Nemegész háromnegyed óra alatt megírtam Yaqoob tesztjét, a tajvaniak sem sokkal később fejezték be, a többiek még írták, úgyhogy csak a tizenegyes órára mentünk vissza. Yoshihiro kergetett közvetetten az őrületbe, mert a szünetben Mohamed Sultan-túrán volt, és az azt mondta neki, a japánok személyije a héten meglesz, a koreaiaké, tajvaniaké meg a jövő héten. Az enyém insalla. A tajvani Adnán rebesgeti, hogy ha meglesz az iqáma, a tartózkodási engedély, mehetünk ujjlenyomatozni, majd ügyelek, hogy Mohamed Sultant kesztyűben fojtsam meg. A Markaz al-Logátban a tanároktól kezdve a személyzetig mindenki ugyanolyan barlanglakó, mert mint a pünkösdi király vonulnak be, mit nekik ajtó, majd becsukja valaki más, hadd fagyjon halálra az ösztöndíjas, majd jön másik. Visszamentünk a következő órára, elméletileg páros munka volt, gyakrolatilag nem csináltunk semmit, de legalább arabul tettük. A koreai Khálid húzott minket Fullával, hogy szerelmes belém. Mint az oviban. Ebédnél a legújabb pletyka az volt, hogy a román srác karambolozott tegnap Takumival, és Mudzsinnal. Utóbbi kettőnek kutyabaja, egyedül a románon lett pár karcolás. Tulajdonképpen nem is ismerem, de ő sem jöhetett miattam lázba, hála kisebbségi politika. Egy saccom van, melyik lehet, de ha az, akkor ugyanolyan világ parasztja az is, mint az orosz… és az ilyen felelőtlen emberszabásúak veszélyzetetnek normális embereket, mint Mudzsin, meg Takumi. A próba. Ma ment le először az első felvonás, egyben. Mához két hétre bemutató. Jaj-jaj. Szeretnék remélni. Kíváncsi leszek a közönség fogadtatására, és őszintén remélem, hogy nem fognak elaludni. Odafelé kérdeztem Joelt, fél nyolcas kezdések lesznek, és kb. tíz harmincig fog tartani, két felvonás szünettel. Irgalom! Kiültem nézni, gyakorlatilag először láttam, és valami reménytelenül lassú ez a dolog, vártam a végét, de csak nem jött. A humor sem humor igazán, és beigazolódott az első próbai félelmem, nem tudják eljátszani, sose ott van a hangsúly, ahol kellene, és hiába tudják a szöveget, nem mondja időben, amitől nem lesz poén. Tim játssza majd Aladdin anyját, és nem egyszerű kimondani, de ő volt a legrosszabb. Még Aladdin félhülye féltestvére is jobban csinálta, akinek gyakorlatilag pehelykönnyű lerágott csont bohócbelépője van (Sziasztok, itt vagytok mind? Jujdejó, na, mutatkozzatok be, oké, ha azt mondom helló, akkor mondjátok ti is, hogy helló, stb.), de fogalma nincs arról, hogyan kell azt mondani. Totyorog, nem a közönséghez beszél, hanem a nemlétező súgólyuknak, hangsúly nyista. A hercegnő anyja viszont tökéletesen ráérzett a dologra, őt öröm nézni, meg a hercegnő apuka is nagyon jó, azok a részek simán mennek. Akkor van baj, amikor bejön Timanyu, meg két fiacskája, mert akkor jobb, ha kimész a büfébe. És velük csinálom a pantomimjelenetet holnap, amit először fogunk próbálni, ami hosszúra is van megírva, és ha még tíz perc hatásszünet is lesz minden mondat után, fejest ugrok a zenekari árokba. Ja, és szerintem Tim nem szeret engem. Érzem. Pedig még vita sincs köztünk, mond valamit, azonnal csinálom, szó nélkül. Más lesz itt. Valamiért nem közelít felém olyan nyitottsággal, mnt a többiek felé, vagy mint a többiek énfelém. Mindenki repked, hogy juj, van itt valaki, aki valami különlegeseket tud (hozzájuk képest), egyedül ő nem. Talán mert ő volt eddig egyedül, aki különlegeset tudott (Joel mondta, neki is voltak bűvész, és zsonglőrtanulmányai), de akkor is, hol jövök én hozzá? Nem értem. A kórusszámok lassan, de alakulnak, minden alkalommal jobb, a gyakorlás hiányzik egyedül, de a végén még egészaranyosak leszünk. A próbán ott volt Larry is, és amíg Timék nagyon viccesek próbáltak lenni a színpadon, addig odahívott, hogy beszélgessünk. Kérdezte, mi volt az utolsó próbán, amin ő nem volt jelen, mondtam neki, hogy ilyet többet ne csináljon, mert a falat kapartam, annyi zöldséget hordtak össze, de azért nem olyan rossz a helyzet, le lett rövidítve a You can’t stop the beat, ezt ő is üdvözölte. Feltette a szokásos kérdéseket, illetve egyet, ami magában foglal mindent, „mit keresel te itt?”. Larry egy nagyon jófej ember, életvidám figura, drámatanár a New English Schoolban. El volt ragadtatva, hogy én bohóc vagyok, megkérdezte, mi dolgom szerdán, mondom semmi, jó, akkor már van, elmegyek, és megnézem az általa rendezett előadást az iskolában. Naná, hogy, igaz, nincs aki elvigyen, de majd összehozok egy taxit valahogy, ennek úgy örült, mint egy kisgyerek, majd szaladt fel a színpadra, mert Aladdin (aki teljesen kiszedette a szemöldökét, de csak rajzol majd egyet) megérkezett a barlangba, és ő lesz a lámpa szelleme. Ő sem olyan jó, mint az említett királyi pár, de amíg Tim téblábol, ő érzi a dolgát, és jelen van a színpadon. Van nyolc tőmondata (igengazdám, nemgazdám, talángazdám), de sokkal jelentékenyebb, mint a félhülye féltestvér, aki végigpofázza az egészet, kinyílott a káposzta, kettőt jobbra, kettőt balra stílusban. Visszatérve, ki nem hagyom Larry előadását, mondta, letesz nekem egy jegyet, és nagyon vár. Larry szeretne velem játszani, és én is vele. Ja, és azt hitte, dán vagyok. Ma nem volt Stacie sem, Joel zongorázott, jókat röhögtünk a melléütéseken, mert nem ő szokott játszani, de ma muszáj volt. Rákérdezett tegnap a ruhámra, Anne azt mondta, minden rendben vele. Kíváncsi vagyok, honnét tudják a méretemet. Nem tudják. Ritka pocsék voltam ma én is, nem mondtam senkinek, de a fejem egész délután hasogatott nem tudom, miért, és erre rátett egy lapáttal a díszleten száradó festék töményen émelyítő szaga is; igyekeztem leplezni, de a mozdulataim biztos lanyhábbak voltak, mint szoktak. Hazafelé a díszletmágus Cynthiával jöttünk, meghívtak a Burger Kingbe, mert a vacsorámat ma ki kellett hagynom, közben adtak egy tippet, ha tanár leszek, jusson eszembe a narkó, az nagy segítség. Mintha mindenkire rájárna a rúd, Joel is mondta, hogy kapar a torka, de a betegség sem fojtja el a belészorult Egyenlítő-méretű kedvességet, odaadta nekem a Hairspray-t arab felirattal DVD-n.