő bizottságának, vagy minek, van egy epizódszerepe a múmia szerepében, és még jó is. Kedves pufók arca van, nem beszél, de mindenkire mosolyog. 10-re mentünk be ma órára, mert Yaqoob ma is hiányzott, Badr pedig csak ránézett a félig kész faliújságainkra, és ennyi. A miénk az egyetlen fekete-fehér, és mindenki azt hiszi, azért, mert csórók vagyunk, és időhiányban szenvedünk Yoshival, az eredeti Mr. Bean sorozat sem ismerte a technicolort. Majd az ünnepek után kell csak bemutatnunk szerencsére. A duplaóránkból eltelt tehát húsz perc, majd megkérdeztem, hogy tanárúr, elmehetünk-e venni valami dekorációt a faliújságunkra, mondta, persze, menjünk csak. Inkább az vezérelt, hogy elfogyott a fogkrém, de ha már elmentünk Yoshival a City Centre-be, vettünk kartont is. Az ő életéből kimaradt eddig a Toblerone csoki, ezt azonnali hatállyal pótoltam, majd vettem neki Fornettit is. 1 KD, azaz kábé hatszáz átkozott forint egy tucat, hát nekünk hat darab is elég volt ilyen árak mellett. Ízlett neki, mondtam, lógjon el a követségi bulikra, ott ezt esszük. Megérkezett négykor Joel, és elvitt a Pizza Hutba, estebédre, de előtte átadott egy hatalmas zsák kaját Cynthiától, akit csak egyszer láttam, de ezek szerint mély benyomást tettem rá. Sulibulijuk volt, és a megmaradt kaját elküldte nekem. Joel elmesélte, milyen is egy sulibuli errefelé, verseny van, ki tudja jobban táplálni a többit. Amíg otthon úgy kell könyörögni, hogy „hozzá’ má’ egy csomag ropit”, addig itt a minimum, ha egy pizzát kérnek, egy gyerek hatot hoz, de az is mindennapos, hogy valamelyik rendelt ötven sajtburger menüt, meg harminc csirkeburgert a McDonald’s-ból. Mindabból, ami megmarad, a tanárok ellaknak még egy hónapig. Felszaladtunk a lakására, hogy felfrissüljön, majd mesélt a Hawwali (a kerület, ahol lakik) szörnyetegről. Egy fazon, aki tízesével erőszakolt meg gyerekeket, nem is volt nehéz dolga, mert a gyerekek mindenféle felügyelet nélkül vannak egész nap az utcán, senki nem figyel rájuk, még az autósok sem. Pereceket röhögtem könnyezve Joel telefonba mondott szövegén, aki nem tud angolul, sajnos pech: „Kuwait City Morgue, You kill ’em, we chill ’em!”. Elteszem amellé, hogy „I came from Budapest, that’s why my English is not the best!”. Bementünk a városba, foglaltam repjegyet hazafelé, majd volt időnk, és beültünk egy lebujba, hogy vízipipázzon egyet, én gondoltam, kipróbálom a kuvaiti török kávét. Egy kortytól majdnem ugrándozni kezdtem, olyan erős volt, állaga, mint a sár. Joel odaadta az ő kávéját, azt itt franciának hívják, na az bezzeg ízlett. Felszedtük Stacie-t, aki arról panaszkodott, hogy az igazgatója jól lefikázta az Aladdint, de egyáltalán nem a tényleges hibáit sorolta, hanem mondvacsinált hülyeségeket, merő rosszindulatból. A másik, hogy tegnap Tim közzétette a megjegyzéseit a darabbal kapcsolatban, hogy kinek mit kell javítani, rólam egy szó nem volt, de hadd idézzem Sean, a nagyvezír útmutatóját: „Sean, hangosan mondd, még ha nem is az a szöveg, és nem is jó helyen van!”. Szaladtunk a színházba. Ma is volt égés, mert a varázsló prológja alatt, amit a kórus száma követ, kinyitották a függönyt. Ez ciki, mert ilyenkor még rengeteg időnk van, piknik van, meg kaszinó, jesszus, gyorsan pózba. Függöny össze. Az első felvonás már egészen jól megy, a szünetben azonban lázadtam. Mondtam a kissrácoknak, hogy próbáljuk már el a You can’t stop the beatet, és fixáljuk már melyik láb, melyik kéz, erre azt mondja Jake, egyem a szívét, jaj, ma már próbáltam, megnéztem a Hairsprayt. Szó nélkül sarkon fordultam, de ordítani tudtam volna. Mellesleg a mi koreográfiánk csipcsipcsóka a filméhez képest. De mondom, rosszul lépsz, angyalom, nem, nem Larey mondta, hogy így kell! Jó, elmentem Lareyhez, mondom nézzük már meg, hogy van ez, én vagyok a hülye, és csak nekem nem jön ki. Nekem volt igazam, Larey megmondta nekik a tutit. Ekkor jöttem rá, mekkora baklövést követtem el, mert most tuti össze lesz zavarodva mindenki. És így is lett, kösz, Dani. A mime scene… Tim megint jött ölelgetni, csak most kis híján fel is borított, én nem tudom, mit csinál, nem normális, megint magasabbra emelte a lábát a kötélnél. Ekkor jött a hiperaktív Ahmed, a lufinál, mint szokott, és megint belenyúlt, égővörös lett az arcom a fehér maszk alatt, mert megpróbált utánozni, és levegőbe rajzolni a lufit, ahogy én szoktam, mikor azt hiszem, érthető angolsággal jeleztem felé tegnap, hogy „Never touch my balloon again!!!”. Kijöttem, elöntött az epe, szaladtam hozzá, és lecsesztem, mit újít már megint? Annyira nem is voltam ingerült, mint amennyire szoktam, de ketten jöttek közvetíteni, nem értem, miért. Az egyik Sean volt, a rettenetes nagyvezír, egy tahó mellesleg, senki nem szereti, ez persze nem idevág, mondta, hogy ne haragudjak már rá, mondom nem, a színpadon haragudtam, most erre nem érek rá, mert sminkelek, és különben is marha frusztrált vagyok, bocs. Ekkor jött Lavinia, hogy tisztázza a helyzetet, mondtam neki, tegnapig tökéletesen csinálta, tegnap leszúrtam, hogy ne, erre ma is, csak másképpen, és nem értem, miért, ha én nem voltam egyértelmű, akkor megkövetem, de szerintem teljesen tisztán elmagyaráztam, mit miért ne csináljon. Igen, azt mondja, tök igazam van, nem, nem, ő is sajnálja, ne aggódjak, majd ő is mondja neki. Persze váltás után odamentem hozzá, hogy ne haragudjon a kitörésemért. A pletyka biztos körbemegy majd a színházban, hátha Tim fülébe is eljut, mert ő meg a dobozomat teszi tönkre azzal, hogy ölelget, meg felborít, de tőle kénytelen vagyok lenyelni. Attól még, hogy színpadon laza vagyok, meg jópofi, az nem jelenti azt, hogy nem tudom, mit csinálok, és ha már az egész olyan, amilyen, legalább az én dolgom igyekezzen rendben lenni, mert nem hagyom, hogy Tim kiölje azt a cseppnyi „entellektüel”, legalábbis nem seggrepacsi humort, amit én csinálok. Az is a darab jellegzetessége, hogy amikor jön a varázsló, hogy lámpacsere akció, újat régiért, a királycsaj kikérdez a közönséghez, hogy odaadja-e, vagy sem. Azok elkeseredve ordítják, hogy ne, te hülye liba, de az juszt is odaadja, mert the show must go on. A fél társaság beteg, kómás, Stacie-ék is kimerültek, és megdöntötték a melléütés világrekordját. A végén a közönség néhány tagja külön odajött nekem gratulálni, ez jólesett, és dedikáltam öt műsorfüzetet is, ez elég furcsa érzés volt. Ma Joelnek randija van, nem ő hozott volna haza, hanem Stacie férje, de ő sem, mert feltűnt Elena, a szlovák világosító, és mondta, hogy ő is az egyetemen lakik, majd ő elhoz. Ez is utolsó nap derül ki. Két éve dolgozik a színházban, mellesleg angolt tanít az egyetemen, össze-vissza gratulált, mennyire jó vagyok, pedig nem is, mindegy. Gyakorlatilag nem ismeri a színházat, semmit nem tud a szereplőkről, őt csak az utolsó hétre hívják, a világítást intézni. Elkezdte fikázni Anne-t, és Laviniát, hogy merik kitenni a nevüket bárhová, amikor nem is csináltak semmit, Timet bezzeg csodálja. Mondtam, azért nem egészen így néz ki a dolog, majd ő folytatta, hogy neki se mondanak ám semmit, még a szövegkönyvért is úgy kuncsorgott, ezért annyi a világítási baki, próbál gondolatot olvasni, de az nehéz dolog. Tudom, nekem is tíz évembe telt, míg megtanultam. A rendező mindig hisztis, hogy számára evidens dolgokat kérdeznek, én sem vagyok ám különb. Igaz, ezek a dolgok csak számára evidenciák. Nagyon kedves Elena is, segítőkész, szimpatikus, a műsorfüzetben a nevem feletti ékezet miatt azt hitte, szlovák vagyok. A cseh lánnyal, Klárával mint kiderült csak egyszer találkozott, neki is fura a lány, mondta, hogy a helyi cseh nagykövet közeli barátja, és nem társalog akárkivel. Ő is várta, hogy felhívja, aztán semmi. Holnap ő fog elvinni a színházba, az utolsó két előadásra, de nekem már most nagyon hiányzik Joel (és azt hiszem Stacie-t is nagyon megkedveltem az utóbbi időben).