Ma Badr lógta el saját óráját, így Ibrahim tartott nekünk kettőt. Mindenki sopánkodik, hogy hú, ő a legrosszabb, és úgy szenvedjük végig... és tényleg. Pedig Yoshival isteni témát találtunk a Badrnak készítendő magazin számára. Kis brainstormingot tartottunk még tegnap, és Yoshié az érdem, ő dobta be, hogy nagyon szereti nézni Mr. Beant. És itt az éca, Rowan Atkinson személye, és munkássága köré építjük fel a dolgot. Igaz, Yoshi e témában csak műélvező, és nem műértő kategória, de majd kiművelem. Ha ez nem tetszik Badrnak, akkor a másik ötletünk Hitler volt, ennek fényében alaposan felértékelődik Mr. Bean. Csütörtök éjjel ismét bulizunk, Adnánnak lesz születésnapja pénteken. Azért nem pénteken bulizunk, hanem megint előző nap éjfél után, mert Adnánnak barátnője van, és nyilván vele lesz. Bizony. Tajvani. Lehet saccolni, melyik lány, Aida. Ez annyiból érdekes, hogy egyfelől piszok szerencse, hogy ugyanazon évben kapták meg ugyanoda az ösztöndíjat, másfelől meg nagyon érdekes a magánéletük, mármint az, van-e magánéletük itt. Ha Yoshi nem mondja, én sose gondolom, hogy ők ketten együtt vannak, annyira nem látni. Ma sajnos nagyon bulvár vagyok, de ha már így van, jöjjön egy-két érdekesség Bábá Mohamed, a gambiai grimbusz életéből. Yoshinak is szereztem egy kis meglepetést, ő nagyon ódzkodik tőle, mert tudja, hogy nem százas, és imádja ha kibeszélheti velem. Amikor Bábá tegnap, vagy tegnapelőtt ideadta a pendrive-ját, volt rajta egy önéletrajz. 1969-ben született, ez csak azért érdekes, mert itt mindenkinek azt mondta, hogy huszonhét éves (sötétbőrűeknél nehezebb ránézésre a kormegállapítás, és ezzel akkor ő is tisztában van). Házas. Azt írja, (és itt kérdőjeleződik meg az önéletrajz hitelessége) angolul jól beszél (hah), arabul pedig egész jól (hahaha)! Folyékonyan beszél viszont két helyi nyelvet, a mandinkát, és a wollofot. Ez az én szegénységi bizonyítványom, hogy nem hallottam még ezekről, de talán egyszer Fekete-Afrika is érdekelni fog, és bepótolom. Mindannyiunk kedvenc cseh lányai, a két k (Krisztina és Klára, de aki akarja, értse félre) tanított egy cseh szót Takuminak, majd azt mondták, mondja el nekem. Ez a szó a „kurva”, amin Ksaweryvel már jót mulattunk egyszer, de tekintve, hogy a lányok enyhén szólva tojnak a fejemre, lehet, más színezete van a dolognak. Mindegy. Délután elpilledtem, és aludtam próbáig, azalatt valaki becsúsztatott az ajtóm alatt egy újabb személyi igazolvány igénylőlapot, nem tudom, ki, és mi célból, mert a portás már vett nekem egyet. Joel boldog volt, hogy nem neki kell ma zongoráznia, mert felkaptuk Stacie-t próbára menet. Majd táncra perdült az anyósülésen, amikor meghalotta, hogy Tim, ha nem is hivatalosan, de kirúgta Anne-éket. Azt mondta, ők úgyis dilettánsok, ez az első rendezésük, mit akarnak ők itt? Tim már bizonyított, és mindig tudja, hogy mit csinál, én ne aggódjak semmi miatt. Mondtam, én nem (dehogynem!), csak kicsit furcsa nekem, hogy a One jumpban kitalálta, hogy szeressük Aladdint, de mégse, erről mi a véleménye? Ezt elengedte a füle mellett, és úgy tett, mintha nem értette volna, majd eszébe jutott, hogy találkoztunk Larey előadásán, és elkezdte fikázni, először az előadást, majd Lareyt. Én tettem az ártatlan együgyűt, és bólogattam (megfigyeltem, ehhez nagyon jól értek, annyira, hogy aztán mindig alábecsülnek az emberek). Ma is négy óra volt, míg végigmentünk a darabon, a két felvonás között Tim tartott egy szívhezszóló beszédet, hogy ez a focimeccs utolsó tíz perce, mindenki adjon bele újabb 100%-ot, és győzni fogunk, stb. Hálistennek felismerte, hülye dolog betenni két új szólószámot magának, így csak egyet tett be. Egyébként a másik is ugyanarról szólt volna, hogyan ugrál harisnyában. Kihúzta viszont Larey, a dzsinn kis dalát a barlangban, így most csak annyi a szövege, és a szerepe, hogy szám szerint kilencszer elmondja, „Te parancsolsz, és én engedelmeskedek.” (ha összeszámolom a székrakodásokkal együtt majdnem háromszor annyit vagyok színapdon, mint ő. Ez azért ciki). Erről ő még nem is tud, mert nem tudott ma próbára jönni. Az első felvonás még így is túl hosszú, és lassú, jaj, mint egy lajhár, tele van felesleges, és gyenge jelenetekkel, de azokban Tim szerepel, azt meg nyilván nem fogja kihúzni. Kifürkésztem ám őt is, annyi a titka, hogy nem játszik, hanem egyszerűen önmagát adja, minden rosszindulat nélkül mondva. Ott viselkedik (számára) természetesen, feminim mozdulatokkal, mert színpadon kívül ezt nem teheti meg, ugye ha már harmincötezret keres, nyilván meg is dolgozik érte, és a nemzetközi üzletfelek biztos nem állnának vele szóba, ha meglátnák csipkésen és fodrosan. Odafent leveti a mindennap magára erőltetett „normalitást”. Nem azt mondom ezzel, hogy nagylevegő, és háromra kezdjük el sajnálni, hogy jaj, szegény milliomos, de ez magyarázatot adhat a dolgokra. Joel összefoglalta a kocsiban hazafele, mi is folyik a színházban. Tim utálja Anne-t, és Laviniát (akik ma egész nap a konyhában kuksoltak, és egymásnak panaszkodtak, miközben azt hitték, nem értem), Stacie imádja Timet, és utálja Anne-t és Laviniát, utóbbi kettő pedig utálja ezt a kettőt. Ja, és Timék gruppja nem szereti Lareyt sem. Odahaza bőven volt alkalmam megszokni ezt a fajta szellemi hidegháborút, de sosem sikerült. És persze van Joel, aki csak bólogat mindkét félnek, senki pártjára nem áll, mert ő csak a munkát szereti, és kénytelen elviselni, hogy szapulja egyik a másikat. Kérdeztem, mi lesz pénteken, a tíztőltízig próbán, mondta, hogy könnyekre, és sikolyokra számít, de ha nem gond, inkább ne beszéljünk erről, elég nagy szívás lesz azt akkor megélni. Amíg ma a lehetetlen első felvonáson toporzékoltak, felfedeztem a színház könyvtárát. Egy szekrény az egész. Megnézegettem, egyet teljesen kifotóztam magamnak sutyiban, még gondolkodok a többin. Ez is csak egy olyan hely nekem, mint a többi, összeszedem, mit lehet itt megtanulni, aztán továbbállok.