HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2007.10.16. 12:48 -md-

Tizennyolcadik nap – Megfogant a bűn

Tegnap estig nem tudtam mi hiányzott az életemből, és rájöttem, a könyvek. Otthon egyszerre mindig többet olvasok, meg olyan rossz, hogy csak egy-kettő van a szobában. Megtaláltam az értelmét a Magyar Elektronikus Könyvtárnak, azonnal le is szedtem kb. 80 klasszikust, amik kimaradtak az életemből, vagy azért, mert nem érdekeltek, vagy mert nem volt rájuk időm, esetleg kedvem, vagy azért, mert muszáj volt őket elolvasni. Legalább a winchesterem polca nem üres. Ma Ibrahim tartott órát, az súlyos egy fazon, mindig nevet, vagy próbál nevettetni. Amikor megismertem épp drámázott nekem, de mostanra hozzászoktam, hogy ő csak egy helyi showman, aki mellesleg arabul tanít. A repülés volt a téma, hogy ő, én, Venci, és Haddzsi félünk a repüléstől. Aztán ráterelte a szót a gépeltérítésekre, na anélkül mostanra már kimentem volna a sivatagba meghalni, úgy hiányzott. Az egyik legjobb óra volt eddig, majd a szünetben felfedeztem a könyveket a polcon. Mivel egy kötetből több példány is porosodik a polcon, ráadásul kategorizálatlanul, nem látom akadályát, hogy ne privatizáljak pár klasszikust, egész érdekes elméleti munkák is vannak, mind nyelv, mind irodalom témakörben. Kellemes ünnepeket kívánva elköszönt – mert azt talán nem is mondtam, holnap vége a Ramadánnak, és nagy háromnapos hurrá következik, így csak kedden vár minket újra az iskolapad. Khalíd nem foglalkozott többet Che Guevarával – ennek külön örültem, mert a dialógom nos… elég érdekesre sikerült – helyette egy qasídát (verstípus) hozott, hogy azt olvassuk el, és mondjunk róla véleményt. Mindig utáltam a verseket, ennek szavai is süket fülekre leltek nálam.
Óra után csatlakoztunk Paulinához és Viktóriához, akik hazafelé indultak a sakanjukba, ugyan minket nem zavart volna, ha bemegyünk hozzájuk, de másokat igen, úgyhogy a kötelező poénos körök után mondtam, hogy csak a City Centre nevű helyre óhajtunk menni, körülnézni, a két Yoshival. Nahát az a hely igazi Tesco, de hát mi egyebet kívánhat magának az ösztöndíjas bölcsész? Talán ha egy kicsit közelebb esne. De elvisznek minket ingyen egyetemi az buszok, amik a hallgatókat szállítják. Mondjuk járhatnának sűrűbben is. No nem panaszkodok, az errefelé amúgy sem szokás, a lényeg, hogy megvettem magamnak a hivatalos öltözéket, tiszta humor, mert kb. három-négyezer forintból felöltözve fogok pompázni a követségi bulin, fekete nadrágban, fehér ingben, és vörös nyakkendőben, okos fejjel. Egészen kulturált. Annyira nem is gáz.
 
 
 
 
Yoshi mondta, kölcsönadja szívesen a zakóját (mintha a kutya szájából húzta volna ki, de hátha rámjön). Még fogast is vettem, és ki fogom lejmolni Ksawery kisvasalóját, hogy olyan legyek, mint a gyöngyszem. Yoshiék is öltözködtek, jó cuccok vannak errefelé, tetszenek, és otthon olyan nincs, egyszóval „satöbbi”- ruhák (pl. ingek esetében: csíkos, kockás, stb. –na engem a satöbbi érdekel), majd veszek belőlük. Vásárolgattunk tovább, isteni dolgokat lehet kapni, ráadásul bagóért. Kaviárt is árulnak, majd veszünk Yoshival, és megkóstoljuk, de ahogy elhaladtunk a nyers húsok mellett, láttuk, birkaagyat is kapni. (Ehhez is recepteket várok!!!) Yoshi kitalálta, hogy ő azt ki akarja próbálni, de hát a nyers agy mégiscsak nyers, azt ki kell sütni vagy főzni előtte. Nem jutottunk dűlőre, melyikőnk fog odamenni Burcuhoz, vagy Paulinához, hogy „Te, figyelj, van egy kis fölös birkaagyam a frigóban, megcsinálnád nekem vacsira? De ne legyen nagyon megsütve, csak kicsit kapasd meg. Úgy finom a neuron”. Ezután beszabadultunk a gyereksarokba, mint mindig, majd a kijáratnál ért engem a meglepetés:
Fornetti.
 
 
Még vásárlásunk előtt említették a lányok, hogy mennek ma könyvet venni, hát ezt az alkalmat ki nem hagyom, megyek én is. Nem tudom, hogy a többiek mit csináltak, de szépen bebuszoztam egyedül a városba, találkoztam a lányokkal, majd hazabuszoztam, mert már nagyfiú vagyok. Azért nem volt ennyire egyszerű, mert odafelé húsz percet ácsorogtam a buszmegállóban, visszafelé harmincötöt. A könyvesbolt ugyanaz, a legnagyobb, ahol korábban is voltam már, most alaposabban körülnéztem, hát zenéről van, de irodalomról, színházról, művészetről semmi.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Shakespeare, az van, sok, angolul még WC-papírra nyomva is, meg olyan könyv, hogy „Shakespeare hülyéknek” –ezt nem ártott volna alaposabban megnéznem. Vettem a többiekkel együtt egy kis helyes arab szótárat, kérdeztem, melyik a legjobb, mindenki erre esküdött, bár ez ugyan nem jelent semmit, a célnak szerintem meg fog felelni. Olcsó volt, de a pénz most annyira nem számított. Tényleg nem. Körülnéztem arab színműirodalom-fronton, elég lehangoló volt az eredmény, ami a kiadásokat illeti. Végeztünk, továbbsétáltunk Burcuval, Paulinával, Salomével, és Nesrinnel az éjszakában, megmutattam, melyik étterembe vittek engem megetetni a többiek a születésnapomon, majd betértünk egy másik, kisebb bevásárlóközpontba. Az alagsorban bolhapiac van, hatalmas nyüzsgés és testszag, ott a helyünk.
 
 
 
 
 
Valamiért sokkal hangulatosabb itt egy kínai piac, mint otthon. Szép lassan kialakulnak itt is a „családi kötelékek”. Paulina és Burcu együttélnek, és én vagyok a kicsi fiúk (azt nem döntötték el, hogy ki az apa, hanem mindketten anyáim), Nesrin, és Salome a lánytestvéreim. Őket ismerve holnapra az egész sakan a rokonságom lesz. Nézelődtünk, majd a lányok taxiért integettek, és hazamentek, mert Paulinának már volt egy késése, és felírták a nevét egy nagy, fekete könyvbe. Burcu mondta, ha netán másodszor, vagy még többször be kellene írni, akkor a sakanból mehet Isten hírével.
Előtte még megtanítottam nekik szépen, a helyi alapdialógot magyarul, Burcunak le is írtam, hogy tudjon vele hencegni a magyar barátai előtt: „Hogy vagy? Jól. És te? Én is.” Egyedül Paulinának nem sikerült rendes „gy” betűt produkálnia, pedig mondtam példát oroszból is, de nem ment. A török, egész jó volt, de a grúz lány Salome volt a legjobb, és hullatermészetességgel mondta a szöveget. Nem akartam kitérni arra, hogy ezt a párbeszédet a magyar egyáltalán nem használja, hanem a „Jól.”-felelet helyett olyanok következnek, mint: „Ne is mondd!; Hát, tudod az a helyzet most…; Hah, megyek intézem a lízinget, hát hogy lennék?”. Igaz, hogy ami itt van, valahol álságos, de mégis, igazán üdítő! Én szépen hazabuszoztam, az egyetem bejáratánál odahívott a portás, kérdezte, hogy vagyok, mondtam jól, ő is jól van, legyen szép napod, szia. Csak unatkozott. Az éjféli vacsora ma érdekes módon elmaradt. Nem tudom, hogy van vége a Ramadánnak pontosan, lehet, hogy azért. Mindegy.

4 komment

Címkék: lanyok fotok megettem tanora elmentem japanok


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr54197983

Józsi 2007.10.16. 18:43:49

Ha a birkaagy csak fele olyan finom tud lenni, mint a sertésagy, akkor érdemes kipróbálni! Jó fűszeresen, esetleg tojással és vesével. Nyamm! A franciák egyébként tartárral eszik.

Ecó 2007.10.16. 23:16:54

Nekem csak rántott bikaherével vannak közelebbi élményeim...

Józsi 2007.10.17. 09:55:50

Birkahere... hm... A kakashere nem ízlett, és ráadásul még baromi drága is volt. Jut eszembe, csirkeagyat is ettem, jó sokszor, de mióta anyukám rájött: sokkal humánusabb lecsapni a csirke fejét, mint elvágni a torkát és úgy kivéreztetni; nos, azóta eme finom csemege nem került az asztalunkra:-(

-md- 2007.10.18. 14:59:35

gasztroblogot nyitok nektek, kedveseim:)