Július 13. A gambiai Bábá új csúcsokra hág, azt kérdezte Yaqoobtól, hogy „és ma hol élnek ezek a népek?”, mire az visszakérdezett, hogy „az arabokról beszélünk, miféle népek?”. „Hát azok, azok! Hol élnek az arabok?”, de Yaqoob nem akarta meghallani ezt a kérdést. Ibrahim késett, Mme Zeynab, a titkárnő jött be, hogy Ibrahim valami gyűlésen van, fél óra múlva ér csak ide (mindenki megindult a kijárat felé), de jön, jön, és nagyon morcos lesz, ha elmegyünk (mi meg akkor, ha ő jön). Bölcsebb volt maradni és várni, mert beköp a Zeynab, és holnap félévi dolgozat. Salah megint hintette az igét, hogy a férfiak „természetes módon” a nők fölé vannak rendelve, aztán a vérbosszú intézményét feszegette, majd a muszlim smúz, hogy ez nem kizárólag az arabok vallása, hanem bárhová megyünk a világban, mindenütt vannak muszlimok, példát vehetünk róluk, Kínában pl. (mutat Yoshira) sokmillió muszlim él. Yoshi jelzi, hogy ő japán, ah, hát az mindegy, ott is nagyon sok muszlim van, ott volt például Ayumi. Bábá diszkrét horkolás mellett húzta a lóbőrt hátul. A mi körünkben is megfigyelhető az a folyadékokra jellemző jelenség, hogy felveszik az edény formáját. Értem ezalatt azt, hogy Ibrahim óráján a jobb oldalon (a kuvaitiak a balon) ülünk, de szanaszét szóródva, mindegy, mert Ibrahim mindenütt megtalál. Salah más edény, órája előtt átrendezzük sorainkat, mint a molekulák, versenyfutás van a leghátsó székekért, és íratlan szabály, hogy az elöl ülők mindig igyekszenek takarni a hátul alvó srácokat. Néha szerencsénk is van, mert egy kigyúrt kuvaiti bezuhan elénk, és annak a válla, mint egy esernyő betakar minket, mert Salah csak azokat kérdezi, akiket lát. Kicsit tudunk még csalni azzal, hogy a tanári asztalt a bal, a kuvaitiak oldala felé fordítjuk, no, nem nagyon, nehogy visszatolja, csak hogy abban az irányban legyen, ha már úgyis főleg hozzájuk beszél.

A mai újságban, mármint az egyetemi lapban van egy cikk, a címoldalon azzal a címmel, hogy „A kollégiumi fiúk: Köszönjük a wireless-t!”, részletek a 12. oldalon. Ott egy egész oldalas, többképes cikk mosolyog az olvasóra, amely részletezi a nagy eseményt, mekkora segítség ez a diákoknak, hogy ez a technikai vívmány a XXI. század színvonalára emel mindent, és az Internet információanyagát is elérhetik (már amit nem tiltottak le, ugye; és tekintve, hogy itt senki nem jár könyvtárba, minden dolgozat és előadás forrása ez). Néhány diákot is megkérdeztek, mit ad ég, épp az én balszomszédomat is, a jordán Ibrahimot (egész jó képet tettek be róla, sokkal… kedvesebb, sőt értelmesebb arca van rajta, mint az életben, tényleg jó kép). Az ő nyilatkozata szerint ez egy hatalmas segítség a számukra, megkönnyíti a munkájukat, és sok szabadidejét tölti a hálózaton. Ami igaz is, de nem a szar wireless-en, ami egyébként is csak a földszinten van. Természetesen mi, a nyelviskolások nem tudjuk használni azt a túrót, mert nem tekintenek rendes tanulóknak bennünket, hogy számot, és kódot kapjunk, vagy ha szerzünk is (szereztünk), a hálózat semmit nem tud kezdeni a Firefox böngészővel, egyszerűen semmit, arról nem beszélve, hogy nem stabil, ötpercenként szakad meg a kapcsolat. Ezt a jordán szomszédom is tudja, ezért ő is, mint ahogy itt a legtöbben, telefonvonalon használunk betárcsázós Internetet, néha össze is veszünk, hogy ki dugja be előbb azt a nyomorult kábelt. Az már csak édes ráadás a cikk valóságtartalmát látva, hogy újdonságként kezeli a dolgot, holott március 17. óta, azaz öt hónapja óta van lefedettség, de mit tegyünk, ha csak most volt hely a hasábokon.

Este Yoshihiro jött látogatóba, mert hallotta, hogy nekem van néhány muzsikám Smetanatól, neki a Moldva kellett, mert az valami régi kedvencük, még majdnem énekelték is valami kórussal. Ezt nehezen hittem, mert ez egy zenekari mű, de ez nem okozott volna nekik problémát. A cseh címet (Vltava) nem sikerült kiejtenie, aztán Pachelbelre is rákérdezett, egy német barokk zeneszerző, aki általános ismeretségnek örvend a szigetországban, én meg szégyenszemre még soha nem hallottam róla. Különösen egy kánonja nagyon híres, megígértem, majd bepótolom. Rákérdeztem, hogy áll Salahnak írott dolgozata, amit elvileg csinál. Hát, lesz neki insalla, pogánykori arab történelemből írja, írja, az túlzás, az a terve, hogy a Wikipedia arab szócikkét szépen lemásolja szóról-szóra. Hát, talán az írásképe fejlődik. Kérdezem, mi leszel, ha nagy leszel, azt mondta, elvileg minisztériumban dolgozik majd, a japán nemzetbiztonságnak, hát ehhez is gratuláltam. Próbáltam oldani a dolgot, lehet ő James Bond is, bár annak egyetlen előnye az, hogy tapadnak rá az egyszerű lelkű lányok; én meg majd Goldfinger leszek, vagy másik nagyon gazdag főgonosz, mindig a negatívakkal szimpatizálok, azok az életben általában nem buknak el. Átugrottunk Ksaweryhez, aki kitalálta, nézzük meg a 300 c. filmet (pont azt, amit Bábá lassan egy hete velem akar megnézni). Hajnali egy óra van, nem vagytok normálisak, holnap mid-term. Elkérték tőlem a filmet, látni kellett volna az arcukat, amikor azt lódítottam, közben lementem szólni Bábának, hogy jöjjön ő is. Megjelent két kis figura a vállamon, az egyiknek angyalkának kellett volna lennie, de annak biztos más dolga volt, így csatlakoztam. Öt perc után csak befutott a jobb vállamra a dugóba került angyalka, hogy ezt mégsem kellene, hát hajnali három után lesz vége, kicsit később meg már a müezzint is halljuk. Jó, akkor csak az első reklámszünetig nézzük, mondták, ami ugye nincs is benne. Hiába ültem a könyvet a kezemben szorongatva az agymosott spártaiakat nézve, pár perc múlva győzött a jobb vállamon ülő tógás fazon, és elmentem aludni, akarom mondani, tanulni.