HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2007.10.07. 13:07 -md-

Tizenkettedik nap – Don’t kiss me!

Először is szeretném megköszönni a rengeteg jókívánságot, és üzenetet, amit kaptam. Sajnálom, ha nem tudtam ugyanúgy válaszolni, de távközlésügyileg kissé megvan kötve a kezem. Köszi, csókollak titeket! A nap eseménye, hogy Vincent, a bolgár gyerek nem Vincent, csak ezt szokta mondani, hogy mások könnyebben értsék, valójában Vencislavnak hívják (~Vensziszláv, becézve Venszi. Ő ismeri a Fairuz üdítőt!). Kimentünk vadászni az egyetemre, pásztáztuk a terepet wireless Internet után. Újabbakat nem találtunk ugyan, mint amiket már korábban is ismertem, de van egy hely, ahol nagyon gyors a kapcsolat, csak velemi lehetetlen jelszót óhajt a rendszer, amik meg nekünk vannak, azok máshová jók. Nem baj, ráállítottam őket, hogy szerezzék meg. Vencinek is kiváló cuccai vannak, lesznek itt nagy csereberélgetések, bár ahogy elnéztem, nála főleg amerikai altesti tini (ja, valójában huszonötévesek játszanak tizenhatéveseket, nonszensz) ”vígjátékok” vannak raktáron, de majd meglátjuk. Tényleg jófej mindenki, és azt hiszik, meggárgyulok, hogy egyetlen magyar vagyok, pedig nem, baromira élvezem, de ezt ne mondjátok el nekik. Továbbá nem tudom, miért, de annyira tetszik, hogy mindenki szenved, meg éhezik. Nem a muszlimokra gondolok itt, hanem a többiekre. Mindenki kókad, és így sokkal könnyebb közöttük vidámabbnak lenni. Ebéd után – ami már megint pörkölt volt, és rágós, többet nem azt fogok enni, a többiek kitalálták, elvisznek valahová megünnepelni a születésnapomat. Azt mondták, sajnos sztriptízbárt nem találtak, de csak menjünk be a városba, majd meglátom. Odavezettek egy keleti étteremhez, és ott ünnepeltünk. Ha mondták volna, talán nem eszem magam degeszre ebédkor. Merő India az egész, indiaiak járnak oda, olyan a konyha, és ők is szolgálnak fel. Hangulatos kis hely volt, és csak néztek minket, hogy két japán (a két Yoshi), a bolgár Vencislav, a lengyel, meg a magyar ül, és nézik az étlapot. Lövésem nincs már, mit rendeltünk, pedig néhány órája volt, azt tudom, hogy „egyszer élünk”-alapján döntöttem, mutatok képet inkább.
Egyáltalán nem hasonlítható az európai konyhához. Nagyon jókat beszélgettünk, vesézgettük egymás kultúrájának szokásait, a japánoknak sok olyan viselkedése van, ami különösen tetszik. Nagyon jó volt a hangulat, végül nem hagyták, hogy kifizessem kevéske fogyasztásom (melynek a felét nem bírtuk öten megenni). Még éppen elkaptuk a könyvesbolt utolsó nyitvatartott negyedóráját az al-Muthannában, rengeteg angol irodalom van, én már látom ott magamat, ahogy ínyenc módra válogatok. A japánokkal egyébként istenien el lehet ökörködni, nagyon jó fejek, és egy srófra jár az agyunk, ők is szeretnek a pláza kövén hülyemód csúszkálni. Nagyon aranyosak voltak, hogy ezt is összehozták, de nem volt még vége. Visszamentünk a koliba (az arabok hívtak minket röplabdázni, lehet, holnap megyünk), és Yoshi meginvitált minket a szobájába, pont az enyém felett van három emelettel. Ott derült csak ki, hogy vettek pezsgőt, persze csak alkoholmenteset kaptak (Peach flavoured grape drink – ha jól értem, barackízű szőlőital…), egy rakat sütit, meg rágcsálnivalót. A japánok cucca különösen finom volt, wasabis, de meg nem mondom, mi volt az, olyan, mint a rákszirom. Ekkor felülkerekedett a hibbantság, én leszaladtam pár pillanatra a szobámba, és bohócban értem vissza. Hát mind eldobták az agyukat, és azonnal nyolcvan fotót készítettek velem, még csak azt nem tudják, hogyan magyarázzák meg majd azt a fotót a családjuknak. Átadták az ajándékot, egy kuwaiti képeslapot, amit mind telenyomtak jókívánságokkal.
A két Yoshitól kaptam egy echte japán tollat, és egy Sketch Bookot, 142 jenest. Hát nem rendesek? Elkezdtünk mulatni, japán rockzenére, Venci megcsinálta az év fotóját, melyet a cím magyarázatával együtt egy külön fejezetben fogok tárgyalni. Rengeteget marhultunk, majd kaptam éjfél előtt (pontosan kiszámolták) Burcutól, Nesrintől, és Paulinától, a lengyel lánytól, egy sms-t, hogy „Doğumgünün kutlu olsun!”, azaz happy birthday, mire a fiúk elénekelték, aztán arabul is megpróbálták. Rengeteg csodajó kép készült, ha megkapom a többiektől, összeállítok belőlük egy füzért, és felteszem ide. Mondanom sem kell, micsoda settenkedés volt itt, hogy lehetőleg ne lásson meg senki fia arab teljes harci díszben. Amikor hazajöttem, a fiúk röhögve alkották a testőrséget, és elég ciki volt, mert kétszer is futnom kellett, mert jöttek a folyosón. Szegény elnyomott feketék, csak egy fehér ruhás árnyat láttak szaladni, de jobb a békesség.

Címkék: lanyok fotok megettem elmentem japanok


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr74188930
Nincsenek hozzászólások.