Ma, az első próbanap. Ksawery tegnap poénkodott, hogy ismerősének a beceneve „???” azaz lengyelül fa, mert egy iskolai színdarabban ennyi szerepe volt, hogy csak állt, és örült, ha nem  pisilték le a kutyák. Gond nélkül találkoztam Joellel, előzőleg már felvette Khálidot, azt a srácot, akivel a meghallgatáson is találkoztam. Útközben összeszedtük Stacie-t, ő lesz a zongorista, Joel a korrepetítor, ők mind a hangstáb, de nagyon remélem az elejtett mozdulataikból, a koreográfiát nem ők csinálják. Mindketten muzsikát tanítanak a helyi iskolákban, hát errefelé van énekóra, hangszeres oktatás, sőt, iskolamusicaleket is csinálnak. Üdvözlöm a hazai alapfokú zeneoktatást. Joel mondta, két dolog miatt akar Magyarországra jönni. Az egyik a gulyás, a másik a cigányok. Érdekelt, mit akar a cigányoktól, mire valami őrült lánggal lobogó szemmel rámnézett, és azt mondta „a zenéjüket!!!”.  Odaértünk, csináltak egy fotót, Anne, a rendező nem mondott semmit, expozéja arról szólt, hogy a kuvaiti olajvállalat (KOC) tartja fenn az egészet, és minden telkükön, minden épületükben szigorúan tilos a dohányzás. A második meghallgatáson sem voltak sokan, legalábbis olyan sok új emberrel nem találkoztam. Szerepet nem kaptam, ensemble, azaz kórustag vagyok, azzal a kitétellel, hogy „ki szeretnénk használni speciális tehetségedet, így egy zsonglőrszám kellene majd a mosodás képbe”. Ők tudják, ha pont a zsonglőrt választották, ez azt jelenti, hogy baromira rá kell állnom itthon szabadidőmben a dobálásra. Persze a szokásos szereposztó tiszteletkörök itt is megvoltak, mindenki ugyanannyira fontos, nagyon nehéz volt a döntés, nehezebb, mint tavaly, és virrasztottunk, veszekedtünk, meg minden. Aladdin szerepét egy későhúszas, igen-igen telt nő kapta. (amúgy is fura nekem, mert cingár vagyok, itt meg Joel is elég termetes, Anne, a rendező, és Lavinia, az ügyelő-rendezőasszisztens pedig kimondottan kövérek. Répadarabkákat csipegetnek, de mit ér az egész, ha mellette ott a pizza a dobozban?) Énekelni énekel, és ez jó, csak valahogy mindig magasabbra jön ki kotta szerint a dolog, mint amit ki tud énekelni. Na, fel mindenki a színpadra, beéneklésnek angol karácsonyi nóták. A bemutatóra úgy ki leszek belőlük művelve, hogy csak na. És igen, az előző mondatból az derül ki, hogy bármennyire nem akarok, énekelni fogok, hacsak nem szinkrontátogó szólamban. A mai próbára Menken Aladdinjából a One jumpot (a Disney’s Aladdin második száma, a piacon) rakta össze Joel a nulláról, végül egész tisztességesre. Ezen a szinten legalábbis. Ezt a számot az öli meg, ha lassú, remélem, gyorsítanak a tempón, illetve ha így, statikusan akarja megcsinálni, ahogy ma, de ez csak az első próba volt, és amúgy Aladdin is koncentrál, hogy hang jöjjön ki a torkán, jókor, jó magasan. Tartottunk negyedóra szünetet (pedig még nem is csináltunk semmit), ami arra jó volt, hogy megismerekdjek Kháliddal. 15, az anyja angol, itt élnek, és egyáltalán nem beszél arabul. Azt hittem összetörök, mert nyelvtanulás szempontjából teljesen hasznavehetetlen (meg kell tudnom, hogy mondják pl. az olvasópróbát arabul), így csak a társasága marad. Leadtuk az életrajzokat, lestem, sokan prózában írták, én ilyen amerikaira hajazóra a lényeget az előéletemről, egy fél géplapra. Anne nagyon meglepődött, jelezte, hogy húznak majd, felőlem, mondtam, ez amúgy is csak egy kivonat, nem a teljes. Nevetett, majd megérezte, hogy komolyan mondtam. Megkérdezte, tulajdonképpen hogy kerülök ide, mert az egész stáb ezen gondolkozik a meghallgatás óta. A próba hátralévő részében újabb karácsonyi énekek, gondolom, hogy szokjuk a másikat, meg egyáltalán az éneklést, majd mielőtt elbúcsúzott volna a rendező, végre kaptunk egy példányt a darabból. Beleolvastam, a poénokból, és a politikai humorból arra következtetek, nyolcvanas évek végi angol kabaré, két felvonásba elnyújtva, telis-tele (felesleges) idiotizmussal, és amit már említettem, a rendező jóvoltából Alan Menken dalaival vegyítve. Ez csak első ítélet, majd elolvasom, de megígérem, nem próbálom meg itt kielemezni. A szerzői utasítások közt is van kánkán, hiphop, énalám meg cirkuszi zenét akarnak tenni. Majd mosolygok. Megvártuk Joelt, és elindultunk haza (ő fog mindig szállítani szerencsére; nagyon kedves, és vidám fickó, egyébként szerintem homokos, de hát ez színház). A próba mindössze három óra volt, szerintem nagyon kevés, péntekenként lesz a kórusnak ugyanígy, hétfő-kedd olvasópróba a szereplőknek Lavinia házában. Két főpróba, négy előadás. Reméltem, több időt vesz majd el, de nagyon élvezem, bármilyen rossz is, amit szerintem csinálok, és azt hiszem nagyon örülök annak, hogy nem kaptam semmilyen nagyobb szerepet, mert így lesz időm beleszokni az egész színházasdiba, és szépen fű alatt tanulhatom ellesve, hogyan kell idegen nyelven játszani. Egyáltalán annak örülök, hogy itt lehetek köztük, és csinálhatom. Mindenki nagyon kedves, és mindenki élvezi is, amit csinál. Lehet, hogy jövő szombaton elmegyek megint, díszletet festeni, mert kétkezi munkásból, meg háttéremberből kevés van (mondjuk a technika is kevés, még egy zsinórpadlás sincs a színházban). Haza csak lassan jöttünk, mert minden autópálya le volt zárva, mert elvileg itt van George Bush, legalábbis ezt mondták. Csak szól, mielőtt meglátogat. Közben Khálid elhatározta, beiratkozik hozzám magyar nyelvórára, amíg meg nem érkezünk, a kötelező alapszavak után azt kérdezte a komám, hogy hogy mondod magyarul, hogy emós? Ezután elkérte az MSN elérhetőségemet, sajnos voltam olyan hülye, hogy meg is adtam. Amint megtalált az este, kb. a harmadik mondata volt, ha pornóról, vagy bármi másról akarok vele beszélni, hát ne zavartassam magam, majd biztosra menvén következő kérdésében szexuális érdeklődésemről faggatott. Lassan elcsendesült, de még háromszor megszólított, hogy „mit csinálsz?”, „beszélgetek másokkal”, „ja, jó, én is”.