HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2007.11.03. 17:36 -md-

Negyvenedik nap – Pálfordulás

A színház második próbája. Odafelé csak engem vitt Joel, meg Stacie-t, mondta, hogy öt percre vagyok tőle, ez jó, mert nem lesz lelkiismeretfurdalásom, hogy csak úgy utazgatok. A harmadik kérdése (az itt gyakrolatilag az első. Az előző kettő, „hogy vagy?”, „mit csináltál ma?” már nem is számítanak kérdésnek) az volt, hogy Magyarországon mennyire tolerálják a melegeket. Csak mert őt érdekli, és szívesen utazgat olyan helyekre, ahol ez tiltott, vagy ahol ez nem jelent problémát. Rémlett, hogy volt otthon valami felvonulás is, az a büszkeségnap, tehát nem olyan rossz a helyzet, mint itt, ahol az efféle illegális (ergo biztos sokan művelik), de mondtam, az ország sosem volt egy toleráns fajta. Fura kérdés volt, de titkon örültem neki, hogy jól lőttem be a múltkor őt is, ez jó, hogy az emberismeret azért nagyjából nemzetközi. Ja,  ami viszont a legfontosabb, ő is Mozart-rajongó! Lavinia az elején kérdőre vont, hoztam-e zsonglőrlabdákat. Természetesen nem, mert nincs, és nem is mondta, hogy kellene. Ilyeneken ki tudok akadni. Ha szól, hozok. Így is elég ideges voltam, mert ebéd előtt jöttünk el, a reggelit meg cakumpakk átaludtam. A másik halálom, amikor nem tudnak instruálni. A próba meglehetősen szaggatott volt. Elképzelni sem tudom, hogy fog ez összeállni, most színpadra tettek egy nyitányt, Joel koreográfiájával. Valami rettenetes banális, és nem tudott egy lépést kétszer ugyanúgy megismételni. Kezdtem csendben kétségbeesni, de egy kedves csoki ember, Larry megmentette a helyzetet. Róla lesüt, hogy táncolt, illetve van köze hozzá, ő ütemekben gondolkodik, nem pamparammokban. Kijavította Joel hibáit, még mindig elég banális, de legalább kinéz valahogy. Sajnos előttem egy lófejű lányzó volt, aki valami hihetetlen térhasználati érzékkel bír, a színpad másik végéről is képes a lábamon landolni. Igaz, énekelni valamelyest tud, úgyhogy talán mégsem árt, ha ő áll előttem. A kórus létszáma a felére apadt (Khálid sem volt máma, ami azt jelenti, kiesett), mégis gyakran kellett a lólányt kizavarnom a személyes teremből. Hiába állok a lukra, mintha azt figyelné, és csak a képembe dugja a valagát, hogy ne látsszak. Mindenféle dalt beledarálnak a produkcióba, lesz a Disney Hamupipőkéjéből is, a Hegedűs Matchmakere is menni fog, a finálészám a You can’t stop the beat a Hairspray-ből, és utána három karácsonyi nóta. Sosem hittem volna, hogy egyszer gyakorlati hasznát veszem zenés színházi ismereteimnek. A szünetben Lavinia rángatott el, az összenőtt rendezőnők egyik fele, hogy varázsoljak már valamit az egyiptomi mágus bemutatkozásánál. Lövése nem volt, hogy mit, egyszerű színpadi valamit, vagy valami komikus fals nagyillúziót. Ekkor csapott le rám a páros másik fele, Anne, hogy jaj, bemutat Timnek. Tim az egész színház igazgatója, mindenki odavan érte, én idősebbnek képzeltem, de csak harmincöt éves. Ő is alaposan benne van a varieté világában, rendez, stb. Nagyon különös ember. Ő pantomimet akar valamelyik kiejtett jelenet helyére. Hogy majd én csinálok oda 5-6 gyors pantomim rutint. Na persze. Lavinia ismét elrabolt, hogy jövő hétre hozzam el mindenemet, műsort vigyek, mert akarják látni, és mindent, mindent tegyek bele. Érdekes, amikor én ajánlottam, nem kellett senkinek. Össze kell raknom valamit jövő hétre kellékestől, sminkestől. A múltkor jóformán pár labdát akartak csak, hogy dobáljak, mostmár minden kell. A miértet nem firtatom, gondolom, mint pár otthoni darabban, „ha már van, tegyük bele”, de remélem, lesz valami középút. Mindezek ellenére nem érezni az izzadtságot. A rendezők is legfeljebb azért izzadnak, hogy megint piskótát esznek saláta helyett. Sajnos kifejezetten sértő számomra, hogy míg én ebbe a semmiségbe is mindent beladok, más nem, és ott nyafog, mikor lesz már szünet. Volt egy indiai szabó, az vett méretet midnekiről a jelmezekhez. A meglévő ruhák nagyon csórók, formában, és kialakításban is kb. Tesco egyszer használatos farsangi jelmez kategória. Remélem, az én bohócruhámat nem jut eszükbe betenni, nehogymár ezen spóroljanak, én különben is hiú ember vagyok. Egyébként a „Costumes for the stage” c. könyv két kötetéből dolgoznak, ezt én a helyükben nem tenném, de ez magánvélemény, mondtam, hogy nem ettem. Annyit gonoszkodok, igen, pedig csinálják, csak ők nem tudják, hogyan lehet a semmiből pénz nélkül, kreativitással, és fifikával valamit csinálni, ők nem közép-európaiak. Szünetben a tizenkétéves kiscsaj villogott az 5x5 cm-es iPodjával, ami nem volt egy centi vastag, nagyon jó kis kütyü, ilyet szól, vegyél te is, tök olcsó, csak 75 KD, 45000 HUF. Hahh, édes rózsám, én nem ülök olajkúton, mint apu-anyu. Jövő hétre egy halom dalt kell kívülről fújnom. Larry beállította a múlkor tanult One jump koreográfiáját is, kettőt jobbra, kettőt balra stílus, ami önmagában nem baj, csak nem változott sokat a dinamika, a közönség ott fog malmozni, meg a műsorfüzetet böngészi unalmában. Szegény Aladdinnak kevesebb hangja volt, mint a múltkor, én ezt így biztos nem engedném. Hazafelé Joel és Stacie megjegyezték, hogy baromi jól mutatok színpadon, és én táncolok a legjobban. El lehet képzelni… Nagyon szeretnék, ha én lennék az első sorban, de csak a másodikban lehetek, mert én vagyok a legmagasabb, és mindenkit takarok. Így is csodáltam, hogy kiszúrtak, mert hátra állok, éppen ezért. Tankoltunk, Joel fizetni akart, beszél egy kevés helyi nyelvet, illik is, ha már hat éve itt van, mondja a kutasnak, hanyas kút, hány liter köznyelven, az ránéz, aszondja: „Hö! That’s cool, man!”. Sosem tudhatod, ki hogy beszél errefelé. Már kezd hűvösödni, este már pulóvert kell venni. A múltkori vihar Haddzsi szerint csak bemelegítés volt, most jönnek majd az ereszdelahajamat homokviharok, már alig várjuk. Ksawery kölcsönözte ki a laptopot, amíg én próbáltam, hogy pár szót válthasson a barátnőjével, küzdött a magyar billentyűzettel ő is. Visszahozta, majd azt mondta, ha unatkoznék, vagy magányos lennék, bármikor nyugodtan menjek oda hozzá, és majd szórakozunk. Szegény, biztos magányos, majd jobban odafigyelek rá ezentúl.

Szólj hozzá!

Címkék: kis herceg szinhaz


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr12217198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása