HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2007.10.18. 20:32 -md-

Huszonötödik nap – Büfészak

Ma reggel Burcunak jókedve volt, odaszaladt hozzám, és üdvözlésemet meg sem várva majdnem a nyakamba ugrott, és azt kiabálta, „hogiwagi, hogiwagi”. Mondtam, he? –erre „I said hogiwagi!!! C’mooooooon!”. Eredménytelenül átkutattam a szókincstáramat, majd tippeltem: Jól. Ez volt a helyes válasz, csak kicsit átalakította a magyar „hogy vagy?”-ot, mert így könnyebben ejti ki a török szája, így a „hogiwagi” hangzatú szóra úgy válaszolnak, „yoll”. Nesrin állt mögötte, be is jött az első órára, kérdeztem, ugyan miért, mondta, hogy tegnap Salah őt is macerálta, és eljött megnézni, ez milyen. Üdv a klubban, mondtam, majd bejött Yaqoob, rá öt percre Ibrahim, aki bejelentette, hogy jövő héten osztálykirándulásra megyünk a Nemzeti Múzeumba. Yaqoob fog minket elkísérni, természetesen hímek-nőstények szeparálva fogunk utazni, valami húsz perc ide állítólag. Tökéletes kiejtésnél nem adják alább a tanárok, ez tetszik. Egyébként az indonéz Zeki is jóval többet tud ám, mint a kezdőcsoport, vele beszélgetek. A második órára Myrnát vártuk, aki dolgozatot ígért, meg leckét is adott tegnap, de nem ő jött, helyette Badr (új név, a rettenetes könyvünk másik szerzője) tűnt fel a színen. Eddig is sokszor láttam már a folyosón, de az arcáról olyan fokú düh sütött le minden alkalommal, mintha a nyertes lottószelvényét kihypózta volna a ruhájával együtt. De egyáltalán nem magára mérges ezért, hanem a világra, amelyik tétlenül nézte, hogy eszi meg a méreg lassan a papírt. Bejött, mit jött, ő vonulni szokott, bevonult, leült, és nézett. Az órán aztán kiviláglott, hogy ez neki mind csak játék, egyik „gonoszságát” sem gondolja egy percig sem komolyan, csak élvezi. Az egyik koreai lány nem tudta a választ, mereven nézte, szúrósan, sokáig, majd hirtelen fájdalommal felkiáltott: „Allah akarta így!”. Vagy ha helyes választ mondasz, mered maga elé, és mintha kakiba lépett volna Terézvárosban, olyan arccal dicsér: „That’s lovely.” Tudom, azt mondtam Ibrahimra, hogy hatalmas pofa, de ha ő hatalmas, akkor nem tudok Badrra mit mondani. Mint a filmekben a kedvenc szereplőim. És tudja, nagyon jól tudja, mitől lesz humor valami, pl. az osztálykirándulás esetében aszondja, hogy ő elvisz bárkit a Mercedes-én, ha fizet 1 KD-t. Nem komolytalanul mondja, akkor nem érne a mondat semmit, hanem véresen komolyan, cinizmussal átitatva, és mindenki nevet, mert úgy vélik, komolyan gondolja. Nem arra játszik, mint Ibrahim, aki állandóan heccel, hanem úgy csinál, mintha nem heccelne, ezzel heccel. Profi, a nyelven kívül is biztos fogok tőle tanulni. A szünetben kérdezgettek, hogy most itt vagyok, mondom igen, a középsős lányok, ahogy számítottam, jöttek sajnálkozni, hogy milyen szomorúak, hogy én nem vagyok ott (pedig amikor ott voltam, a terem másik felében ültem csöndben, ez hiányzik nekik?), de nem baj, mondom, itt is majdnem ugyanazt a szókincset tanuljuk gyakorlatilag, és élvezem. A tajvani lányoknak tetszettem nagyon, távol-keleti révén a legapróbb váratlan rezdülésen is nevetnek, üdvözöltek. A kidobott francia lánnyal ismerkedtem össze, őt Marjamnak, vagy Miryamnak hívják, Lyon környéki, de Párizsban tanult nemzetközi jogot. Kedves lány, kissé zárkózott, de majd feloldódik holnap, ha megyünk Salmiyába, a Marina Mallba. A következő óra is Badré volt, aki egy kis versenyt rendezett, egyszerre becsődült az osztályban kb. 30 kuwaiti lányzó, mellesleg egyik szebb, mint a másik, és öt-hatfős csapatokat alkotva huszonöt arab kérdésre kellett megfelelni, feltétel volt, hogy minden válasz kezdete lámra, azaz „l” betűre essen. Na, ilyesminek nyoma nem volt a középsőben, pedig amellett, hogy érdekes, igen nehéz feladat is. Előbb végeztünk, a mi csapatunk középtájon végzett (könnyű volt azoknak, akikhez több kuwaiti lány csatlakozott), majd bementem az egyetemre, hogy megnézzem az ottani menzát. A cím erre vonatkozik, nem pedig a kezdőcsoportra, ezt hangsúlyozom. A menza kétemeletes, és nemi szempontból elválasztva zajlik minden, ez az otthoni büfészakosok rémálma (büfészakos= 1. egyetemi szleng, akinek valami „könnyű” szakja van; 2. akik idejük nagy részét az étkezdében töltik a másik érzelmi életének kibeszélésével, politizálással, vagy csak egyszerű magyar mélabúval, ahelyett, hogy órára mennének; büszke vagyok, hogy közéjük tartozhatok). Az emelet a fiúké, tágas, napos, plazmatévék, és egy Burger King is akad, nem ám, mint otthon, hogy a közelben, ez helyben van. (A Gólyavár felújítása kiváló alkalom lett volna egy gyorsétterem számára, hogy befészkelje magát) Alatta a lányoknak ugyanez. Itt van rá pénz, hogy mindenből legyen kettő.




Ebédnél Yoshihiko megjegyezte, hogy hú, micsoda kendős bombázók voltak a csoportjában a verseny alatt! (Takumi már a délután figyelmeztetett, hogy ne lepődjek meg, ha áradozni fog nekem) Az egyik épp úgy nézett ki, mint egy japán (pornó?) színésznő! Okos szemekkel bólogattam, de vacsoránál fordult a kocka, mert én ugrottam volna majdnem a japánok nyakába, végre válaszolt a színház, hogy meghallgatás lesz a jövő héten a decemberi műsorba, és mindenképp menjek el. Ez ugyan még semmit sem jelent, de nagyon felvillanyozott, szárnyra kelt a fantáziám, és bármilyen munkához jutok is, még ha kellékeshez is, de ott lesz a helye az egész Language Centernek a színházban. Majd mondják a szünetben, milyen jó a Dani, de hol volt? Ő volt a kellékes. Ó, igen? Nagyon ügyes, megvolt minden kellék! Így zűrös egy hétnek nézek elébe, mert hétfőn október huszonharmadika-buli, huszonharmadikán megyünk elvileg a múzeumba, és aznap este válogatás is, majd két napra rá az eredményhirdetés.

1 komment

Címkék: lanyok fotok tanora japanok


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr65200606

Ecó 2007.10.18. 22:49:55

Látom helyén van az identitásod! Helyes, hleyes! ;)