Tegnap este még összehoztam ám valamit addigi szerencsétlenkdéseimhez: este volt, éhes voltam, vettem egy kínai instant levest, ilyen kis hungarocelltányérban, de még azt sem bírtam rendesen megenni. A bennelévő műanyag villával átlyukasztottam a tányért, a leve elfolyt. Aztán, valami ismeretlen úton került rá még egy luk. Akkor kínomban elkezdtem enni, félig nyersen, de a torkomon akadt, és körbeköpködtem a szobában. Amíg a számban rekedt dolgokkal küzdöttem, nem figyeltem, és kiborítottam, ami a tányérban maradt. Többet ilyet nem veszek. Minden egyes tésztastációnál röhögtem, hogy ilyen nincs, és gondoltam, ennél rosszabb már nem lehet, de az élet egy furmányos valami, megoldja. Másnap két telefon is kevés volt az ébresztéshez, délig volt ma óránk, és én negyed tizenkettőkor ébredtem. Na, puff neki, Yoshival tegnap éjjel még a kérdőívet is szerkesztettük, végül leírta, és elvitte. Mivel már úgyis mindegy, gondoltam visszaalszok, majd lemegyek ebédelni. Négykor ébredtem fel újra, délután. Úgy látszik, kissé elgyengültem az utóbbi napok megterhelése alatt, csak a kihívások növekedtek, de az alvásidő ugyanannyi maradt, kevés. Összeszedem magam, és megyek, megnézem Lareyt (így kell leírni a nevét helyesen, erről nem is tud, de bocs, majd javítom) Kiállok az út szélire, mint mindig, taxi sehol. Már épp feladni készültem, mondom hazamegyek, és legalább rendesen vacsorázok, amikor megállt egy szabad taxi. Ebben pontosan ment a taxióra, tehát a kivételek közt is kivétel volt, el is kértem a taxis telefonszámát. A New English Schoolban is szerencsém volt, elkaptam Lareyt, aki a 2KD-s jegy nélkül bevitt az előadásra, pótszékre. Az előadás címe Scratch volt, Larey írta és rendezte, aki a suli valami drámatanári munkaközösség-vezetője, főnök, na. Kb. 30 gyerek szerepelt benne, a műsorfüzetből (mert az is volt, más színházakat megszégyenítően, helyesírási hibáktól mentes) kiderül, kemény válogatás is volt a szerepekre. Az előadók átlagéletkora nem érte el a 13-at, és mind fantasztikusak voltak. A Helgát, a kövér német pincérnőt játszó lány különösen, valami isteni akcentust produkált, pedig a neve alapján orosz származású. A szünetben Stacie-vel találkoztam a büfében (mert az is volt, szerény, de ingyenes), ugye ő is ott tanít, nyilván eljön megnézni. A végén csak három mondatban gratuláltam Lareynek, nem akartam feltartani, különben is mindenki ünnepelte, ne nekem köszöngesse akkor, hogy eljöttem, hanem élvezze a dícsérő szavakat.

Hazafelé sajnos megint taxi, de kitetettem magam a kis közértünknél, hogy vegyek valami vacsorát, mert annak megint ugrott. Mélyfagyasztott csirke shishkebabot vettem, meg konzervsajtot. A portás megvette nekem a civil ID igénylőlapot, és becsúsztatta az ajtóm alatt; izgalmas egy dolog lesz, még csak átfutottam, de lehet, jobb lesz, ha szépen lemodok róla, és vetetek valakivel egy másik SIM-kártyát. Szerepel rajta a „vidd be a minisztériumba”-kifejezés, és ezt nem. Én nem. Kilométer sor után aszondják, bocs, kávészünet, na nem. Így is ellehetetlenítenek. Tegyük fel, lenne pénzem, hogy vegyek egy kocsit (egyébként nincs, honnét lenne), az egyik dolog, hogy nem tudnám fenntartani, a másik, még otthon sincs vezetői engedélyem, nemhogy itt. Jaj, de hisz meg sem tudom venni a kocsit, hiszen nincs személyim. Arról nem beszélve, hogy ha lenne, sem vezetnék itt semmi pénzért, én szeretek élni. A puszta közepén lakok, az ipari zóna közepén, SEMMI nincs erre. Tömegközlekedés gyakrolatilag nincs, a taxi pofátlanul drága, mindig sírni kell egy fuvarért, amit gyűlölök, főleg, hogy hatalmas kérés, mert erre nem lakik senki, ipari zóna, gyakorlatilag a puszta, mindentől messze. Kocsi nélkül olyan vagyok, mint a Gyalog-galopp Fekete Lovagja, csak egy törzs, végtagok nélkül. A szúk, a piac este nyit, nem tudok menni, a postára sem tudok menni, mert az csak akkor van nyitva, amikor nekem órám van. A kajáról annyit, hogy amit itt kapunk, már ízetlen szivaccsá degradálódott, de még az is jobb, mint a semmi. Csakhogy a szivacshoz sem jutok hozzá, ha este programom van, és újabban minden este van. Az egy szem kisközért, az Xpress negyedóra séta a sakantól, és nem olcsó. Ott sem kapni semmit, és kiugranék az ablakon, amikor négy szelet csomagolt párizsit 500 forintért akarnak nekem eladni. Tészta van még, de nincs lábosom, meg egyáltalán, majd éjfélkor nekiállok majd magamnak tésztát főzni? Konzerv egyáltalán nincs. A fagyasztott áruval az a baj, hogy hatalmas adag, nem bírom egyedül megenni, és dobhatom ki majd’ a felét. Tojás csak 36-os kiszerelésben kapható. A többi kaja ugyanez, olyan kiszerelések vannak, ami bőven sok egy embernek, és mivel hűtőm sincs, vagy akkor eszem meg, vagy soha. Senkit nem találtam itthon, hogy ne egyek egyedül, de a palacsintasütőmben kisütöttem mind a tíz husit. Nincs is benne semmi más, csak hús, és fűszerek, semmi E, és még arra is ügyeltek, hogy az iszlám jog előírásainak megfelelően vágják le a pipit. Köszönjük.