HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2007.11.23. 18:52 -md-

Hatvanadik nap – Újabb könyvek

Kialvatlanul, mint mindig. Kautha csapódott be órára, zokogva, valami nagyon felzaklathatta. Burcu próbálta vigasztalni, ő is mostanság betegeskedik szegény, és csak annyit mondott, hogy „Badr, kérdőív”. Fura. A fő téma az osztályban a tegnap esti film volt, már azok közt, akik ott voltak. Haddzsi nem élvezte, meg tudom érteni. Fullának sem tetszett nagyon, jobbat várt, ha már koreai kasszasiker volt. Yoshi nem értette az egészet, ahogy én, Farída meg, nem tudom, de minden nagyobb poénnál, és a mutáns ragadozó véresebb emberebédjénél hátrapillantott rám széles vigyorral, na, jó mi? Yaqoob órája végén azt mondta, jövő héten nagy számonkérés lesz az első könyvből, illetve heti egy órában helyi nyelvet fog tanítani, mert hétfőn zsinórban van vele 3 óránk, és ez baromi unalmas. Az is, és ez a helyi nyelv kiváló ötlet, kivált az, hogy ő tanítja. Badr órájára ma kellett a kérdőív összegzése, valamit csináltunk, de nem lett az igazi, lévén tegnap éjjel küszködtünk vele, mert Yoshi nagyon elfoglalt ember már, tanulni sem ér rá… Nem baj, kijavítjuk a hibákat, és kedden benyújtja mindenki a végeredményt. Badr ezután cukrosbácsivá avanzsált, mindenkit végigkínál valami csokival, csak azért, hogy ő aztán kétpofára tömhesse magába, de nagyon jól jött, mert kihagytam a reggelit. Csütörtök van, előbb hazaengedett minket egy órával, jövök fel az emeletre, látom, a személyzet nem takarít, hanem ül a telefonvonalon, mint mindig. Gondoltam egyet, és pár percre privatizáltam a porszívóját, őt egyáltalán nem zavarta, talán még alibi is, hallják, hogy ordít az a masina, tehát biztos dolgozik. Az első helyinyelv-órám első kérdése az lesz, hogyan mondják kuvaiti dialektusban, hogy „indiai testvérem, add kölcsön a porszívódat!”. Ülök délután a szobában, egyszercsak hallom a hangosban, ahonnét imára szoktak hívni, hogy bemondják a szervezett buszomat, hogy minél többen jöjjenek. Kell-e ezek után csodálkozni, hogy Ali is megjelent? Szerencsére nem ő volt a hangadó, ha arabok vannak a közelben, befogja a száját, mert azok pillanatok alatt lealáznák, és kiderülne, hogy Ali füstje sokkalta nagyobb, mint a valódi lángja. A bennszülöttek azonnal nótára gyújtottak, ordítva kántálták végig a húszperces utazást, mint a kiscserkészek. A könyvvásár nem volt különösképp izgalmas, megnéztem a kimaradt pavilonokat, de semmi nem csigázott fel különösebben, közben az idő is eltelt, tömeg is volt, és zsákszám lapátolták a könyveket. Egy volt, ami valamennyire érdekelt, egy kis sms-versecskékkel teli füzet, de végül nem vettem meg. Visszamentem az első csarnokba, és ott észrevettem egy különös könyvecskét. Ez az, amire senkinek semmi szüksége nincsen, tehát nekem azonnal kell, ez az Evita című musical szövegkönyvének arab fordítása. Itt most kár minden szóért, hogy minek ez az araboknak, melyik volt annyira pihent, és fordította le, nem. Nem messze tőle megtaláltam ugyanabból a sorozatból A nyomorultakat is, és Az Operaház fantomját is. Fojtottan kuncogtunk az eladó hölgyikével, ez már túl sok szerencse egy hétre, nagyon meg lesz ennek majd a böjtje. Alig várom, hogy lefordítsam, és rájöjjek, hogyan arabosították Tim Rice zseniális szövegeit.

Megvettem a korábban látott Mein Kampfot is, értelme nem sok volt, vállalom, de odavagyok az egyedi cuccokért, és ez az. Jó, azért nem teljesen, láttam még két másik kiadásban is (!), de ott az egész sor Izrael-ellenes könyvek garmadáját kínálta megvételre, és egyedül ott nem volt tömeg. Adnán tippjét megfogadva zarándokoltam el a kuvaiti standokhoz, az egyikben mint tegnap Fulla, a kezembe nyomtak grátisz két könyvet az államról, posztereket, képeket a nevezetességekről, és persze a két Bölcs Vezérről is. Ne várja senki, hogy kitegyem, az a ritka, ha nem látom őket. Nem tudom, beszéltem-e már Mudzsinról, szerintem nem, a középső csoport afgán tagja, a testet öltött jámborság, vele beszélgettem, illetve próbáltam megtudni valamit az új jövevényről. Igen, két napja érkezett, Alma-Atából, egy fiatal kazah srácról van szó. Hazafelé Adnánnal vettük a szárnyunk alá, jól tudjuk, milyen valahol újnak lenni, próbálunk neki segíteni. Nem elég, hogy most jött csak meg, Ibrahim nem is akarja felvenni a csoportba, mert már késő. Mellette szól, hogy nem a nullán van, tanult egy évet odahaza, beszélgettünk, jobban tud, mint a kezdő csoportba járó japánok együttvéve. Adnán azt mondta, tulajdonképpen nem is jár rosszul, mert kosztot, kvártélyt, ösztöndíjat kap, és az utcán is nagyon jól meg lehet tanulni, ha valaki ügyes. Yermeknek hívják, gondolom csak a beilleszkedésig olyan jókisfiús, megkérdezte, tudok-e oroszul. Bedobtam pár fordulatot, de gondoltam, jobb, ha kihagyom az olyanokat, mint málenkij robot, meg davaj csaszi. Hétkor indult haza a busz, az érdekesség az volt, hogy láthatóan kevesebben jöttek haza, mint mentek, pl. Venci is velünk jött, de a visszabuszról ezek szerint lemaradt. Pech.

1 komment

Címkék: fotok lakok tanora elmentem


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr4239654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ecó 2007.11.23. 19:14:31

Mein Kampf után jöhet az a madárdal igazán!! ;)
süti beállítások módosítása