HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2007.11.15. 17:58 -md-

Ötvenkettedik nap – Haddzsi megismer

A tegnapi meccsen az összes japán megfázott, én meg ma elaludtam ez első órát, de nem maradtam le semmiről. Befejeztük az első könyvet, juhé, jöhet a második, mielőbb végezzünk ezekkel a tanterv nélküli rémségekkel, és tanuljunk inkább. Aida Koreából álmodott ma egy érdekeset, megjelent neki Ibrahim teljes életnagyságban, és fehér disdásában, majd egy hirtelen mozdulattal az arcába vágta a tankönyvet, amit ő írt, de Aida de nem vérzett. Ibrahimot ez a történet nem érintette meg különösebben (biztos gyakran csinálja), bejelentette, hogy jövő hétfőn ismét kirándulás lesz, Yaqoob fog elkísérni bennünket valami könyvkiállításra, aminek a pikantériája, hogy senki nem tud róla semmit. Lehet, valami könyvfesztivál, vagy csak muzeális nyomatok bemutatója, Ibrahim sem tudja. Megszaporodtak a kirándulások, ennek nagyon örülök, ma pl. a Nemzeti Múzeumba lehet menni a sakan szervezésében, de ha fizetnének sem mennék statisztálni, hogy a fotó kedvéért rácsodálkozzak a műanyag bábukra, hogy jé, ilyenek az arabok, mikor ott szaladgálnak a múzeumon kívül. A másik meglibbentett dolog a vízparti Kuwait Towers látogatása szombaton, ez máz izgalmasabbnak ígérkezik, Yoshihiko, és Zeki is eljön, meg a tajvani klikk, tehát hangulat is lesz, meg művigyor, mert ezt is sakan szervezi. Vajon azt is fotózzák majd, amikor smink nélkül falfehér arccal kapaszkodok remegő kézzel a táskámba, miközben felfelé emelkedik a panorámalift? Csomagot kellene küldenem, így tudakozódtam egy kicsit. Azíza, és Farída mondták, hogy ők voltak már postán, ott van a lány sakannal szemben, tehát könnyen el tudok oda jutni, az az egy bibi van, hogy egykor már be is zár, és nekünk egyig van tanítás. Küldtek haza képeslapot Koreába, 150 filt fizettek érte (kb. 100 forintot), igaz, három hét, mire odaér. Ha odaér, mert a kuvaiti postáról beszélünk. Ibrahim második órája előtt aztán a pakisztáni Kauthánál szakadhatott el a cérna, mert látványos nagy körítéssel felírta a táblára a sikítófilccel a biszmilláhot, remélem nem kattant be az amúgy nagyon konzervatív, de jó napjain nagyon kedves asszonyság, hogy nekiáll köztünk téríteni. De legalább nem rám nézett most mindenki furcsán. Aztán azt hittem, a guta üt meg. Áradoztam múltkor arról a csodálatos fagyizóról az al-Muthannában, és láttam, hogy páran ilyen tölcsért szorongatnak a kezükben az egyetemen. Ma lett eredménye a nyomozásomnak, a lányok büfészakján van egy ilyen bolt. Olyan ízeset káromkodtam magyarul, hogy csak na, mert a fiúkéban nincs!!! Holnap első dolgom lesz keríteni egy lányt, és rávenni, hogy vegyen már nekem fagyit, mert nekem oda nincs bejárat. Van viszont az egyetemshopba, a jegyzetbolttal szemben. Az ELTE kispályás ehhez képest. Ők is nyomnak pólót, meg baseball-sapkát, de itt van háromféle stílusú szatyor, retikül, borotvakészlet, piperekészlet, dísztoll, többféle kulcstartó, termosz, menedzserkalkulátor, és számos digitális, és analóg ébresztőóra, mind-mind az egyetem „címerével” (az ugyan nem címer, hanem címerpajzs alakú logo) díszítve.

Délután Haddzsi járt nálam, azt mondta, a szobám olyan neki, mint Ali baba szezámra nyíló barlangja (hahh, látná a hazai szobámat, ez ahhoz képest olyan, mintha Ali babát kilakoltatták volna a végrehajtók). Mindenre rákérdezett, de persze semmi nem az, aminek látszik, így a festékeimből azt hitte, rajzolok, vagy efféle, a teniszlabdákra, hogy teniszezek, és így tovább. Meghívott magához kávézni (nagyon rég ittam utoljára, és alaposan feldobott), és jó egy órán keresztül mutogatta Szerjozsát, Ványát, és a többi haverját szellentőshumorú kisvideókról, meg persze az orosz lányokat. Kedves gyerek, mostmár nem annyira visszahúzódó. Mint mindenki, ő is kért tőlem, illetve érdeklődött magyar rock-, vagy popzene iránt, és mint mindenki, meg is rökönyödött, majd jót mulatott azon, hogy nekem ilyenem nincs. Hol keressen magyar zenét, ha az egy szem magyarnak sincs? Legközelebb jobban készülök magyaros cuccal, ha engem nem is érdekel, legalább ne égjek mások előtt. A másik, amin fenn szoktak akadni, hogy lassan 15 liter ásványvíz, és egy halom üdítő van nálam szépen felhalmozva. Ezeket étkezéshez kapjuk, de valamiért nem vagyok szomjas annyira, és megmaradnak. Víztornyot építek majd belőlük, vagy eladom. Mentegettem magam, hogy ez magyar szokás, ingyen van, hát viszem, Haddzsi javított, hogy ez minden posztkommunista országra igaz, sőt, meg is toldotta, hogy nagyon helyesen van, addig kell vinni, amíg adják. Nagyanyámtól is azt tanultam, ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el. Kiváló társaságépítő eszköz is egyben, mert ha Ksawery megszomjazik, csak „átkukkant megnézni, hogy vagyok, mert nem találkoztunk vacsoránál”, és akkor meg kell őt kínálni, amit boldogan fogad. Korszakváltáshoz érkeztünk a nyelvi hallgatók életében, eddig mindenki azzal fellengzett szemérmetlenül (és ráadásul legálisan, hiszen ő csak „gyakorol”), hogy milyen jól beszéli az irodalmi arabot, most, lassan két hónap után ez nem sikk többé, akkor vagy nagyon laza, tuti, májer, meg über, ha helyi tájszólásban, az ámmiyyát nyomod vacsora közben. Agyrém.

1 komment

Címkék: fotok tanora


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr25230249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ecó 2007.11.15. 23:25:10

Elkékült a menü... :)