HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2007.11.20. 18:53 -md-

Ötvenhetedik nap – Szerencsés flótás

A mai reggel nagyon korán, és nagyon nehezen indult, de visszavonhatatlanul felébredtem, amikor a mushrif elkapta Haddzsi grabancát. Nem történt semmi komoly, csak Haddzsi a szokásos kis kék bermudájában indult volna reggelizni, és ez a portásnak nem tetszett. Nevetett, mert meglátott, és eszébejutott, hogy ezt már velem egyszer eljátszotta. Haddzsi ekkor megpróbálta jobban térd alá húzni az amúgy is térd alá érő nadrágot, már a fél feneke a világra mosolygott, amikor a mushrif a megszokott kedves stílusában átölelte, és egy atyai jótanácsban kifejtette neki, hogy a rövidnadrág rossz dolog. Siettem a markazlogátba, fél kilenckor volt találkozó, ma van a nagy könyves izé, amiről senki nem tud semmit. Kérdezte tőlem egy fickó a tömeget látva, hová megyünk, mondom nem tudom. Furcsán nézett, joggal, ez a sok ember nem tudja, hová megy? Mi van, ha hirtelen neki buszostul a tengernek, oszt irány Irán? A nemi elkülönítés után fél órát döcögtek a buszok, persze Yaqoob, aki kísért minket, már megint a lányokkal döcögött. Talán nem is a lányok, hanem a sofőr erkölcseit félti, hiszen a kiéhezett amazonok azonnal elcsábítanák szegény indiait a koszlott sötétkék egyeninge miatt, a tömjénszagú parföm meg megint csak olaj a tűzre, így ha már egyiküknek vesznie is kell, Yaqoob magára vállalja a kínt. Megérkeztünk Mishrifbe, a Kuvaiti Nemzetközi Vásár pavilonjaihoz. Itt derült csak ki, hogy könyvhét van, és könyvfesztivál, ez nagyon jó, a hangulat is, mert az egész társaság gerjed a könyvekre, nem csak én. Yaqoob először háromnegyed órát akart adni, majd a zendülés hatására lett másfél, de még az is nagyon kevés. Nagyon jó volt, tiszta BNV, bár ott már rég jártam, inkább a milánói, és bázeli vásárok hangulatát hozta magával, amikben sajnálatos régen volt részem. Könyvek mindenütt, egy hatalmas pavilon telistele különböző arab országok kiadóival. Mint a karvaly csaptam le négy arab bűvészkönyvre már az elején.

Ehhez mindenki gratulált, és tényleg, a kellemeset a hasznossal köti össze, sokkal inkább veszem rá magam, hogy arabul olvassak, ha érdekel is, amit olvasok. Vettem másik négyet az arab komédiaelmélet-történet témakörében, bemutatja a keleti komikusokat. Ha nem is a legtekintélyesebb írás, és talán értékesebbet is találhattam volna, most nekem ez pont megfelel, mert egyszerű szövege van, könnyű olvasni, és kezdetnek kiváló. Végül alaposan felidegesítettem magam, mert rájöttem, hogy a bűvészkönyvekért még így is majdnem a dupláját fizettem. (Így sem volt drága, de akkor is!) A kínai piacon bezzeg nem vernek át! Itt ha kérdezem, mennyibe kerül, nem a könyvre néz, hanem rám. Nyilván én voltam a hibás, mert elragadtattam magam a könyvek láttán, és nem gondolkodtam. Mintha a homlokomra lenne írva, hogy „Balek vagyok, kopassz meg!”, és hiába próbálom súrolni majd’ minden alkalommal, oda van tetoválva. Hogy az ördög kapcsolná ki a vastüdejüket az intenzíven. A többiek mind csak szótárt vettek, Ksawery vette meg az 1984-et arabul, mert már rég olvasta, és nem emlékezett Winstonra (a könyvben O’Brien megmondta előre…). Kíváncsi leszek, mikor sikerül majd neki elolvasni, nekem talán sose menne.

Aztán észrevettem, hogy van egy apró, eldugott átjáró egy másik pavilonba. Ez is akkora volt mint az előző, hatalmas, de az elején Yaqoobba, és pár emberbe ütköztem, közölték, hogy öt perc múlva indulunk, már be se menjek. Hebegtem, majd dühöngtem, végül kiderült, hogy van egy harmadik pavilon is, az csak gyerekkönyvekkel tele. Mások sem tudták megnézni, kész szerencse, és tervezgetik, mikor jövünk vissza, mert csak a héten tart még a vásár. Hazajöttünk, a tajvaniak nézegették a könyveimet, és ámuldoztak, hogy találtam meg ezeket abban a nagy választékban, hadd ringassák magukat vércseszemem illúziójában, az is volt persze, de a szerencse nagyobb szerepet játszott közre. A tajvani Ali nézegette az egyik komédiáskönyvem, megkérdezte szeretem-e a színházat, mondom, nem közömbös, és a musicalekkel hogy vagyok? Mondtam, van egy lassan ezres nagyságrendű gyűjteményem a világ minden tájáról, úgyhgy azt hiszem, ez sem közömbös. Hú, ne már, mert neki is!!! Felszaladtunk a szobába, beléptem, hát nem ő is gyűjti a vizet, mint én!? És valóban, tényleg imádja a műfajt, nagyjából ugyanazok a kedvencei, mint nekem (bár ő szereti a nyálas-rémes franciákat is) azonnal ki is cseréltük magunkkal hozott készleteinket. Imádom, mert neki karnyújtásnyira vannak a koreai, és japán cd-k, amiket nehezen tudnék megszerezni, ő meg ugyanígy van az európaiakkal. Hát tudod, amikor itt, Kuvaitban a tajvani srác felteszi az Elisabethből a Ma nagyot nőtt az árnyékot, magyarul, mert ő azt is szokta hallgatni, és dudorássza, akkor a Föld forgása megáll egy pillanatra. I think, this is a beginning of a beautiful friendship.

2 komment

Címkék: kis herceg fotok elmentem


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr100236044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Józsi 2007.11.21. 16:25:39

A musicalesek underground szervezete behálózza a világot;-)

Ecó 2007.11.21. 21:23:36

Underground.... :D
És tajvani Ali milyen szépen mondja, hogy "Éljen, éljen Erzsébet!"???? ;)