HTML

300 nap Kuvaitban

"Zavarban voltam, mert épp imaidőben értem haza, és az emeleti imaszőnyeg csupán két méterre van az ajtómtól...richtig ilyenkor nem találja a kulcsát az ember..."

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2007.09.30. 14:25 -md-

Harmadik nap – Mézes puszedli

Mézes puszedli illat lepte el a szobámat. Nem tudom, honnan, vagy miért, de az. Ahhoz képest, hogy nagyon szeretem a mézes puszedlit, nem is tudom, mikor ettem utoljára. Ez nem is fontos, csak egyszerűen nem tudok jobb magyarázatot arra, miért jár fel hozzám olyan gyakran a portás, és javíttat ki valamit, most az egyik szekrény akasztóját. Ő is szeretheti a mézes puszedlit. A követségi találkozás elmaradt, de miért is sietni, semmi tervem nincs, semmi időbeosztásom, nekem bármikor jó, örülök, ha másnapra programot tudok magamnak guberálni. A mai nap eredménye az internet. Igaz, nem tudom mennyire lehet eredménynek nevezni azt, hogy be kell mennem miatta a jogi karra, keresztül a pusztán, ahol csak gyenge jelet fogok, gyakran szakad, egyik postafiókomat sem tudom megnézni, a blogra sem tudok írni. Időm sem volt arra, hogy kijavítsam, mert két óra körül bír a laptop, és másfelet elszórakoztam azzal, hogy netet kerestem. Bementem a könyvtárba, impozáns épület, de könyv az nincs benne. Nem vicc, mint rossz buliban alkoholmentes ital, akkor van, ha viszek. Tehát bementem, elirányítottak a rendszergazdához, aki kábelen akart nekem adni, és bele is akart turkálni a gépbe, őt nem zavarta, hogy magyar a Windows, és csak a képeket érti, ő tudja. Mondtam, ne fáradjon (nyúlkáljá’ más gépébe, öreg), találtam netet a jogon, de jelszó nélkül nem enged csatlakozni. Vállat vont, majd megadott két azonosítót, és jelszót, nem kért ám semmi papírt, csak úgy grátisz. Ha már ilyen kedves volt, és szemben volt a falikút, gondoltam megkérdezem, hogy tudom, hogy bunkó vagyok, és Ramadán van, de csak épphogy megnedvesíteném cserepesre száradt szomjazó ajkaimat. Kacsintott, és azt mondta, csak gyorsan. Hát, biztos ő is elcsábul, ha egész nap ott ül vele szemben. (Egyébként ez a rendszergazda teljesen olyan volt kinézetre, figurára, mint az otthoniak. Ez egy külön típus.) Leadtam az elektronikus füstjeleket a hazaiaknak, majd hazajöttem, hogy visszamenjek az átalakítóval, és benyomjam a gépet a konnektorba. Ja, délelőtt megpróbálkoztam a beíratkozással, adminisztrációval, de Mohamed Sultan, az ügyintéző elhajtott, hogy van neki elég munkája, jöjjek vissza vasárnap (az itt hétfő). Hogy mit csinálok mad a hétvégén, hát lövésem sincs. Visszaindultam, hogy átalakítóval olyan helyet keressek, ahol van 220, és Internet egyaránt. Odafelé gyanús volt a távolban két térdnadrágos ficek, és Ali, aki próbál engem istápolni, csak nem nagyon találkozunk. Aki errefelé térdnadrágban van, az ziher külföldi. (rajtam hiába nincs, a bőrszín árulkodik) Az egyik tényleg valami európai / amerikai származéknak tűnt, a másik már kevésbé, és persze Ali kísérte őket. Ali első kérdése: hol voltál ma óráról? Ó, hát tudod, intézni kellett délelőtt az ügyeimet, mert ezek a fránya papírok…(kösz, hogy szólsz, hogy már vannak órák). Jó, hát nem baj, de holnap feltétlenül menjek, mert felmérő teszt lesz, és készüljek néhány bemutatkozó arab mondattal. Nadejó… de lett holnapra programom, és elég izgalmasnak ígérkezik. Elváltunk, de lehet, hogy a hatórás ebédnél még beléjük botlok. Kíváncsi vagyok, ki az a térdnadrágos fehér ember, és hátha többet tud, mint én. Beértem az egyetemre, olyan kettő-három óra felé. Felújítás folyik éppen, így olyan, mintha valami támadás nyomait viselné magán az épület, főleg, hogy egy lélek nincs bent. De senki. Sehol. Se diák, se tanár, se melós, csak a szandálom hangját hallom, ahogy csattog a kövön. Mindezt négy épületen kereszül, minden emeleten, mert olyan hely kellett ugye, ahol 220, és net is van. Végül nem találtam ilyet, úgyhogy nem tudom, mi lesz ezzel, de egyszercsak a pszichológiai tanszék tetején lyukadtam ki.
Onnét látni a kolimat (közelebbinek tűnt, ahogy gyalog jöttem), autópályát a messzeségben, és a tengert. Igen, ez meglepett, tulajdonképpen csak karnyújtásnyira vagyok a tengertől. Jó lenne végre egy Google Earth-höz jutnom, hogy mégis valami képem legyen arról, hol vagyok, mert térkép az nincs. Magára hagytam az egyetemi komplexumot, de hazafelé is kihalt volt minden. Két madárka volt az úton a társaságom, egészen addig, míg meg nem láttak, és el nem repültek. Se jobbra, se balra senki, kérdem, mi van olyankor, ha mondjuk szívrohamot kapok, vagy beleáll egy eltévedt albatrosz a tüdőmbe (nem tudom, él-e itt albatrosz, legyen vérsirály). Hazatértem oszló bogártetemeim közé, és ráfanyalodtam a csapvízre. Érdekes íze volt. (remélem, nem ez a mondat lesz az utolsó blogbejegyzésem…) Közben megfogant bennem a gyanú, hogy az ajándékba hozott echte ungarische mézeskalács lehet a puszedliszag kibocsátója. Elvileg nem lehet megenni, de persze mégis, azaz ez ilyen bonyolult dolog, de remélem, soká’ eláll még. Vennem kell egy szakácskönyvet. A második nap már meguntam, hogy nem tudom, mit eszek. Szoktam hencegni azzal, hogy tudok sáskalevest főzni, félek, ma épp azt tálalták fel nekem. Egyedül a csicseriborsót tudtam 100% azonosítani benne, de hát az nem kunszt, az mindenben van. Feleakkora menüt választottam magamnak, de jó volt a curry-s rizs, és csodák csodája, volt bécsi szelet is. Nem ám ilyen kicsit olyan, de mégsem, hanem egészen hasonló, ízre, kinézetre, mindenre. Már 3 fehér embert láttam az ebédlőben, meg 2 sárgát, de ma úgy döntöttem, bunkózok, és egyedül ülök le enni (ez felérhet az itteniek szemében egy lelki anyagyilkossággal, de hát én európai vagyok, igényem a magány!) Szép nagy égéssel fogok holnap megismerkedni velük a nyelvórán.

Címkék: hivatal fotok lakok megettem


A bejegyzés trackback címe:

https://300nap.blog.hu/api/trackback/id/tr6181379
Nincsenek hozzászólások.